Forrás: hirszerzo.hu

Az adatok nagy részét megsemmisítették

Hírszerző információ 2006. augusztus 17. 10:06

Hatvan év hallgatás után Günter Grass Nobel-díjas író bevallotta, hogy tagja volt a hírhedt náci SS alakulatnak. Eddig ismeretlen dokumentumok alapján azonban az is kiderül, hogy Grass már 1945-ben vallott bűnösségéről, mikor az amerikaiak letartóztatták. A háború befejeztével az író pacifista lett.

Günter Grass vallomása, melyet a Frankfurter Allgemeine Zeitungban tett, hatalmas port kavart, de azokból a dokumentumokból, melyekhez a Spiegel hozzájutott, kiderült, hogy Grass, aki leginkább a Bádogdob című regényével várt ismertté, már sokkal korábban bevallotta amerikai tisztségviselőknek, hogy tagja volt Hitler elit csapatának.

Az SS fegyveres alakulata része volt Hitler kiépített szervezetének, amely koncentrációs táborokat működtetett és tömegesen végezte ki a zsidókat, cigányokat, lengyel vezetőket, kommunistákat és náci-ellenes gerillákat. Grass vallomásában elmondta: a háború idején, gyerekfejjel nem érezte bűnösnek magát, élete későbbi részében azonban „a szégyen beárnyékolt mindent”.

Azokat a kezdeményezéseket, melyek szerint Grasstól meg kéne vonni az 1999-ben elnyert irodalmi Nobel-díjat, a kitüntetésért felelős bizottság elutasította, ugyanis az alapítvány döntései visszafordíthatatlanok. Grass a lengyel Gdanskban született, melynek tiszteletbeli polgárává választották. Néhányan azt javasolták, hogy fosszák meg ettől a címtől is, Pawel Adamowicz polgármester azonban visszautasította a kezdeményezést, mondván: nem az ő dolguk, hogy megítéljék a történelmet.

Elvesztette erkölcsi tekintélyét?

Az újonnan felfedezett dokumentumok egyike az amerikai hadsereg harmadik hadosztályából származik, 1946-ból. Grasst a mai Csehország területén fekvő Marienbadban vették őrizetbe a második világháború idején, majd háborús bűnösként tartották fogva. A dokumentum tartalmazza az író aláírását, illetve az SS lövészeinek névlistáját, amelyen Grass is szerepel.

A német író több börtönben megfordult, így például Dél-Németországban is.

„Grass vallomása ellenére is a legnagyobb német élő író marad” Az ottani fogdát az amerikaiak alakították át egy korábbi katonai repülőtérből. A nyomtatvány szerint Grass itt az amerikai légierőt szolgálta ki, mint mosogatófiú.

A másik szintén amerikai forrású dokumentum 1944. november 10-én kelt a következő függelékkel: SS Fegyveres Alakulat. Nagyon valószínű, hogy a dátum arra az időpontra utal, amikor Grasst behívták. Ekkor a német író tizenhét éves volt.

A nemrégiben megtalált dokumentumokat Berlinben őrzik annál az ügynökségnél (Wehrmachtauskunftsstelle), amely a korábbi német Wehrmacht időszakából származó eredeti dokumentumok rendezéséért és megőrzéséért felel. Az eddigi információk szerint több papír, amely Grass SS tagságát bizonyítaná, nem létezik, mert az adatok nagy részét megsemmisítették a háború befejeztével.

A Bild egyik publicistája, Helmut Boeger szerint Grass még vallomása után is Németország legfontosabb élő írója marad, erkölcsi tekintélyét azonban elveszítette. „Nem szabad megbüntetni azért, mert az SS-ben szolgált, az azonban elítélendő, hogy hatvan éven keresztül hazudott” – mondta Boeger.

(Forrás: Spiegel, BBC, CNN, USA Today)

Günter Grass

A Nobel-díjas német író, költő és grafikus 1927-ben született Danzigban (ma: Gdansk).

1944-től részt vett a második világháborúban, majd a háború végén kilenc hónapot amerikai fogságban töltött, 1946-ban szabadult. 1948 és 1952 között rajzot és szobrászatot tanult Düsseldorfban. 1960-ig Párizsban élt, itt írta első regényét, a Bádogdobot. A regény elnyerte a Gruppe 47 nevű irodalmi társaság díját, 1962-ben pedig Franciaországban a legjobb külföldi könyvnek járó díjat. Volker Schlöndorff világhírű filmet készített a mű alapján.

1999-ben, 72 éves korában életművéért Nobel-díjjal jutalmazták. 2004-ben Magyarországon vendégeskedett a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként, amelynek keretében felolvasást tartott, dedikált és pódiumbeszélgetésen vett részt Kertész Imrével. Ma Lübeck környékén él. A Hansa-városban található egyébként a 2002 októberében megnyílt Günter Grass-ház, amelyben irodalmi és képzőművészeti alkotásainak nagy része helyett kapott.

(Forrás: Wikipédia)

Comments are closed.