Forrás: NOL

Két harckocsijukat kilőtték

NOL * Népszabadság Online * 2006. augusztus 10.

Az izraeli csapatok nagy erőkkel, harckocsikkal és páncélozott harcjárművekkel érkeztek az izraeli határtól kilenc kilométernyire lévő libanoni város elfoglalására.

A Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei páncéltörő gránátokkal eltaláltak két izraeli harckocsit, mindkét harcjármű kigyulladt – közölte egy szemtanú. Korábban olyan jelentések érkeztek a térségből, hogy a bevonuló izraeli alakulatok nem ütköztek ellenállásba. Az izraeliek bevonultak egy közeli faluba is, és állásokat építettek ki egy magaslaton, amelyről szemmel tartható a Lítáni folyó völgye, ahonnan a Hezbollah fegyveresei ki szokták lőni izraeli célpontokra irányzott rakétáikat.

Az izraeli katonai erők mostanáig a határtól számított, legfeljebb nyolc kilométer szélességű sávon belül hajtottak végre harci feladatokat az ellenségeskedések július 12-i kezdete óta.

Az izraeli biztonsági kabinet szerdai döntése értelmében ki kell terjeszteni e műveleti övezetet a Lítáni folyó vonaláig. A Lítáni folyó, amely legnagyobbrészt észak-déli irányban folyik keresztül Libanonon, alsó folyásánál kelet-nyugati irányban szeli át a közel-keleti arab ország legdélibb részét.

A határ és a folyó közötti sáv helyenként csak 4-5 kilométer szélességű, néhol azonban eléri a 20-30 kilométert is.

(MTI)

Comments are closed.