Kabbala két szinten
Az elmúlt év sikeres Kabbala kurzusait követően az idei tanévben folytatódik a Kabbala. Köves Slomó előadásai ezúttal a Zohárral való megismerkedéssel folytatódnak. A nyolc előadásból álló tanfolyamon a hallgatók kiválasztott szemelvényeket ismerhetnek meg a Zohárból, a kabbala egyik legősibb művéből.
A kurzus szeptember 19-én indul.
Közkívánatra! Megismétlődik a Bevezetés a Kabbalába című nyolc részes sorozat (indul szeptember 12-én). Az előadásokat kéthetente keddenként 19 órakor rendezzük az EMIH központjában (V., Károly körút 20.). A részvételi díj kurzusonként 12.000 Ft.
Kabbala és a Zohár – az előadás témái:
1. Bevezetés a Zohárba
2. Miért nem imádkozott Noé? (1Zohár 60a, 67a)
3. Megtérni egy nap alatt (1Zohár 129a)
4. Jehuda és József egyesülése (1Zohár 205a)
5. Felemelni és felemelkedni (2Zohár 217b)
6. Az áldozatok tüze (3Zohár 32b)
7. Isten lakhelye (2Zohár 238b)
8. A vörös tehén titka (3Zohár 179b)
Bevezetés a Kabbalába – az előadás témái:
1. Mi az a Kabbala?
2. Isten egysége és a világ
3. Az állandó teremtés és a négy világ
4. A két fajta Isteni fény – A végtelen és a véges
5. A teremtés célja
6. A tíz szféra: Az értelem
7. A tíz szféra: Az érzelmek
8. Az ember két lelke

