Forrás: UNO

Opera, táncszínház, komolyzene és jazz, gasztronómiai rendezvények két héten át augusztus 11-és 26-a között a Zempléni Fesztiválon. A több mint 60 rendezvénynek csaknem 40 helyszín ad otthont.

A Zempléni Fesztivál nyitóhangversenyén a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság Bartók és Kodály egy-egy művét szólaltatja meg Kocsis Zoltán vezényletével. Másnap, augusztus 12-én egy ősbemutatóra válthat jegyet a közönség. A Budapest Táncegyüttes: Makromozmosz című táncprodukcióját Bartók – Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára c. műve ihlette. Abban az esetben ha Miklósa Erika(ének) és Szakcsi Lakatos Béla(zongora) egy esten együtt ad koncertet, akkor a Mozart „Másként” cím nem is olyan meglepő. A művészek augusztus 13-án lépnek fel a sárospataki Rákóczi várban, és másik három Mozart mű mellett, megszólal az Éjkirálynő ária eredetiben, illetve, ahogyan az est címe is mutatja „másként”. A művésznővel egy kávé mellett is találkozhatnak a műhelytitkok iránt érdeklődők. Augusztus 14-én egy kötetlen beszélgetés keretében – Bécsi kávéuzsonna címmel – a sátoraljaújhelyi Városházán várja a közönséget Miklósa Erika. Verdi Rigoletto című operája ha nem is másként, de egy izgalmas helyszínen csendül fel. A Kolozsvári Magyar Opera vendégjátékában a disznókői pincészet traktorgarázsában nézheti meg a közönség a Verdi operát augusztus 15-én. Kirándulókoncert is várja a közönséget, augusztus 15-én a különleges keleti hangszereken játszó izraeli együttes – a SheshBesh a mádi Kúria Hotelben lép fel, de előtte az érdeklődők megnézhetik a mádi zsinagógát. A sárazsadányi futballpályán játszik a Ghymes együttes 17-én. A visszakerült sárospataki könyvekkel pedig zenés-irodalmi előadás keretében ismerkedhetnek augusztus 18-án a fesztivál résztvevői. Balázs Elemér, Binder Károly, Oláh Szabolcs, Berkes Balázs, Dés László, Grencsó István – csupán néhány név a hazai jazz élet jelesei közül, akik minden este más-és-más helyszínen várják a közönséget. A fesztivál szervezői a gasztronómiai élvezetekről sem feledkeznek meg. Hercegkúton sramli zenével, tánccal és persze valódi sváb étellel – a tunkival – várják a látogatókat. A spanyol gasztronómia különleges fogásait pedig a sárospataki Rákóczi várban próbálhatják ki az érdeklődők. A két hét alatt több mint egy tucat kiállítás is várja az érdeklődőket, így Urbán György vagy a Kortárs Képzőművészek tárlata. További információ a www.zemplenfestival.hu oldalon. (FH)

Comments are closed.