Hogyan lettem Lukácsista?
Az, hogy ha az ember (konkrétan: én) a világ elé tárja a maga tudatlanságát (vagy csak egyszerűen lustaságát), mennyire hasznos lehet, abból is látszik, hogy miután a múlt héten ugyanitt megjelent soraim között szerepelt az a mondat, miszerint „hogy miért éppen Lukács a festők védőszentje, azt már két évvel ezelőtt sem tudtam, és azóta sem lettem ez ügyben okosabb”, megkeresett valaki telefonon (nem akárhonnan, hanem a Közhasznú Információs Szolgálattól; tegye fel a kezét, aki tudta, hogy ilyen egyáltalán létezik), és egyrészt nagyon kedvesen a tudomásomra hozta, hogy miért is, másrészt eközben (bár lehet, hogy ezt csak én éreztem így) finoman érzékeltette, hogy ha valaki (konkrétan: mint fent) nem tud egy ilyen dolgot, akkor annak bizony utána lehet(ne) itt-ott nézni. Mármost tény, hogy én egy héttel ezelőtt éppen csak azt spóroltam meg, hogy felnyúljak a könyvespolcra, mondjuk csak (bár ez nem a reklám helye) a Szentek napról napra művészet és vallás között című könyvecskéért, amiből egy pillanat alatt kiderülhetett volna, hogy Szent Lukács evangélista (névnapja október 18.; nem véletlenül van akkor a Festők napja) azért a festők – valamint a sebészek, az aranyozómesterek, az üvegesek, az orvosok, a miniatűrkép-festők, a jegyzők, az írók, valamint a kórházak és a gyógyfürdők (lásd nem véletlenül a budai Lukács-fürdőt), illetve a Néprajzi lexikon szerint minden olyan művészi tevékenység, amelynek a festékekhez köze van – védőszentje, merthogy ő festette (volna) meg Szűz Mária arcképét.
Miután ezt megtudva nagyon elszégyelltem magam, megmondom őszintén, most meg átestem a ló túloldalára, és az elmúlt hetet jórészt Lukáccsal töltöttem, így most már nemcsak azt tudom, amit eddig is, hogy tudniillik a négy evangélista közül ő az egyedüli nem tanítvány, nem zsidó, eredetileg szíriai görög orvos (innen az orvosok-sebészek-kórházak-stb. védelme), aki a maga Jézus-történetén kívül még az apostolok cselekedeteinek is a hiteles megörökítője (nyilván innen a jegyzőké-íróké), hanem azt is, hogy ez a bizonyos eredeti Lukács festette kép ugyan 1453-ban elpusztult, ám ennek ellenére ma is az ő keze munkájának tartják a római Maria Maggiore bazilikában őrzött Mária-képet, valamint a lengyelországi Czestochovában lévőt is. Ugyancsak neki tulajdonítja a hagyomány annak a -valójában a 13. században született – Mária-képnek az eredetét, amely a római Santa Maria del Popolo templom szentélyében található, és amelynek egy Antoniazzo Romano (vagy műhelye) által 1452 és 1512 között megfestett másolata a pannonhalmi apátság képtárában látható.
Mindezek után nyilván az sem véletlen, hogy magát Lukácsot is sokan (többek között Rogier van der Weyden, Jan Gossaert, Guercino, vagy éppen Giorgio Vasari) ábrázolták úgy az idők során, amint éppen Szűz Máriát festi.
Úgyhogy most már csak egy kérdés maradt: vajon hogy jönnek ide az üvegesek?
Martos Gábor
