Az izraeli kormány is elfogadta vasárnap a Libanonra vonatkozó BT-határozatot az ellenségeskedések beszüntetéséről, amelyet Bejrútban már szombat este támogatásáról biztosított a libanoni kabinet.
Ehud Olmert és Javier SolanaAz ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701. számú határozata arra szólítja fel Izraelt és a Hezbollah síita szervezetet, hogy szüntessék be egymás ellen folytatott harcukat. Kofi Annan ENSZ-főtitkár előzetesen már bejelentette, hogy mindkét fél elfogadja a határozatot, az izraeli és a libanoni kormány megegyezett, hogy a támadásokat hétfő reggeltől – közép-európai idő szerint hét órától – szüneteltetik.
Egy magas rangú izraeli kormánytisztviselő elmondása szerint a kormány közel ötórás ülés után hagyta jóvá a határozatot. Ehud Olmert miniszterelnököt idézve a tisztviselő azt mondta, hogy a határozat „jó Izraelnek”. Közölte azt is, hogy a 25 miniszterből 24 szavazott igennel, egy – Saul Mofaz közlekedési miniszter, volt védelmi miniszter – tartózkodott. Cipi Livni izraeli külügyminiszter a libanoni hadsereg azonnali dél-libanoni felvonultatását és a Hezbollah feloszlatását követelte vasárnapi jeruzsálemi sajtótájékoztatóján.
„Azt akarjuk, hogy a libanoni hadsereg azonnal vonuljon fel Dél-Libanonban” – szögezte le a külügyminiszter. Közölte: az izraeli hadsereg csak akkor vonja ki erőit Dél-Libanonból, ha megtörtént a libanoni hadsereg és az ENSZ-erő telepítése a térségben. Felszólította Fuád Szinjóra libanoni kormányfőt és a nemzetközi közösséget az ENSZ BT határozatának megvalósítására, amely a harcok beszüntetésére, valamint ENSZ békefenntartók támogatásával libanoni erőknek Dél-Libanonba történő telepítésére hívott fel.
Cipi Livni szerint Izrael nem feledkezik meg céljáról, a Hezbollah fegyveresei által július 12-én elfogott két izraeli katona szabadon bocsátásáról. A világnak támogatnia kell Izraelt abban a követelésében, hogy a két katonát „feltételek nélkül” szabadon kell engedni – szögezte le. Utalt arra is, hogy az ENSZ-határozat felszólít a Hezbollah elleni fegyverembargóra, és közölte, hogy a nemzetközi erők részt vesznek a határ menti ellenőrzésben a milícia újbóli felfegyverzésének megakadályozására.
Az al-Arabíja dubaji központú arab műholdas adó szerint hét izraeli katona esett el vasárnap Dél-Libanonban a Hezbollah síita szervezettel vívott harcban. A hírtévé egyelőre nem közölt további részleteket az összecsapásokról. Egy másik arab hírtelevízió, a katari al-Dzsazíra azt közölte, hogy a Hezbollah vasárnap több mint kétszáz rakétát lőtt ki Észak-Izraelre. A Hezbollah televíziója, az al-Manar szerint öt izraeli katona halt meg annak következtében, hogy a síita szervezet fegyveres szárnya, az Iszlám Ellenállás Szúr (Türosz) közelében szombat este lelőtt egy izraeli harci helikoptert. A légi jármű elvesztését megerősítette az izraeli hadsereg szóvivője is, de részletekkel nem szolgált. Izraeli közlés szerint szombaton 11 izraeli katona esett el a harcokban, de az összesítés nem tesz említést arról, hogy közéjük számolták-e a helikopter lezuhanása következtében meghaltakat is. Egyébként ez volt az első izraeli helikopter, amelyet az egy hónapja tartó háborúban a Hezbollah fegyveresei lelőttek.
Hassan Nasrallah sejkA Hezbollah egy vasárnapi beszámolója szerint harcosai rajtaütöttek egy izraeli egységen az izraeli-libanoni határhoz közeli Aita as-Saabban, és 25 izreali katonát megöltek vagy megsebesítettek. Libanon bombázása sem hagyott alább. Izraeli gépek üzemanyagtöltő állomásokat kezdtek támadni röviddel dél előtt Szúrban és környékén. A csapások után hatalmas lánggal égett egy-egy benzinkút nem messze a várostól északra fekvő al-Bász palesztin menekülttábortól, illetve a városban, a Nadzsím kórház közelében. Áldozatokról nem érkezett jelentés.
Az izraeli hadsereg kora délután ismét rakétákkal lőtte Bejrút déli Haret Hreik és Ruvaisz negyedét, a Hezbollah síita szervezet erősségeit, legkevesebb hét civil halálát okozva – jelentették a helyszínről a mentők. Legalább húsz nagy erejű detonáció hallatszott két perc leforgása alatt, és vastag füstoszlopok szálltak az ég felé. A lövedékek 11 házat és egy mecsetet romba döntöttek. A mentők mintegy hatvan embert keresnek a romok alatt.
A libanoni televízió jelentése szerint a lövedékek Dahíje negyedben csapódtak be, amelyet az izraeli harci gépek és hadihajók rendszeresen támadnak. Az izraeli légierő legutóbb pénteken támadta a libanoni főváros déli negyedeit. A Hezbollah televíziója, az al-Manar idézte a szervezet közleményét, miszerint a Hezbollah egyetlen tagja sem sebesült meg a támadásban, és vezére, Haszan Naszrallah sejk biztos helyen van. Az izraeli katonai rádió vasárnapi jelentése szerint mintegy hatvan Hezbollah-harcos vesztette életét Dél-Libanonban az izraeli szárazföldi erőkkel vívott harcokban az elmúlt két nap folyamán.
(MTI/Reuters/AFP/AP/EFE/ANSA)

