Az izraeli kormány világosan jelezte, hogy súlyos csapást akar mérni a Hezbollah síita szervezetre
Az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyta a dél-libanoni szárazföldi műveletek kiszélesítését. Egyhamar nem várható, hogy a Biztonsági Tanács határozatot hozzon az ügyben.
Megindult a harci gépezet a 30 kilométerre lévő Litani folyó felé. Egyhamar nem lesz tűzszünet (fotó: MTI/AP – David Guttenfelder)
Az izraeli kormány világosan jelezte, hogy súlyos csapást akar mérni a Hezbollah síita szervezetre „még a tűzszünet létrejötte előtt”. A döntést a kabinet kilenc szavazattal, három tartózkodás mellett fogadta el. Az izraeli erők a védelmi tárca és a vezérkar terve alapján a határtól mintegy 30 kilométerre északra lévő Litani folyóig nyomulhatnak előre.
A döntés várható volt: Izrael kénytelen volt elismerni, hogy eddigi akcióival nem fékezte meg a Hezbollah rakétatámadásait. A hadműveletek kiterjesztése nyomán azonban az izraeli veszteségek ugrásszerűen nőhetnek. Jelenleg mintegy tízezer izraeli katona harcol a Hezbollah erőivel körülbelül 6 kilométeres sávban az izraeli-libanoni határtól. Eli Jisai kabinetminiszter szerint a műveletek még mintegy harminc napot vesznek igénybe.
A szárazföldi haműveletek kiteresztése azt jelenti, hogy még legalább 30 ezer izraeli katona hatol be libanoni területre. A CNN jelentette, hogy már a kabinet döntése előtt izraeli harckocsik özöne indult el Libanon felé. A légierő és a tüzérség teljes erővel lőtte a dél-libanoni területeket. A hadsereg röplapokon figyelmeztette a lakosságot: tüzet nyit minden mozgó járműre a Litanitól délre, mert feltételezhető, hogy a Hezbollah akár személyautókon is szállítja a rakétáit.
Előző nap az izraeli területekre kilőtt rakéták száma jóval meghaladta a másfélszázat. Tegnap kora délutánig 97 rakéta csapódott be, közülük legalább egy nagy hatótávolságú a Jordán folyó völgyének északi részén, Bet-Sean város körzetében. Izraeli helikopterek megtámadták a Szaida (Szidon) melletti palesztin menekülttábort is, mert onnan is indítottak rakétákat.New Yorkban folyik a diplomáciai iszapbirkózás a BT-határozat szövegezéséről. A legkényesebb pont nem csak az „azonnali tűzszünet” – erre az izraeli kormány döntése után esély sincs -, hanem az izraeli csapatok Libanonból való kivonásának menetrendje és főleg határideje.
Fuad Szinjora kijelentette, hogy nem történt előrelépés a tűzszünet ügyében, s nem is számít arra, hogy a BT az elkövetkező két napon belül határozatot képes hozni. A libanoni kormányfő az után nyilatkozott, hogy találkozott David Welch amerikai külügyi államtitkár-helyettessel.
A BT-határozat tervezetét amerikai és francia diplomaták állították össze, azt azonban Libanon elutasította. Bejrút 15 ezer katonát küldene Dél-Libanonba, de ehhez tűzszünetre és a nemzetközi (ENSZ-) erők segítségére lenne szükség. A libanoni hadsereg teljes létszámát ugyan 60 ezerre becsülik, de ebből maximum 20 ezer a hadra fogható katona; sokan még ezt a számot is erős túlzásnak tartják.A BT-ben vétójoggal rendelkező Oroszország jó előre közölte: csak olyan határozatot hajlandó elfogadni, amelyet Libanon is támogat. Jacques Chirac francia elnök tegnap újra hangsúlyosan követelte az ellenségeskedések azonnali beszüntetését, francia diplomaták pedig hozzáláttak a határozati javaslat szövegének átdolgozásához – ettől az amerikai diplomaták „némileg idegesek lettek”, írta a CNN.
MH-összeállítás

