Együttérzek Tamás Gáspár Miklóssal: az antikapitalista törekvések a posztsztálini „világrendszer” összeomlása után eszköztelenekké váltak. A szovjet bokk eltűnt, mert gazdaságilag megbukott, Kína legfőbb szövetségese ma az Egyesült Államok, sőt – !patria o muerte! – az öreg Castrónak is vérzik a gyomra.
A multinacionális tőke a részvényesek és a vezető menedzserek kénye-kedve szerint hurcolkodik át az egyik földrészről a másikra, ha tetszik, mint József Attila írja, csattog világot szaggató foga. Hol a minnesotai és a georgiai – dakota bennszülött, fekete vagy papír nélküli hispán – kenyérkeresők kerülnek az utcára (a crack, az alkohol, a prostitúció karmaiba és a börtönökbe), hol a kiskunmajsai, a garabonci vagy józsefvárosi cigányok és alacsony képzettségű gádzsók. (Nem is beszélve most a harmadik világ, a lágy Ázsia és a borzolt Afrika nyomoráról.) Amint azt éppenséggel TGM-től is tudjuk, Fukuyama tévedett: a történelem a 21. században is folytatódik.
És hogy ne legyenek kétségeink: a szlovákiai áttelepüléssel fenyegetőző Széles Gábor szavai igazolták, hogy minden tőke globalista, azaz: hazátlan.
Csurka István kifejezésével (aki, becsületére legyen mondva – Orbánnal ellentétben – hiszi is, amit mond) „pincérnemzet” lettünk. A Suzuki-gyárban és a Széles-cégekben egyformán szolgáljuk fel a gazdának a profitot, és csak a gyárkapun kívül merjük letörölni az arcunkról a merev pincérmosolyt.
Együttérzek tehát TGM-mel, de nem értek vele egyet. A neves filozófus-közíró a Népszabadság augusztus 3-i számában A baloldali minimum című írásában két javaslattal állt elő, egy, mint írja, sürgetővel és egy – három pontból álló – hosszabb távúval.
Elsőként azt ajánlja a koalíció „baloldali” szavazóinak, hogy bojkottálják az önkormányzati választást. Nyilvánvalóan azért, hogy ezáltal – tiltakozásul a Gyurcsány-kormány „eklektikus, de alapvetően további privatizációkra, adó- és járulékemelésre, bérbefagyasztásra és elbocsátásokra alapozott, mélységesen reakciós reformterve” ellen – megerősítsék a szélsőséges (rasszista, antiszemita, fundamentalista stb.) jobboldallal szövetséges „középjobb” ellenzéket, egyszerűbben szólva: a szélsőjobboldalt, és ráijesszenek a kormányra. Esetleg a megszorító és reformcsomagok visszavonására, megállítására vagy enyhítésére késztessék.
„Roppantul kínos volna – írja – a rasszista-fasisztoid pártocskákkal szövetkező Fidesz önkormányzati sikere, de most azt kell mondanunk: vannak még ennél is fontosabb dolgok.”
Csakhogy nem szavazni a rasszista-fasisztoid pártocskákkal szövetséges jobboldal ellen, egy baloldali számára alig menthetőbb, mint szavazni rájuk.
Aggályosnak tartom azt is, hogy írása második felében TGM felszólít a szakszervezetek és a környezetvédő programok „lojális”, valamint „kemény és következetes” támogatására. Csakhogy az állásban lévő, esetenként jó keresettel rendelkező alkalmazottak érdekeit képviselő szakszervezetek alkuja következtében emelkedtek az elmúlt években a bérek – különösképpen a minimálbér, a „diplomás minimálbér” meg a szakképzettek minimálbére -, aminek folyamatos következménye, hogy százezrek maradtak és maradnak legális munkajövedelem és egészségügyi, valamint nyugdíjbiztosítás nélkül Magyarországon: az utcán, a cigány telepeken, az alkoholnak, a drognak, a prostitúciónak kiszolgáltatva, a bűnözés kapujában (l. fentebb).
A részvényesek nem a szájuktól vonják meg a falatot, ha magasabb béreket kellene kifizetniük, hanem a termelést, a foglalkoztatottak számát csökkentik, esetleg más országokba költöztetik, vagy egyszerűen bezárják a gyárakat. A néha karikaturisztikus zöld programok is korlátozzák a beruházásokat, a gazdaság versenyképességét. Környezetvédelemre szükség van, de a „forradalmi” zöldek sokszor kárt okoznak és/mert hazafiatlanok, és nemcsak gazdag-, hanem – szándékaiktól függetlenül – szegényellenesek is.
Azzal szívesen egyetértek, hogy egy baloldali embernek szembe kell szállnia a diszkrimináció minden formájával, ahogyan ezt TGM is írja írása második felének második pontjában. Ennek azonban nem az a legjobb módja, hogy – akár csak passzívan is, a választásokat bojkottálva – hagyjuk előretörni a cigányellenességet, a homofóbiát, a hímsovinizmust és társait, azaz a szélsőséges jobboldalt, és nem szavazunk helyette például a Szabad Demokraták Szövetségére vagy – üsse kő! – a Magyar Szocialista Pártra.
Kedves TGM, az antiliberalizmusnak is vannak határai, sőt két oldala is, mint a poroszka lónak, amelyik hol a két jobb, hol a két bal lábával lép, és ezért dülöngélve halad. Az egyszerű beszéd kedvéért emlékeztetnélek rá, hogy a szélsőségesen antiliberális NSDAP és Hitler is szocialista volt, és a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának antiliberális vezére, Sztálin is nacionalista és antiszemita. Sőt még Kádár János legvidámabb rendőrei is verték, és legvidámabb bírói is bebörtönözték a „buzikat”, hogy csak ezt az egy példát említsem.
Attól tartok, hogy a baloldali tőkeellenesség sem él meg némi nacionalizmus, homofóbia és társai, tehát szélsőjobboldali attribútumok nélkül, és fordítva: a fasisztoid törekvések is megbuknak, ha nem kapcsolódik hozzájuk némi népjóléti demagógia, versenyelleneség „baloldaliság”. Talán ez a 20. század történéseinek legfőbb tanulsága, és a jelek szerint az antiliberalizmus lényegéből fakad.
A globális kapitalizmus működik, ami viszont nem működik (magától), az csak diktatórikusan, ergo folyamatos ellenségkeresés árán fenntartható, mint Castro Kubája vagy Kim Dzsong Il Észak-Koreája. Szinte mindegy is most, hogy a tőkést, a zsidót, az istentagadót, a cigányt, a buzit, a krími tatárt vagy a liberálist tekintjük (ős)ellenségnek.
Nem állítom, hogy nem lehetséges egy másik világ. De a Fidesz megerősítésével semmire sem mennek azok kisfröccsöt kunyeráló hajléktalanok, feketemunkások, leoperált mellű kurvák, éhező piti tolvajok – egyáltalán: a szegények -, akikkel a Népszínház utcai Potykában, a Lujza utcában, a zalai-somogyi cigány telepeken, vagy a rendőrségi előállítóhelyiségekben találkozhatnál. Őket sem a szakszervezetek, sem a munkahelyteremtést akadályozni szándékozó zöldek nem képviselik. Ez a választási bojkottra felhívó „baloldali minimum” a számukra túlságosan is jobboldali. Reményt az nyújthat nekik, ha nem a tőkét űzzük el az országból, hanem a felsőbb osztályok – a középosztály – fogyasztását korlátozzuk, abból a célból, hogy emberhez méltó életet biztosítsunk a számukra. Én legalábbis többre becsülöm a testvéri szolidaritást a világforradalomnál.
A szerző publicista
Hell István
