Forrás: hirszerzo.hu

2006. augusztus 11. 18:53

Jóváhagyta országa libanoni offenzívájának kibővítését Ehud Olmert izraeli kormányfő, mert elégedetlen azzal a tárgyalási folyamattal, amely a Biztonsági Tanácsban zajlik.

„Két napja azt mondtuk, hogy tüzet szüntetünk akár katonai, akár diplomáciai értelemben – mondta egy izraeli politikai forrás. – Mivel úgy látjuk, hogy a tűzszüneti alku az ENSZ-ben nem mutatja a várt előrehaladást, engedélyt adtunk a katonai akcióra.” A döntés előtt Olmert több órán át tárgyalt Amír Perec védelmi miniszterrel.

Izrael sürgette katonai szövetségesét, az Egyesült Államokat, hogy minél előbb szállítsa le a korábban megígért, de a libanoni válság miatt visszatartott nagy hatóerejű, élőerő elleni rakétákat – a The New York Times pénteki értesülése szerint a Bush-kormány hamarosan útnak indítja a szállítmányt.

A fürtös robbanófejjel felszerelt, M-26 jelű rakétákra Izrael korábban azért tartott igényt, hogy olyan hagyományos katonai erők ellen vethesse be, amelyek izraeli területeket szállnának meg. Az utóbbi napokban jeruzsálemi tisztviselők azonban közölték: a széles területen taroló, repeszgránáthoz hasonlóan működő fegyvereket a Hezbollah síita szervezet libanoni rakétaállásai ellen tervezik bevetni.

Mindeközben pénteken vizsgálatot kért az ENSZ emberi jogi főbiztosa a libanoni és az észak-izraeli civilek elleni támadások ügyében, és egyben figyelmeztetett arra, hogy ezeknek a műveleteknek a felelősei ellen háborús bűnök címén eljárást indíthatnak. Louise Arbour Genfben a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának ülésén kijelentette: sürgősen tisztázni kell a helyzetet egy módszeres, független, hiteles és elmélyült vizsgálat révén.

Az ülés végén a tanács azonban csak egy Izraelt elítélő határozatot fogadott el. „Felhívom a hadban állók figyelmét arra, hogy azok is elkövethetnek háborús vagy emberiesség elleni bűnöket, akik jogosan vagy tévedésből úgy gondolják, hogy harcuk igazságos és ügyük méltó a folytatásra” – közölte a főbiztos.

(MTI)

Comments are closed.