Forrás: Népszava

Brit biztonsági források szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat nagy-britanniai vezetője is horogra akadt, amikor a brit hatóságok csütörtökre virradóra 24 személyt őrizetbe vettek a repülőgépek felrobbantására szőtt összeesküvés gyanújával – jelentette a The Sunday Times. Mint a vezető vasárnapi brit lap írta, egy meg nem nevezett belügyminisztériumi illetékes azt közölte, hogy az egyik lefogott személyt nem csupán a meghiúsított összeesküvés kitervelésével gyanúsítják, hanem azzal is, hogy az elmúlt néhány évben több más merénylet tervezésében is részt vett.

Azt feltételezik, hogy a – törvényességi okokból – meg nem nevezhető személy, akit az al-Kaida Egyesült királyságbeli vezetőjének tartanak, tavaly pakisztáni kiképzésre küldte az egyik tervezett nagy-britanniai terrortámadás „főkolomposát”, de elképzelhető, hogy másokat is.

Az MI5 brit belső elhárítás terrorellenes szakértői szerint az illető férfi a vezetője egy – nagy-britanniai székhelyű kasmíri és észak-afrikai sejteket is magában foglaló – terrorhálózatnak. Feltételezés szerint kapcsolatban áll egy másik nagy-britanniai gyanúsítottal, aki „fontos szerepet játszott az iraki lázadóknak nyújtott támogatás intézésében”. Egy harmadik, már korábban letartóztatott iraki társa pedig, aki 2004-ben jött Nagy-Britanniába, olyan brit szélsőségeseknek nyújtott segítséget, akik Irakba akartak utazni, hogy részt vegyenek a „szent háborúban” – írta a The Sunday Times.

A Scotland Yard vizsgálja, hogy voltak-e kapcsolatok a repülőgép-robbantásra szőtt összeesküvés gyanújával két napja őrizetbe vett személyek és a 2005. július 7-i londoni robbantásos merényletek elkövetői között – jelentette szombaton a The Times. Pakisztáni hírszerző források úgy tudják – írta a brit lap -, hogy az őrizetbe vettek közül néhányan ugyanabban az időben látogattak Pakisztánba tavaly, mint a londoni öngyilkos merénylők közül ketten. Az iszlámábádi hatóságok azoknak a feltételezéseknek is utána járnak, hogy a Londonban fogva tartott személyek közül ketten az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik legjobb bombaszakértőjétől kaptak kiképzést Pakisztánban.

A brit belügyminiszter közlése szerint legkevesebb négy nagyobb terrorista merényletet hiúsítottak meg Nagy-Britanniában a tavaly júliusi londoni robbantásos merényletek óta. John Reid a BBC hírtelevíziójának vasárnap nyilatkozva azt mondta: a kormány úgy véli, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat már 2000-ben tervezett Birminghamben egy merényletet, tehát még a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások, illetve az iraki háború előtt. Ismételten figyelmeztetett: „nagy a valószínűsége” annak, hogy terroristák további merényletek elkövetésére tesznek kísérletet, ezért helyes a legmagasabb riasztási fokozat fenntartása Nagy-Britanniában.

A jelenlegi szigorított repülőtéri ellenőrzés fenntarthatatlan, és két napon belül összeomolhat a légi forgalom, ha nem történnek sürgős intézkedések a helyzet javítására – figyelmeztettek vasárnap brit légi közlekedési illetékesek. Mint Stephen Nelson, a BAA repülőtér-üzemeltető társaság vezérigazgatója a BBC televízióban elmondta, a „példátlan” biztonsági intézkedések fenntarthatatlanok, és a társaság nem lesz képes biztosítani a százszázalékos légi forgalmat a jelenlegi körülmények között.

A libanoni síita Hezbollah mozgalom és a brit repülőgépek elleni merénylettervek készítői ugyanannak a „totalitárius ideológiának” a képviselői – vélekedett az amerikai elnök szombaton, szokásos heti rádióbeszédében. George Bush egyúttal kijelentette, hogy a merényletek meghiúsításával a veszély még nem múlt el, és egyben elutasította a vádakat, hogy választási célok érdekében próbálná felhasználni a terrorizmus jelentette fenyegetést.

Állítólagos német kapcsolatokkal is rendelkeztek azok a nagy-britanniai terroristák, akiket a hét közepén vettek őrizetbe London és Birmingham városában az Egyesült Államokba tartó utasszállító repülőgépek elleni merényletkísérletek gyanújával – közölte vasárnap a német belügyminisztérium államtitkára, August Hanning a Welt am Sonntagnak adott nyilatkozatában. Hanning egyértelműen utalt arra, hogy a merénylettervekkel gyanúsított iszlám terroristák a hatóságok információi szerint „német szálakkal” is rendelkeztek. Németország azonban – legalábbis ezen információk alapján – nem szerepelt a közvetlen támadási célpontok között.

London iraki és libanoni politikája szítja a harcias szellemet – állították szombaton nagy-britanniai muzulmán csoportok. Tony Blair brit kormányfőhöz intézett nyílt levelükben e csoportok közölték: az Irakkal és az Izrael és a Hezbollah közötti háborúval kapcsolatos brit politika miatt kerültek polgári személyek fokozott veszélybe Nagy-Britanniában és máshol.

MTI-információ

Keretes cikkek

Rács mögött a „fehér iszlamista” is

A brit lapok hírül adták, hogy a Nagy-Britanniában őrizetbe vett 24 személy között lévő „fehér” brit, Don Stewart-Whyte, aki középosztálybeli családból származik, és akinek már elhunyt apja valaha a tory párt aktivistája volt, nem más, mint az ismert manöken, Heather Stewart-Whyte, azaz a híres francia teniszjátékos, Yannick Noah volt feleségének féltestvére. A 20 esztendős Don fél éve tért át az iszlámra, muzulmán lányt vett feleségül, nevét Abdul Waheedre változtatta, szakállat növesztett, és hagyományos muzulmán öltözéket visel. Van az összeesküvők között egy másik, hagyományos keresztény brit családból származó, az iszlámra szintén áttért férfi is, Brian Young, akinek a szülei a Karib-tengeri St. Vincent-szigetről érkeztek Nagy-Britanniába. A gyanúsítottak többsége azonban pakisztáni eredetű.

Kepecs Ferenc

Comments are closed.