Népszabadság * Szablyár Eszter * 2006. augusztus 15.
Zsibbad a könyököm, pedig alig jutottam túl néhány sátoron. Sem hajtani, sem irányítani nem könnyű a tolókocsit. A szembe jövők közül senki nem lepődik meg az ügyetlenkedésemen, ugyanis -az idén először – napok óta kerekes székek közlekednek a Civil Sziget főutcáján, hátul felirattal: Légy bátor, próbáld ki te is! A Sziget-lakók beülnek, és hiába látják el őket a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége sérült tagjai jó tanácsokkal, megdöbbennek: mennyire nehéz is ez.
– Egész jó, ahhoz képest, hogy először csinálod – biztat mozgássérült kísérőm, Pozsár Erika, és nevetve hozzáteszi: ez könnyű terep, baj akkor van, amikor az ember kerekes székkel együtt elsüllyed a Nagyszínpad előtt leszórt homokos murvában, és mire hárman kihúzzák onnan, kiderül, hogy a kerék is kipukkadt.
Megérkezünk a Civil Színpadhoz, ahol koncertek és a Szocioszotyi nevű mozi filmjei pörögnek. Ez utóbbiak a Fekete Doboz Roma Média Iskolásainak munkái. Meglepő, de a színpadsátor rendesen megtelik, pedig most az emberi jogokról és a popzenéről vitáznak az Amnesty International meghívott vendégei. A Civil Játszótéren a Hófehérke kontra mostoha és a vadász-per tárgyalása zajlik. Az ügyész hosszú hajú metálos, a védő lepelruhás krisnás. A „felbujtó” pedig ezúttal a Fővárosi Bíróság.
Kicsit odébb az Élő könyvtár, ahol vagy száz, könyvnek öltözött embert kölcsönözhetnek ki az „olvasók” egy-egy órára. A Budapesti Európai Ifjúsági Központ dán mintára felállított könyvtárában minden a megszokott módon működik – beiratkozás után katalógusból lehet „könyvet” választani -, azzal a különbséggel, hogy a visszahozott könyveknek nemcsak a fizikai, de lelki épségéért is vállalniuk kell a látogatóknak a felelősséget. Az emberkönyvek nem szereplők ugyanis, hanem valódiak: volt bankrabló, gyógyult alkoholista, katona, rendőr, BKV-ellenőr, feminista, muzulmán, református lelkész, rabbi, menekült. Csupa olyan ember, akivel szemben komoly előítéletek élnek a társadalomban. A mindenki által fellapozható előítélet-listán maguk írják össze, mit gondolnak róluk az emberek. A cserkész szerint őt például így látják: „kiránduló ministráns, vagy legalábbis idős bácsi árvalányhajjal”, a buddhista szerint pedig mások azt gondolják róla: „ő egy önsanyargató, kopasz vegetáriánus”. Óriási a kereslet, a beiratkozók összekapnak a bestsellereken. Különösen kelendő a bankrabló és a BKV-ellenőr.
A sátrak előtti asztaloknál főleg délelőtt tolonganak. Az üvegfestés, a gyöngyfűzés, a sakk, a türelemjáték, az óriásamőba, a papírhajtogatás, a hajfonás: a barátkozás formái. Civilek szervezik a foglalkozásokat – akikről máskor keveset hallani -, hogy megmutatkozhassanak, kapcsolatba kerülhessenek azokkal, akiken segítenének, és azokkal, akiknek egyszerűen szeretnék elmondani, milyen problémákkal küzdenek mások. Beszélgetni hajléktalanságról, szenvedélybetegségekről, mozgásterápiáról, örökbefogadásról, nők elleni erőszakról, családi problémákról.
A másságról.
A Down-szindrómás kislány, aki egyébként papírhajtogatásra tanítja a bámészkodókat, most a szemközti karaoke-színpadon énekel, a roma fiú, Vári Zsolt festésre oktatja a többieket, a zsidó fiatalok egyesülete a kóser szexről mesél, a rabbi tíz forintért tanácsot ad, a krisnások meditálni hívnak, a mozgás-, hallás- és látáskárosodottakkal foglalkozó Motiváció Alapítvány segítségével pedig azt próbálhatom ki, hogy becsukott szemmel felismerem-e a különféle szagokat. Ők már hatodszorra jöttek, ahogy a sátorfelelős, Révész Anna mondja: itt – ahol a kék hajú punktól kezdve a melegekig mindenki megfordul – ők sem érzik magukat másnak. Még utánam szól, ne felejtsem el megírni, köszönik a szervezőknek, hogy az idén jóval több a fogyatékosoknak felállított illemhely, mint tavaly.
A tolerancia itt, a Civil Szigeten egyébként már méterben is mérhető. Az egy helyben megtett kilométereket öszszeadva képletesen már majdnem Strasbourgnál jár a Kurt Lewin Alapítvány állványra emelt biciklije, annyian tekernek rajta. Az idén először kitelepülő alapítvány csak félidőre kapott sátrat, mert másnak is kell a hely. Holnap brókerek érkeznek, pénzről, tőzsdéről mondani okosakat. A civilek annyian jönnének, hogy néha csak helycserével lehet megoldani a dolgot. A közel négyszáz jelentkezőnek így is csak a negyede sátorozhat – hosszabb-rövidebb ideig.
Sötétedik. Lassan kiürül a civil részleg, az út koncerteket összekötő, forgalmas folyosóvá válik. A lélekambulanciáknál ég még a villany, oda bárki betérhet gyorssegélyért. Gruiz Katalin, a Down Alapítvány vezetője is lekötözi a sátor bejáratát, és ahhoz az emberáramlathoz csapódik, amely a Színház Sátor felé tart, ahol ma este a Múló rúzst adják elő az értelmi sérültekből verbuvált Baltazárosok.
Az élő könyvtár is bezár. A kötetek mulatni indulnak.
