A Malév nem fontolgatja, hogy újabb belföldi járatokat indítson – mondta Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője, cáfolva az egyik országos napilap csütörtökön közzétett értesüléseit.
A szóvivő közölte, hogy a Malév még a júniusban beindult Debrecen-Budapest járat eredményeit sem értékelte ki, nemhogy újabb járatokról kezdett volna tárgyalásokat.
Az újság Sármelléket és Pécset valószínűsítette a Malév következő belföldi célállomásai között. Németh Krisztina megjegyezte, hogy légitársaságuk nem rendelkezik olyan géppel, ami alkalmas lenne leszállásra a pécsi reptéren.
A sármelléki reptér használata pedig csak nemzetközi járatok esetén éri meg, a belföldi repülés az autópályák megléte miatt nem lenne ésszerű – mutatott rá a szóvivő. Utalt arra, hogy Stuttgartból, Berlinből és Koppenhágából szállnak repülőgépek Sármellékre.
A szóvivő közölte azt is, hogy a Malév egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást a bejrúti repülőtér megnyitásáról, ezért nem döntött még arról, hogy mikor indítja újra bejrúti járatát.
Libanoni hírek szerint csütörtökön öt hét után újra megnyílt Bejrút nemzetközi repülőtere, amelyet a repteret ért izraeli rakétatámadás és az ezt követő légi blokád miatt zártak le július közepén. Egyelőre csak részlegesen, Amman és Bejrút között átmenetileg indulhatott be a forgalom, a légi forgalom teljes helyreállását a jövő hétre tervezik.
A Malév bejrúti járata az izraeli-libanoni konfliktus kirobbanása után, július 13-tól augusztus 4-ig Damaszkuszba repült. Ezt követően a légitársaság törölte a bejrúti járatot, és a menetrend szerinti damaszkuszi járat mellett igény szerint sűrítő járatokat indított Damaszkuszba. A Malév a nyári menetrend szerint heti négy járatot közlekedtet Damaszkuszba, ami a csúcsforgalom idején hatra bővül – ismertette a szóvivő.
MTI

