Forrás: hirszerzo.hu

Irán nem hagy fel „békés célú atomprogramjával”

Hírszerző információ 2006. augusztus 18. 19:13

Az USA már szeptember elején büntetőintézkedéseket kezdeményez az ENSZ-ben, ha Irán nem hagy fel az urándúsítással. A közel-keleti állam azonban továbbra sem hajlandó feladni „elidegeníthetetlen jogát”, s törvényellenesnek érzi a világszervezet határozatát.

Az USA azért lép fel ilyen hevesen az ország atomtevékenységével szemben, mert úgy gondolják: „Bármennyire is tagadja Irán, az amerikai kormány biztos benne, hogy az ártalmatlannak mondott urándúsító tevékenység mögött burkoltan ott van a nukleáris fegyverek létrehozásának terve”.

Amerikai elemzők azt is elmondták, hogy a legnagyobb valószínűséggel Irán azért támogatta a Hezbollahot az Izraellel folytatott harcokban, hogy elvonja a nemzetközi nagyhatalmak figyelmét az atomkérdésről és a közelgő határidőről.

Nicholas Burns külügyi államtitkár szerint azonban a libanoni krízishelyzet nem hogy enyhítette volna, de fokozta a nemzetközi aggodalmakat az irániak urándúsító tevékenysége miatt, s hozzátette: „Biztos benne, hogy Teheránnak súlyos szankciókkal kell majd szembenéznie a jövőben, ha nem tartja be az ENSZ BT nukleáris fegyverkezésre vonatkozó határozatát”.

Irán: Jogtalanok az ENSZ-szankciók (Fotó: Hetek.hu)

Irán egyébként nem fogalmaz egyértelműen a kérdésben, egyes források szerint ugyanis hajlandó lenne tárgyalni az atomtevékenység befagyasztásáról, más információk alapján azonban az ország semmiképp nem adja fel nukleáris tevékenységét, mert ahogy a külügyminiszter fogalmazott: „jogukban áll kialakítani egy békés atomprogramot”.

Az iráni elnök, Mahmúd Ahmadinezsád is elutasította egy hét eleji beszédében az ENSZ-határozatot, s hozzátette: „Nagyon nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy országuk felhagy békés atomtevékenységével”. A jelenlegi felszólítás szerint Teheránnak augusztus 31-ig kell beszüntetnie atomtevékenységét, s hivatalos válasszal is addig kell előállnia. A közel-keleti ország egyébként nem csak az ENSZ, de a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) határozatához is tartania kéne magát.

„Logikátlan lenne az atomtevékenység felfüggesztése”

Amennyiben ez nem történik meg, akkor Burns elmondása szerint „az irániaknak nem kell találgatniuk, mi vár rájuk”. A jelek szerint azonban egyelőre Irán az USA fenyegetése és az ENSZ többszöri felszólítása ellenére sem hajlandó felhagyni káros tevékenységével. Manouchehr Mottaki külügyminiszter elmondta: Semmilyen logikát nem látnak abban, hogy felfüggesszék atomprogramjukat, ezért ebben a kérdésben tárgyalni sem hajlandóak. Mottaki emellett bírálta az európai országokat, amiért nem bíznak meg Iránban, s az USA Irán-ellenes kommunikációját is erős kritikával illette.

Burns azt is elmondta, hogy az USA Oroszországgal és Kínával is szorosan együttműködik ebben a kérdésben, s ha Irán nem engedelmeskedik, közösen fogják meghatározni a „jól megérdemelt” büntetést. A diplomata a szankciókkal kapcsolatban azonban még nem említett konkrétumokat, s a külügyminisztérium helyettes szóvivője, Tom Casey is csak annyit mondott: „Az USA-nak alapvetően nem az a célja, hogy megbüntesse Iránt, hanem hogy rávegye, hogy változtasson a hozzáállásán”.

Ehhez valószínűleg egy több fokozatú szankcióra lesz szükség, aminek első lépcsőfoka amerikai kormányinformációk szerint a vízumszigorítás lenne, illetve a teheráni vezetők bankszámláinak befagyasztása. Kormánytisztviselők azt is elmondták, hogy a súlyosabb büntetések, amik a kereskedelmet is érintenék, már az ENSZ hatáskörén kívül történnének meg. Ennek az az oka, hogy a Biztonsági Tanácson belül vétójoggal rendelkező Oroszország és Kína a legnagyobb valószínűséggel nem támogatná az ilyen jellegű szankciókat.

Iránnak tehát augusztus végéig van ideje arra, hogy meggondolja magát, a nagyfokú ellenállást mutató ország azonban csak bizonyos adókedvezmények és egyéb ösztönző engedmények fejében hajlandó fontolóra venni, hogy felhagy tevékenységével. A Biztonsági Tanács korábban már összeállított egy ösztönző programot Irán számára, erre azonban nem érkezett válasz, s emiatt vált szükségessé az új, augusztus végére kitűzött időpont megnevezése.

(Forrás: Global Security)

Comments are closed.