Kofi Annan ENSZ-főtitkár a határozat meghozatala után azonnal kapcsolatba lépett az izraeli és a libanoni miniszterelnökkel
Izrael és Libanon is elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, így helyi idő szerint reggel nyolc órakor befejezték az ellenségeskedést.
Izrael csapatok készülnek az utolsó bevetésre a tűzszünet életbe lépése előtt. Tegnap eljutottak a Litani folyóig (fotó: Reuters – Yonathan Weitzman)
A libanoni kormány szombaton két, az izraeli vasárnap egyetlen tartózkodással elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701-es számú határozatát, amely felszólítja a két felet az ellenségeskedés beszüntetésére. Ennek megfelelően helyi idő szerint reggel nyolckor – közép-európai idő szerint ez hét óra – életbe lépett a tűzszünet. A libanoni kormány két Hezbollah-tag tárcavezetője tartózkodott, mert szerintük a határozat azt a látszatot kelti, hogy Izraelt nem, csak a síita szervezetet terheli felelősség a háborúért, tudta meg az AP amerikai hírügynökség Mohammed Fnejs síita vízgazdálkodási minisztertől. Izraelben pedig Saul Mofaz, a Saron-kormány védelmi minisztere nem szavazott – írta internetes kiadásában a Haarec.
A BT szombatra virradóra egyhangúlag fogadta el a dokumentumot (lásd keretes írásunk), amely többek között libanoni egységek és legfeljebb 15 ezer főre megerősített ENSZ-erők (UNIFIL) telepítését irányozza elő Dél-Libanonban, az izraeli erők kivonásával párhuzamosan. Várhatóan Franciaország vezeti majd a Dél-Libanonban jelenleg állomásozó békefenntartó egységeknél jóval erőteljesebb megbízással felruházott biztonsági erőket. A határozat nem tesz említést az ENSZ alapokmányának a VII. fejezetéről, amely megengedi erő alkalmazását, ha veszély fenyegeti a békét és a nemzetközi biztonságot – ezt korábban Libanon kategorikusan elutasította.
Kofi Annan ENSZ-főtitkár a határozat meghozatala után azonnal kapcsolatba lépett az izraeli és a libanoni miniszterelnökkel, akikkel megállapodott a tűzszünet időpontjában. Fuad Szinjorával telefonon beszélt George W. Bush amerikai elnök is, aki a Reuters jelentése szerint reményének adott, hogy az új ENSZ-határozat meg fogja fosztani a Hezbollahot attól a lehetőségtől, hogy úgy viselkedjen Libanon déli részén, mint állam az államban.
„Az elnök kiemelte: erre a libanoni demokrácia felépítése érdekében van szükség” – összegezte a nyolcperces beszélgetés lényegét Frederick Jones, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes szóvivője.
Bush szokásos heti rádióbeszédében is foglalkozott Libanonnal. Kifejtette, hogy Hezbollah és a brit repülőgépek elleni merénylettervek készítői ugyanannak a „totalitárius ideológiának” a képviselői, és a merényletek meghiúsításával a veszély még nem múlt el.
Az izraeli hadsereg szombatra virradóra minden eddiginél mélyebben nyomult előre Libanonban, és háromszorosára – a Reuters jelentése szerint 30 ezerre – növelte a szomszéd országban harcoló katonáinak számát; közülük a hétvégi harcokban 24-en vesztették életüket, 23 pedig megsebesült. A csapatok tegnapra elérték a határtól 4-30 kilométerre húzódó Litani folyót, és Dan Haluc vezérkari főnök szerint addig maradnak Libanonban, amíg meg nem érkezik a nemzetközi erő. Szerinte a hadvezetés még egy hét harcra számít. Alvaro de Soto, az ENSZ közel-keleti különmegbízottja előzőleg úgy nyilatkozott: a világszervezet várakozása szerint Izrael egy-két napon belül lefújja az offenzívát, és hét-tíz nap múlva megkezdődhet a megerősített ENSZ-erők felvonulása a dél-libanoni határtérségbe. Amir Perec izraeli védelmi miniszter a tegnapi kormányülésen bejelentette, hogy minden eshetőségre fel vannak készülve: arra is, hogy a Hezbollah betartja a tűzszünetet, és arra is, ha nem. A kabinet egyébként arra számít, hogy a libanoni hadsereg egy-két héten belül elkezdi erői délre telepítését.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) szerint a folytatódó összecsapások megbénították százezer Dél-Libanonban rekedt ember segélyezését, miután Izrael szombaton nem biztosított szabad áthaladást a segélyszállító konvojoknak. Az izraeli légierő hajnalban támadta az utolsó nyitva álló libanoni-szíriai határátkelő körzetét is, amelyen keresztül a libanoniak kimenekülhettek az országból, s ahol az emberbaráti segély külföldről szárazföldi úton, Szírián át eljuthatott Libanonba.
Az izraeli hadsereg vasárnap kora délután ismét bombázta Bejrút Haret Hreik nevű déli negyedét, a Hezbollah erősségét. Legkevesebb húsz nagy erejű detonáció hallatszott két perc leforgása alatt, és vastag füstoszlopok szálltak az ég felé. A vasárnapi izraeli légitámadások legalább hét halálos áldozatot követeltek, míg a Hezbollah rakétái egy ember halálát okozták Észak-Izraelben, kilencen megsebesültek.
MH-összeállítás

