Forrás: hirszerzo.hu

Nagy-Britanniában marad a magasfokú terrorkészültség

Tossenberger Adél 2006. augusztus 11. 18:50

A brit belügyminisztérium kiadta a tegnapra tervezett terrortámadás 19 gyanúsítottjának névsorát, s a központi bank befagyasztotta a megnevezett őrizetbe vettek bankszámláit. A reptereken a biztonsági intézkedések még mindig lassítják a közlekedést, de már csak kisebb csúszásokra lehet számítani. Közben a berlini főpályaudvart és a repteret is vizsgálják, mert mindkét helyen gyanús csomagokra bukkantak.

John Reid brit belügyminiszter tájékoztatásából kiderül, hogy a rendőrség minden gyanúsítottat elfogott. Ezzel szemben az amerikai ABC televíziós hálózat névtelen források alapján arról tájékoztatott, hogy öt elkövető még mindig szabadlábon van.

A központi bank tájékoztatása szerint a brit állampolgárságú, 17 és 35 év közötti gyanúsítottak valamennyien Nagy-Britanniában élő muzulmánok. A legmagasabb fokú terrorriadó az országban továbbra is érvényben van, vagyis még mindig fennáll egy közvetlen támadás veszélye.

Reid úgy fogalmazott: „Az elkövetkező napokban minden eddiginél nagyobb szükségünk lesz az emberek toleranciájára és rugalmasságára. Mindannyiunkat veszély fenyeget, s ezért egy közös cél iránt kell szolidárisnak lennünk”. – tette hozzá.

Mi történt Pakisztánban?

A terroristák elfogásában a pakisztáni hatóságoknak is jelentős szerepe volt, ugyanis a hírszerzés hét ott bujkáló terroristát kerített kézre. Nagy-Britannia az együttműködésért külön köszönetet mondott az ország vezetésének.

A Budapest Airport szóvivője elmondta: mától ismét menetrend szerint indulnak a gépek az angliai repterekről és a Ferihegyi repülőtérről is, így csak kisebb csúszásokra lehet számítani. Ennek ellenére a fokozott ellenőrzések miatt még mindig célszerű jóval a gépek indulása előtt kimenni Ferihegyre.

Michael Chertoff belbiztonsági miniszter szerint a legnagyobb valószínűséggel az al-Kaida terrorszervezet volt a tervezett támadások hátterében, ugyanakkor hozzátette, hogy még túl korai lenne a végső következtetéseket levonni.

Nyilvánosságra hozták a terroristák névsorát (Fotó: New York Times)

A múlt hónapban az al-Kaida felszólította a muszlimokat, hogy szálljanak harcba azok ellen, akik Izraelt támogatják a libanoni háborúban. Ezzel együtt támadásokkal fenyegetőzött arra az esetre, ha az amerikai és brit csapatok nem vonják ki fegyvereseiket Irakból és Afganisztánból.

A gyanúsított terroristákat már december óta szemmel tartották a brit hatóságok. A letartóztatottak között van egy jótékonysági szervezet önkéntese és a Heathrow repülőtér egyik alkalmazottja, akinek a terület minden részlegéhez volt belépőkártyája.

A brit belvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint legalább ötven résztvevője volt az összeesküvésnek. George W. Bush az ügyet egy határozott figyelmeztetésként értelmezte arra nézve, hogy az USA „iszlám fasisztákkal” áll hadban.

Terrorveszély Indiában is

Az USA újdelhi nagykövetsége e-mailekben figyelmeztette az Indiában tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy robbantásos merényletek veszélyével kell számolni a következő napokban a fővárosban és Mumbaiban (Bombayben), a dél-ázsiai ország pénzügyi életének és szórakoztatóiparának központjában.

Az elektronikus levelek szerint az indiai függetlenség napján, augusztus 15-én vagy az azt közvetlenül megelőző napokban valószínűek a robbantásos merényletek. A feltehető terrorakciók elkövetői külföldi szélsőségesek lesznek, köztük talán al-Kaida tagok is.

Ma délelőtt a német rendőrség is kiürítette a berlini főpályaudvart, mert találtak egy gyanús csomagot, s a Tegel repülőtéren is egy gazdátlan bőröndre bukkantak. A rendőrség információi szerint specialisták vizsgálják az érintett helyszíneket: a pályaudvar több emeletét kiürítik, s a repteret is lezárták. A vonatforgalmat a történtek egyelőre nem érintették.

(Forrás: BBC, CNN, Reuters, New York Times, MTI, Leadkép: Spiegel Online)

Comments are closed.