A vallási vezetők önjelölt mártírokat keresnek
Bár a Korán tiltja az öngyilkosságot, számos muszlim vet véget életének szent célok érdekében. Az utóbbi harminc évben az iszlám egyik legfőbb ismertetőjegyévé váltak az öngyilkos merényletek, a vallási vezetők minden eszközt megragadnak, hogy önjelölt mártírokat keressenek.
Palesztin kisfiú játék robbanóövvel a derekán. Képregényen is bemutatják, milyen egy jól nevelt muszlim gyerek (fotó: Reuters – Damir Sagolj)
A saját életet semmibe vevő magatartás az 1970-es évek vége óta jellemző egyes muszlim körökre. Leginkább Khomeini ajatollah, Irán egykori vallási vezetője értékelte nagyra azokat, akik a bűnös e világi élet helyett a szent ügy érdekében a túlvilágot választják. Az ajatollahot nem zavarta, hogy számos vallási vezető elítéli az öngyilkosságot, és az ellentétes a Koránban leírtakkal is, hiszen a második szúra 195. sorában például az áll: „Ne rohanjatok a pusztulásba!” Khomeini a tíz évig tartó iráni-iraki háború alatt is hangoztatta, hogy „az iszlám fája csak akkor nő, ha a mártírok vére öntözi”. Az öngyilkos merényletek hamarosan elterjedtek más muszlim országokban is: a tizenöt éves libanoni síita Ahmed Kuszajr 1982. november 11-én autóba rejtett bombával robbantott fel egy izraeli használatban lévő épületet Türoszban. A palesztinok követték a Khomeini ajatollah által az iszlám hősének nevezett fiatalember példáját, és 1995-ben már a Hamasz alapítója, Ahmed Jaszin sejk is nélkülözhetetlennek nevezte az öngyilkos merényleteket.
Frontvonal az internet
Rengeteg iraki és afganisztáni táborban képeznek ki muszlim fiatalokat a Nyugat elleni harcra, és Pakisztán északi része is tökéletes búvóhely a leendő terroristáknak. A legjobb felkészítő terep azonban az internet, ahonnan még sokáig senki nem űzheti el őket. Szakemberek négyezer-ötszázra becsülik azoknak a honlapoknak a számát, amelyek pontról pontra leírják a bombakészítés és az öngyilkos merényletek elkövetésének minden lépését, a chatszobákban pedig egymásnak adják a térképeket az iraki, afganisztáni, csecsenföldi kiképzőtáborokba vezető legrövidebb útról.
Szamarak helyett gyerekek
A kivégzésekről készült felvételek vagy Oszama bin Laden személyes üzenetei, amelyeket általában az Al-Dzsazíra arab hírcsatorna közvetít, csak a háborús propaganda legnyilvánvalóbb látványelemei. „A terrorizmus színház és versengés a figyelemért” – emlékeztetett Joseph Nye, a Harvard Egyetem politológusa arra, hogy például a 2001. szeptember 11-i merényleteket világszerte több milliárd ember látta a televízióban. Az interneten bárki ellenőrzés nélkül eljuttathatja a kívánt célcsoporthoz az üzeneteit. Szabályozni szinte lehetetlen a világhálót, ha egy-egy oldalt letörölnek, pár óra múlva elérhető más címről, és nem csak a fiatal férfiakat célozzák meg, van üzenetük a legfiatalabb korosztálynak is. Az Awladnaa.net (jelentése: a mi gyermekeink) oldalon képregényfigurák mutatják be, milyen is egy jól nevelt muszlim gyermek. A hasonló oldalakon azt is megtudhatják a tudásra éhes kisgyerekek, hogy a zsidók felelősek Allah huszonöt prófétájának haláláért, ráadásul előszeretettel gyilkolnak újszülötteket.
A gyerekek harcba hívása sem új keletű jelenség. Irán Irak elleni háborújában például az volt a feladatuk, hogy a katonák előtt masírozva hatástalanítsák az aknákat. Ez kétségtelenül kényszermegoldás volt: kezdetben szamarakat, lovakat és kutyákat szántak erre a feladatra, de az állatok természetes ösztönüktől vezérelve megtorpantak vagy elmenekültek, amikor látták a többi négylábút a levegőbe repülni. A gyerekek viszont büszkén vonultak a biztos halálba.
Fontos szerepet játszanak a szent háborúkban a nők is, hiszen senki nem bújhat ki a felelősség alól – figyelmeztet az al-Keida érdekeltségébe tartozó al-Hensza honlap, amely naponta öt-tíz perces futást, majd fekvőtámaszokat és ugrókötelezést ajánl a jövőbeli amazonoknak.
Európai terroristák
A madridi és a londoni merényletek után az európai titkosszolgálatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak azokra a papokra, szellemi vezetőkre, akik tüzelik a már Európában született másod- vagy harmadgenerációs muszlimok Nyugat-ellenes indulatait. Egyikük, a libanoni Omar Bakri Mohammed hétgyermekes családapa munkanélküli segélyből élt Nagy-Britanniában, s arra buzdította az országban élő fiatal muszlimokat: csatlakozzanak a „globális dzsihádhoz”. Bár Bakri tagadta a vádakat, tavaly júliusban a biztonság kedvéért visszamenekült a hazájába.
A tanítványai azonban maradtak, és nem utasíthatók ki az országból, hiszen ott születtek. Továbbra is tartják a kapcsolatot Bakrival, a mester tanításai eljuthatnak hozzájuk. Bár a libanoni titkosszolgálat már a hazatérése utáni napon tudtára adta: az ország vezetői nem tűrik a szent háborúra való felhívást és a más vallások elleni uszítást, Bakri továbbra is szívesen fogad Angliából érkező muszlimokat, akiknek nyelvtanárként és idegenvezetőként is a szolgálatára áll.
Lokman Mohammed, egy 2003-ban Németországban elfogott kurd muszlim már több németországi perben is szerepelt tanúként. Korábban számos pénzgyűjtő akcióban részt vett, hogy segítsen finanszírozni a szent háborút, bár saját elmondása szerint a befolyt összegnek nagyon kis hányadát költötték csak fegyverekre, hiszen Irakban például száz dollárért két Kalasnyikovot is vehetnek. A csoport tagjai Európában telefonon tartották a kapcsolatot, volt titkos nyelvük is, amely a rendőrség, bomba vagy a támadás szót szinonimákkal cserélte fel.
Matiur Rehman, a legutóbb londoni merényletkísérletek feltételezett kiötlője viszont szökésben van. A harmincas évei elején járó terrorista fejére – ő többek között a pakisztáni elnök, Pervez Musarraf ellen is számos támadást szervezett – tízmillió rúpiás (mintegy 130 ezer eurós) váltságdíjat tűztek ki. Az al-Keida telefonkönyvének is nevezett terrorista kezeli azoknak a potenciális merénylőknek a listáját, akik valaha kiképzésen vettek részt – számuk nem kevés: tíz- és ötvenezer közé tehető. Közülük a legtehetségesebbek csatlakozhattak az al-Keidához, míg a többieket Pakisztánban küldték bevetésre.
Simon Krisztián
