Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. augusztus 12.
A Hezbollah elleni izraeli háború immár nem a síita szervezet, hanem a Libanonban kialakuló arab modernitás ellen irányul. A zsidó állam eddig a modernitás és a demokrácia kizárólagos megtestesítője, a Nyugat szemében az egyedüli normális állam volt a Közel-Keleten, s ezt a nemzetközi közösség el is fogadta annak ellenére, hogy Izrael másodosztályúként, ha nem rosszabbul kezeli arab nemzetiségű polgárait – írta Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője abban a cikkében, amelyet az opendemocracy.net nevű független véleményportál közölt.
Schöpflin szerint az arab modernitást a libanoni politika érett viselkedése mellett a Hezbollah arzenálja, illetve az a kifinomultság példázza, ahogy kezelik fegyvereiket. Míg a legjobb amerikai hadi eszközökkel felszerelt izraeli hadseregnek az eddigi háborúkban nem jelentett gondot az arabok megfutamítása, most – a globalizációnak köszönhetően – már jól képzett és technológiai tudással is felvértezett arabok az ellenfelek – véli Schöpflin, aki szerint az arabokról kialakított izraeli kép fölött eljárt az idő.
A fideszes politikus szerint amennyiben széles körben elfogadnák Libanont vagy más arab államot legitim és modern demokráciaként, Izrael washingtoni támogatóinak kínos dilemmával kellene szembenézniük: a demokráciaépítés retorikáját tényleg érvényesítik, vagy mindentől függetlenül kitartanak Izrael támogatása mellett.(D. A.)

