Forrás: Népszava

Tizenöt izraeli tartalékos vesztette életét egy nap alatt Dél-Libanonban, állandó heves harcok közepette, főleg Debel és Mardzs Ajun községekben. Két katonát hibás azonosítás miatt izraeli páncélosok lövedékei öltek meg. A Hezbollah tegnap több mint hatvan rakétát lőtt ki izraeli területre, Dir el-Aszad községben egy 26 éves arab asszony és csecsemője vesztette életét. Az izraeli biztonsági kabinet kilenc szavazattal és három tartózkodással jóváhagyta ugyan a hadsereg vezérkara által javasolt „nagy offenzívát” a Litani folyóig, de megkezdését bizonytalan időre elhalasztotta. Izraeli sajtóértesülések szerint a miniszterek többsége csak azért szavazta meg a támadás tervét, nehogy azzal vádolhassák őket, hogy „nem hagyták a hadsereget győzni”, de valójában abban bíznak, hogy az ENSZ BT még idejében kihirdeti a tűzszünetet, ami fölöslegessé vagy lehetetlenné tenné az offenzívát. A Haaretz szerint egy miniszter magánbeszélgetés során azt mondta: „Ha mindenki valódi véleménye szerint szavazott volna, a többség elutasította volna a tervet”. A Yediot Ahronot hírmagyarázója úgy vélte: „Vesztünkbe rohanunk, egy el nem érhető győzelem káprázatát üldözve”. A Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk tegnap az „Al Manar” tv-ben kijelentette, a nemzeti egység érdekében” hajlandó elfogadni az azonnali tűzszünetet, a libanoni hadsereg kihelyezését az ország déli részébe és az ENSZ-csapatok megerősítését. Felszólította Haifa arab lakosait, hogy hagyják el a várost, hogy a Hezbollah „bűntudat nélkül” vehesse rakétatűz alá.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

Comments are closed.