Forrás: Népszava

Miután a libanoni és az izraeli kormány is jóváhagyta és a Hezbollah nevű szélsőséges síita szervezet is elfogadta, a tűzszünetnek Libanonban ma reggel hét órakor kell életbe lépnie. A Biztonsági Tanács határozata értelmében a Hezbollahnak minden harci tevékenységgel, Izraelnek csak a támadó akciókkal kell felhagynia. Az izraeli hadsereg a tűzszünetig elfoglalt állásaiban marad, amíg a nemzetközi csapatokkal megerősített libanoni hadsereg fel nem váltja. A Hezbollah ezzel szemben addig akar harcolni, amíg izraeli katonák vannak Libanonban.

A nemzetközi erők fogják felügyelni a Litani folyótól délre eső libanoni terület demilitarizálását. A határozat az elrabolt izraeli katonák feltétel nélküli szabadon bocsátására szólít fel és tárgyalásokat indítványoz az Izraelben őrzött libanoni foglyok szabadon bocsátásáról. Az ENSZ főtitkára egy hónapon belül javaslatot nyújt be a libanoni határok végleges megjelölésére – vagyis a vitatott Sebaa tanyák sorsáról.

Mind az izraeli hadsereg mint pedig a Hezbollah a tűzszünet beállta előtti utolsó percig folytatta harci tevékenységét, mégpedig nyilvánvalóan abból célból, hogy a végén meggyőző „győzelmi fotót” mutathasson be. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök számára ez alighanem a Litaniban lábát áztató izraeli katona lehetne, Haszan Naszrallah Hezbollah-vezető számára pedig talán a hét végén lelőtt izraeli helikopter roncsa. A zsidó állam hadserege az elmúlt 36 órában átfogó hadműveletbe kezdett, hogy a Litani folyó közelében stratégiai pontokat foglaljon el és észak felől göngyölje fel a Hezbollah rakétakilövő bázisait. A szélsőséges síita szervezet a maga részéről mintegy nyolcvan rakéta kilövésével kívánta bizonyítani, hogy nem csökkent harci ereje. A rakétatámadásoknak Slomi városka közelében tegnap egy halottja és kilenc sebesültje volt. A rendkívül heves tűzharcokban tegnap az izraeli hadsereg 24 katonája vesztette életét és több mint hetven megsebesült. A Hezbollahnak sikerült megsemmisítene két harckocsit és lelőnie egy helikoptert, amelyben öt katona – köztük egy katonalány – vesztette életét.

Ma Olmert miniszterelnök a parlament rendkívüli ülésén számol be a tűzszünetet megelőző eseményekről és a tűzszüneti határozat elfogadásának indokairól. Olmert szerint a BT határozata nagyon kedvező Izrael szempontjából: egyértelműen a Hezbollahra hárítja a felelősséget a háború kitöréséért, egyáltalán nem bírálja Izrael katonai akcióját, eltávolítja a Hezbollahot az izraeli határ közeléből, fegyverszállítási tilalmat rendel el Libanonban és a korábbiaknál sokkal szélesebb jogkörökkel ruházza fel az ENSZ-erőket, amelyek létszámát 15 ezerre emelik. Ha a határozat meg is valósul, „új helyzet alakul ki a libanoni-izraeli viszonylatban és általában a térségben” – vélte Olmert. De a kneszet (parlament) ülésén a kormány éles bírálata várható. A jobboldali ellenzék szerint a tűzszünet feltételei „a terrorizmus győzelmét” jelentik és nem lett volna szabad elfogadni; a baloldali ellenzék az utolsó napok „fölösleges, sok áldozattal járó, presztizs szempontokból indított” hadjáratát bírálja.

Izrael tárgyalni akar az esetleges fogolycseréről, vagyis a két izraeli katona és fogságba esett Hezbollah-harcosok kicseréléséről – jelentette a Haarec című lap vasárnap. A hír az újság internetes honlapján jelent meg, az izraeli kabinet ülésének küszöbén.

Üdvözölte Németország a libanoni harcok beszüntetésére felszólító ENSZ BT-határozatot vasárnap. A megerősített ENSZ-erők tervezett libanoni állomásoztatásával kapcsolatban ugyanakkor ismét kiéleződött a vita arra vonatkozóan, hogy a német hadsereg, a Bundeswehr vegyen-e részt a szóban forgó békefenntartó erőkben. A CDU-CSU még nem kötelezte el magát a kérdésben, az SPD elnöke, Kurt Beck vasárnap viszont azt hangoztatta, hogy pártja nyitott a Bundeswehr közel-keleti békefenntartó részvételére.

Több ezren – főként amerikai arabok – tüntettek a libanoni háború és a Bush-kormány Közel-Kelet-politikája ellen Washingtonban, a Fehér Ház közelében szombat délután – jelentette az NPR és a VOA rádió. A felvonulás tizenöt szónoka elítélte az „Egyesült Államok által támogatott izraeli agressziót”, és élesen bírálta az amerikai külpolitikát.

Népszava online

Comments are closed.