Kovács Kristóf 2006. augusztus 17. 07:59
A kereskedelmi mennyiségű Stasi-ügynök, és a szekérderéknyi sztárstátusú (és a lelepleződéstől ebben megerősödő) III/III-aska után egy ilyen ex-náci már-már meg se kottyan, se nekünk, se a leleplezettnek, vélhetnénk.
Günter Grass német író egy szép napon bejelenti, hogy most már nem bírja tovább, most már egyszerűen muszáj bevallania a titkot, amit hatvan-valahány éve őriz, azt, hogy ő bizony a Waffen-SS tagja volt, igaz, tizenhét éves korában, ebben a poétikus és a tévedéseket megbocsáthatóvá tévő életkorban, de mégiscsak tagja volt.
Idáig erről nem beszélt, ami az életműve ismeretében meglehetősen érthetetlennek tűnik, hiszen az a tény, hogy a II. vulágháború utáni német bűnhődés írója önmagáról is ír, csak autentikusabbá tette volna az életművet, nem mintha bárkinek kételyei merültek volna fel ebben a kérdésben.
Günter Grass egyike a legnagyobb német íróknak, mármint a II. világháború utániaknak Ha úgy tetszik, Heinrich Böll után rögtön ő következik. Legfeljebb még Botho Strauss volna hozzá fogható, de ő egyrészt kizárólag drámákat ír, életműve tehát rendezők és színészek túszaként kénytelen sínylődni, másrészt nem sokkal az újraegyesítés után beállt neonácinak (vagy jó, elégedjünk meg a neoszélsőjobboldali kifejezéssel, hátha ez jelent valamit), és azóta valahogy nem hallani róla; Böll pedig halott, tehát ha van aktuális német írópápa, akkor az Grass. Egyébként Nobel-díjas is.
Oly korban élünk a földön – bár, meglehet, mindegyik kor ilyen – amelyben a jelennél néha mintha kissé több lenne a múlt, nosztalgiázunk egyfelől, tulajdonképpen mindegy is, mi után, a lényeg maga a nosztalgia, a régebben jobb volt, illetve a nem így kellett volna ezt érzése; illetve virágkorát éli a múlt bűneinek aktualizálása, a múltban elkövetett bűnök leleplezésének-lelepleződésének rituáléi. A kereskedelmi mennyiségű Stasi-ügynök, és a szekérderéknyi sztárstátusú (és a lelepleződéstől ebben megerősödő) III/III-aska után egy ilyen ex-náci már-már meg se kottyan, se nekünk, se a leleplezettnek, vélhetnénk.
Lehet. Grass most kibukkant náci múltjában két dolog fontos, egyrészt, hogy mégiscsak Günter Grassról van szó, a Bádogdob, és a még talán annál is nagyszerűbb Macska és egér szerzőjéről, aki ez utóbbi könyvében nagyjából mindent megírt arról, micsoda törést okozott a nácizmus nemcsak áldozatainak, de hallgató bűnrészeseinek lelkében, szellemében, életvezetésében, magyarul az egész II. világháború utáni élet tökéletes lehetetlenségét megírta. Másrészt arról, hogy Günter Grass csak főállásban író, van neki mellékállása is.
*
Grass mellékállásban politikai guru: olyan közszereplő tehát, akinek politikai véleménye van, és ezt a közvéleményformálás csarnokaiban közzéteszi, és ezek a vélemények így a közgondolkozás részeivé válnak, megfelelő politikai csillagállás esetén a hivatalos politika irányelvei, nagy vonalú stratégiái közé épülnek be.
Hogy Grass ezt a nyugat-európai szalonbaloldal színeiben tette, tulajdonképpen ebből a szempontból majdhogynem mellékes: attól, hogy valaki Waffen-SS tag volt, még lehet később baloldali. Sőt, az sem elképzelhetetlen – bár kétségtelenül mérsékelten ízléses ötlet – hogy valaki (mint a kérdés specialistájául szegődő Grass) pont a közel-keleti válság ügyében valamiféle absztrakt, a politikai realitásokkal egyáltalán nem számoló erkölcsiség nevében és alapállásból prófétáljon, hozzon ítéleteket, és javasolja a közvéleménynek, illetve rajta keresztül a kormánynak, ezek végrehajtását.
Az életművét nem tette tönkre, nemhogy egykori Waffen-SS tagságával, de még ennek a ténynek az eddigi elhallgatásával sem: a politikai relevanciáját azonban igen. Azt sem azzal, hogy a Waffen-SS tagja volt: a II. világháború, sőt, a holokauszt is, végetért, még ha néhányan időnként arra az ötletre jutnak, hogy jó volna újrakezdeni; vagy ismét mások ahhoz ragaszkodnak, hogy nem ért véget, nem is ér soha, és örökké ezt kell számon kérnünk egymáson, akkor is végetért.
Azzal azonban, hogy Grass elhallgatta a bűnét, egyszersmind személyes üggyé, afféle egyéni pszichoszocproblémává gányolta, és egy olyan erkölcsiséget tárt fel, ami lehetetlenné teszi, hogy a birtokában erkölcsi kérdéseket lehessen feszegetni.
És hogy mindezt az eddigi legnagyobb és legkibogozhatatlanabb közel-keleti válság kulminációs pontján teszi, amikor a világnak, legalábbis a nyugati felének az elvont erkölcsi értékek kontra reálpolitikai rögvalóság kérdéseiben döntenie kell; hogy pont ebben a pillanatban vonja ki a saját, markáns és közkeletű véleményét a legitimek közül, azzal rettenetes öngólt, nemcsak magának, de a véleményének is. Amelynek pedig ott lenne a helye a kérdés eldöntését befolyásoló érvek között.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
