Forrás: Népszava

A másnapokat enyhítendő, tíz forinttal olcsóbb lett az ásványvíz a Szigeten – ez azonban az egyetlen jó hír a fesztiválra látogatóknak az árak tekintetében, hiszen általánosságban minden többe kerül, mint tavaly. A Sziget eddig is bővelkedett a nemzetközi konyhai kínálatban, az idén azonban a korábbinál is több helyen találkozhatunk szerb, kínai, vagy éppen zsidó ételekkel. A sört továbbra is csak elfogadható mértékben vizezik, de az ára is elfogadható.

Kávé és péksütemény – tegnap reggel a Sziget első napjának reggelén ezek voltak a legnépszerűbb termékek a fesztiválon, amely az idén is széles vendéglátói kínálattal várja a látogatókat. Szokás szerint az italok egységárban vannak (kivéve a márkás borokat árusító üzleteket). Magyarul a főtámogató korsó söréért sehol nem lehet többet fizetni 320 forintnál, s nem is vizezik nagyon, még éppen iható, a sokadik után pedig mindegy. Aki az eredeti ízvilágra vágyik az mindenestre vehet dobozos változatot 350-ért, vagy más márkát drágábban. Tavaly 220 forint volt a 2-1es boroskóla, az idén 240-be kerül, ami nem jelentős különbség. Külön örülhetnek azonban másnapjaikat ásványvízzel kezelők: a kimért forrásvíz decije ugyanis egy tízessel olcsóbb lett, s csak 40 forintba kerül, a palackos ára azonban változatlanul 200 forint. Komolyabb ivászathoz az alap a kommersz pálinka, ami 400 forintot kóstál, aki pedig márkahűen ragaszkodik mondjuk a Becherovkával egy kategóriába tartozó italokhoz az se fizet sokkal többet, éppen félezer forintot.

Jóval több pénzbe kerülhet a Szigeten a test energiaszükségletének fenntartása. Az ételkínálat mindazonáltal széles: újdonságként külön fatáblák jelzik, hogy a kiválasztott sátorban minden nemzetiség konyhája szerint főznek. A személyes kedvenc a csak németül hirdetett dán hot-dog, ami 500 forintos árával esélyesen pályázik a fesztivál legdrágább hot-dogja címre, a közkedvelt magyar lávakövi ugyanis már 400-ért megkapható, s egy másik fajta is 450. Túlélésre alkalmas lehet a pizzaszelet, ami 390-ért már mehet is a hasba, s a fél grillcsirke sem olyan drága 650-ért (igaz a 40 forintos kenyérrel és a 200 forintos uborkával, már egész szép summa). Egy adag kínaira azonban már 1000-1200 forintot is lehet költeni, egy brazil hamburger is 790, s a francia kajákért is legalább 700-900 forintot kell fizetni.

Üdvözítő jelenség volt tavaly a Tesco megjelenése a Szigeten, csak épp a szűkös kínálat miatt sokan mondtak sokfélét az áruházláncra. Az idén javulóban a helyzet, a hivatalos tájékoztató szerint a 200-300 termék mellett kapható például kártya, vízipisztoly és frizbi is. Ezek pedig evés-ivás után mindenkinek hasznosak lehetnek. Desszertnek jöhet automatából a túró rudi, amiért a nagyobb méretet kedvelők egy százast, a kicsivel is beérők pedig 60 forintot dobhatnak be.

Losonczi Gergely

Comments are closed.