Idén három nagy oldtimer túra rendezője a magas színvonal megtartásáért összefogott és közös versenysorozatot írtak ki Oldtimer Szuperkupa néven.
A három verseny, a Coppa Pannonia Regia, a MiSTER CLASSiC , a Chronoswiss-Audi Hungaria Classic mellé társult az egynapos fővárosi viadal, a Budapest Classic Grand Prix is, így 2006-ban négy verseny eredménye számít az év végi értékelésbe. A versenyzők és a navigátorok között külön-külön egyéni verseny zajlik. A MiSTER CLASSiC nemzetközi veteránautó túrát a MiSTER magazin® kiadója a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is szeptember első hétvégéjén rendezi meg, mely az Oldtimer Szuperkupa harmadik versenye lesz. Főtámogatónk, a Mercedes-Benz ebben az évben is biztosítja a kísérő- és szervizautókat. A technikai lebonyolításért és a precíz időmérésért idén is Majosházi Péter és csapata (ChronoMoto) felel. A speciál szakaszok eredményeiről, hagyományosan azonnali SMS-ben tájékoztatjuk a csapatokat. A túrán mintegy nyolcvanöt 1942 és 1976 között gyártott oldtimer vesz részt -tehergépjárművek, fegyveres katonai járművek, 9 személyesnél nagyobb buszok, replikák, valamint nem korhűen változtatott járművek nem vehetnek részt. A mezőnyben néhány 1976. december 31. után gyártott youngtimer is indul a szervezők engedélyével. A két nap alatt több mint 500 km-et tesznek meg az indulók. A mezőnyben számos híresség, médiaszemélyiség és ismert üzletember is felbukkan: Csiszár Jenő, Ernyei Béla, Dr. Grigalek Gábor plasztikai sebész, Haris György, Kálomista Gábor, Kovács „KOKO” István, Polgár Árpád valamint Tomán Szabina modell. Néhány különlegesség: Ildzsa Zsolt Mercedes-Benz W 108 250 S-el, az első felsőkategóriás, hivatalosan is „S” osztálynak nevezett modellel indul. 1965-1969 között gyártották ezzel a motorral 74677 db-ot. Mára kb. 500 megmaradt példány lehet belőle. Az autó 20 éven keresztül egy bécsi hotelnél szolgált a VIP vendégek fuvarozására. Lukács Zsolt a Fantomas filmekből ismert, első hidropneumatikus rugózású, forgó lámpás Citroennel méretteti meg magát. Berta István idén is egy 1942-ben gyártott Willys MB Jeep-el áll rajthoz, mely 2002-ben az Oldtimer Show-n elnyerte a „Legigényesebben restaurált jármű” címet. Szerepelt a Sorstalanság című filmben. A tavalyi harmadik helyezett Ilkovits Ádám – Marosi György alkotta páros egy 1973-as Ferrari 356 GTB/4 autóval neveznek idén is, mely Monte-Carloban a leghíresebb francia gyűjtő, Mr. Foche tulajdonában volt. Polgár Árpád-Ernyei Béla kettős Ferenc Ferdinánd herceg által 1956-ban megrendelt és használt, Magyarországon egyedüli Mercdes-Benz 300 SL Gullwinggal nevezett. 1953-56 között kb. 1100 db-ot gyártottak ebből a típusból. 1985-től 2005-ig múzeumban állt. Az autó összesen 48.000 Km futott a mai napig. A mezőnyben megtalálható egy 1966-ban gyártott VOLVO Amazon 123 GTA, melyből szintén egy példány található Magyarországon. A VOLVO, miután 1964-ben megnyerte a rally Európa-bajnokságot, döntött úgy, hogy a sikeres Amazon modellből készít egy 2500 darabos limitált sportos modellt kihelyezett, erősebb motorral, 5 sebességes váltóval, műbőr Recaro üléssel, fordulatszámmérővel 123 GT néven. A Janó Péter vezette Mercdes-Benz 300 SL Roadster 2996 m3-es, hathengeres motorja 260 km/h végsebessége bámulatos tempó egy, az 1959-ben gyártott országúti autótól. Az autót először Rómában helyezték forgalomba. Az 1960-as években tulajdonosa Kaliforniába vándorolt, és magával vitte autóját is. Második tulajdonosa 1982-ben hozta Németországba, ahol 2005-ig gyűjteményautóként 3700 km-t, a mai napig összességében pedig 91 000 km-t futott. Jelenlegi tulajdonosához 2005-ben került kitűnő, eredeti állapotban. Magyarországon ez a típus elsőként került forgalomba. 2006-ban mindössze fényezésen esett át, illetve a belső bőrbevonatot frissítették fel. HELYSZÍN: Az oldtimerek mindkét napon Sopronból rajtolnak és oda is érkeznek vissza. Az itinert (speciális jelekkel megrajzolt útvonal) az indulók a regisztráció napján, a technikai eligazításon kapják meg. A túra útvonala Nyugat-Magyarország és Ausztria csodálatos tájain kanyarog. PROGRAM*: aug. 31. csütörtök: 12 órától szállás elfoglalása a Hotel Fagus****-ban egész nap fitness és wellness lehetőség este 24 óráig 12-22 óra gépátvétel és regisztráció 12.30-18.00 oktatás és gyakorlás térítésmentesen 18.30 órától welcome drink, köszöntés, versenyzői eligazítás szept. 1. péntek: 9 órakor indulás, kb. 250 km hosszú útvonal 12 órától ebéd a Röjtökmuzsajon található Szidónia Kastélyszállóban 20 órától vacsora a Hotel Fagus****-ban, a napi szakaszgyőzelmek kihirdetése, fitness- és wellness lehetőség este 24 óráig szept. 2. szombat: 8 órakor indulás, kb. 250 km hosszú útvonal 12 órától ebéd a Lipóton található Hotel Orchideában 20 órától ünnepélyes vacsora eredményhirdetéssel a Hotel Fagus****-ban, fitness- és wellness lehetőség este 24 óráig szept. 3. vasárnap: pihenés, fitness- és wellness lehetőség, a szobák elhagyása 11 óráig *A rendezőség fenntartja a változtatás jogát A MiSTER CLASSiC LEBONYOLÍTÁSA: A MiSTER CLASSiC veteránautó túra közúton zajlik, ezért a KRESZ szabályait maradéktalanul be kell tartani. Az egyes szakaszokat (etapok) meghatározott idő alatt kell a csapatoknak itiner alapján teljesíteni úgy, hogy a következő ellenőrző pontra egy előre megadott percen belül érkezzenek, tehát az ellenőrző vonalon történő áthaladásra 59 másodperce van a csapatnak. Az etapok között speciális szakaszok (1/100E) találhatók, amelyen a csapatoknak egy pályarajz alapján századmásodpercre (!) pontosan kell áthaladni a fotocellával, slaggal vagy egyéb más mérő eszközzel ellátott célvonalon. Az egyre nehezedő speciál szakaszokat többnyire nagyon lassan, egy előre kiszámolt átlagsebességgel kell teljesíteni úgy, hogy közben az autó nem állhat meg! Minden századmásodpercnyi eltérés büntetőpontot von maga után (független attól, hogy korábban vagy később haladt át az autó a célvonalon) és az lesz az első, aki a legkevesebb büntetőpontot gyűjti össze a rendezvény két napja folyamán. Újdonság, hogy a csapatok csak mechanikus időmérő eszközöket használhatnak, vagy digitális mérőeszközök használata esetén büntetőpontokat (szorzóval növelt eredmény) kapnak. A kiértékelés alapja a Veterán korú járművek átlagtartó versenyeinek alapszabályzata valamint a MiSTER CLASSiC szabályzata (versenykiírás) mely letölthető: www.mister.hu/mc weboldalról. Az időmérést a Magyar Motorsport Szövetség nemzetközi minősítésű sportbírói végzik. A sportbírók döntése kötelező és meghatározó érvényű. A MiSTER CLASSiC műszaki hátterét szervizautók és trélerek biztosítják.

