– igazi európai publicisztika –
Seres László 2006. augusztus 14. 07:52
Lássuk végre be, hogy mi taszítjuk ezeket a fiatalembereket az iszlámista szélsőségesek karjaiba: azzal, hogy túl jól élünk és túl szabadok vagyunk. Meg kell értenünk őket: gyűlölnek minket, de messze nem úgy, ahogy megérdemeljük.
Majdnem túltettek szeptember 11-én. Ha rajtuk áll, megteszik: kéttucatnyi fiatalember, tíz repülőgépen, kis triaceton-triperoxiddal (TATP) sokezer embert küldött volna a halálba a fellegek felett. Meghíusított, bár nem teljesen érthetetlen tettük már azért is vállalhatatlan s védhetetlen egyben, mert ennyi holttest, ennyi elégett emberi és repülőgép-maradvány szükségtelenül megterhelte volna tengereink amúgy is kényes ökológiai állapotát, globális felmelegedés által sújtott érzékeny equilibriumát.
Ezzel együtt igenis helyénvaló a szkepszis azzal a gyakorlattal szemben, amellyel a sajtó s közvéleményünk egy része túlontúl elhamarkodottan bélyegzi „terroristáknak” ezeket a szerencsétlen, félrevezetett fiatalembereket. Robbantottak volna, ez kétségtelen. Ám az erőszakot erőszak szülte, s a strukturális erőszaknak szociális s gazdasági okai vannak. Hiába minden „terrorizmus elleni háború”, ha ezek a mélyen fekvő okok feltáratlanok maradnak. Rejtett dimenzióként bizony nem más, mint korunk vadkapitalizmusa lappang itt a háttérben.
Szeptember 11-ét ugyebár repülőgépekkel követték el. A napokkal ezelőtt, idejében lekapcsolt fiatalemberek is repülőgépeket robbantottak volna a – szennyezett! – levegőben. Bizony-bizony nem ártana észrevennünk, hogy a fiatalemberek valamit üzenni akartak nekünk a triaceton-triperoxiddal (TATP).
Üzenni – mert bár megindokolni nem tudjuk, de érzésünk szerint tettükkel mondani akartak nekünk valamit. Hangjukat azonban elnémította a többségi társadalom intoleranciája, a muszlimok kirekesztése, a kulturális alulreprezentáltság, az, hogy bármennyire törik magukat (és mások autóit), néha heteket is gürizhetnek, amíg tudnak DVD-lejátszót venni.
Mit üzennek nekünk ezek a Londonban és Birminghamben strukturálisan elnyomott fiatalemberek? Azt, hogy vigyázz, te jóléti, nyugati ember, nagyon vigyázz, ne használj feleslegesen annyi kerozint, ne repülj annyit ide-oda, ne bizniszelj annyit globális szinten, és főleg hozd létre a független Palesztinát, különben nagyon megjárod. Például úgy, hogy öt és félezer utastársaddal együtt felrobbantunk valahol a Fidzsi-szigetek magasságában.
Mondanunk sem kell, hogy mindez nem történik meg, ha Bush elnök aláírja a Kyotói jegyzőkönyvet.
*
Minő nyugati arrogancia, minő hallatlan cinizmus – leterroristázni, leiszlámfasisztázni egy egész kultúrát, összefüggésbe hozni a merényleteket egy olyan vallással, amelyre ők folyamatosan hivatkoznak, amelynek a nevében a cselekményeiket elkövetik, bár itt jegyeznénk meg, hogy a logika soha nem tartozott erősségeink közé. A sok korábbi merénylet ellenére természetesen nincs terrorveszély, pár fiatalember triaceton-triperoxiddal (TATP) még nem jelent kihívást, egy fecske nem csinál Damoklész-kardot.
Nincs, nem lehet szó civilizációk harcáról sem – hiszen a miénkről nem tudhatjuk biztosan, az-e, egyáltalán létezik-e, és nem tudhatjuk, nem csupán konstrukciók vagyunk-e valakinek a teóriájában. Erős a meggyőződésünk, hogy a „terrorizmus” elleni háborúval állami vezetőink csupán olcsó ürügyeket keresnek arra, hogy bedarálják szabadságjogainkat, feltérképezzék kapcsolati hálónkat, lehallgassák bankszámláink telefonbeszélgetéseit.
De mit érünk ezzel a fene nagy szabadságunkkal? Mire jók a polgári szabadságjogok, ha a társadalom szegényei, kisemmizettjei, megnyomorítottjai de facto képtelenek élni velük? Mire megyünk a toleranciánnkal, ha közben muszlim hitű polgártársaink úgy érzik, eltaszítjuk őket magunktól, és ezért kénytelenek néha pár ezer embert megölni, hogy jelezzék, ők csak szeretetre vágynak? Békére, megértésre, mint mindannyian.
Lássuk végre be, hogy mi taszítjuk ezeket a fiatalembereket az iszlámista szélsőségesek karjaiba: azzal, hogy túl jól élünk és túl szabadok vagyunk. A helyzet tűrhetetlen és igazságtalan, és mint ilyenkor mindig, baloldali értelmiségiek publicisztikai megoldásaira vár.
Meg kell értenünk őket: gyűlölnek minket, de messze nem úgy, ahogy megérdemeljük. Az idők kultúraközi párbeszéd után kiáltanak. Európai dialógusra van szükség, majd kompromisszumra kell jutni azokkal, akik meg akarnak minket ölni.
Minden ésszerű kompromisszum alapja a dialógus, a megértés, s a kölcsönös jószándék kinyilvánítása után a „találkozás félúton”: kicsit engednek ők, s kicsit engedünk mi is. Jó, nekünk, nyugatiaknak kicsit többet kell engednünk, hisz elnyomóik voltunk: kolonialista, imperialista, kizsákmányolói, patriarchális múltunk (?) okán erkölcsi kötelességünk mélyen meghajolni problémáik súlya, és az azokat artikuláló emelt hangú imámjaik előtt.
Dülőre kell jutnunk: mivel a problémájuk mi vagyunk, el kell érnünk, hogy ne szálljanak fel a repülőinkre triaceton-triperoxiddal (TATP). Nem szolgáltathatunk okot, ürügyet semmilyen meggondolatlan lépésükre. Ezért egy kicsit olyanná kell változtatnunk a világot, ahol ők is otthon vannak. A világbékénél, a szeretetnél nincs fontosabb.
*
Első lépésként kevesebbet fogunk repülni, és nem viszünk fel a gépre whiskyt és after shave-t. Aztán biztosítani kell, hogy ne lehessen olyan gazdaságpolitikát folytatni, amellyel bárki rosszul jár, itt a javak egyenlő újraelosztására gondolunk. Abba kell hagyni a CO2-kibocsátást, le kell állítani minden felesleges termelést, főleg Amerikában, hiszen ott minden felesleges.
Az EU-nak garantálnia kell, hogy minden, muszlimokat érintő ügyben konzultálni kell a muszlim közösség hangadóival, pl. egy tervezett kulturális támogatás, mecsetépítés vagy túszejtés mikéntjéről, egy hétvégére betervezett repülőgép-eltérítés áldozatainak a számáról. Izraelt arra kell kötelezni, hogy gondolkodjon el végre, mivel provokálja állandóan a szomszédait – addig is, multikulturális alapon, kormányába kötelező érvényű ENSZ-határozattal kooptálni kell a Hamász és a Hezbollah egy-egy képviselőjét is, vétójoggal.
A demokratikus, multikulturális Európa politikai érettségét bizonyítaná, ha önként bevezetné a saria egyes részeit, s jószándéka bizonyítékául elfátyolozná a nők egyharmadának arcát (a kvótáról mindenképen konzultálni kell a feministákkal). A többnejűség, ha nem is legális, de régóta velünk élő realitás, így akár közös alapja is lehet e régen várt kultúraközi párbeszédnek. A lefejezést és a korbácsolást a büntetőjog kevés, de látványos területén lenne érdemes bevezetni, a tévék közvetítési jogairól is muszlim barátainkkal kell megállapodni.
A lényeg persze itt is a tárgyaláson, a másik megértésén van – nem élhetünk kölcsönös bizalom, kölcsönös elfogadás nélkül. Béke nélkül. Az vesse ránk az első utasszállító gépet, aki még nem kötött kompromisszumot életében.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
