2006. augusztus 10. 09:45
Humanitárius katasztrófa fenyeget Libanonban, ha a konfliktus tovább húzódik – figyelmeztetett szerdán az EU segélyügynökségének, az ECHO-nak egyik illetékese.
„Ez már ma is válság, de katasztrófává válhat” – mondta Simon Horner. Mint emlékeztetett, partnereik (azaz azok a szervezetek, amelyek az EU által adott segítség célba juttatását, szétosztását végzik) kénytelenek voltak törölni egyes segélyszállítmányokat, s minden érintettnek óriási gondot jelent, hogy eljusson a konfliktusövezetben lévő, leginkább veszélyeztetett emberekhez.
„A legújabb hírek szerint minden megbénult. Lehet, hogy vannak olyan emberek, akik kockázatot vállalnak kis teherautóikkal, de a nagy szállítmányok célba juttatása, például az ENSZ Élelmezési Programja révén, jelenleg nagyon nehéz” – mondta Horner. Az Európai Unió, mint szervezet az elmúlt hetekben a libanoni válság megoldását célzó diplomáciai erőfeszítések perifériájára szorult – ugyanakkor nagy szerepet játszik a humanitárius segítségnyújtásban.
A segélyszállítmányok megszervezését már az is nagyon megnehezítette, hogy Izrael a múlt héten lebombázott négy Bejrúttól északra lévő hidat, amivel újabb útvonalakon tette szinte lehetetlenné a közlekedést Szíria és Libanon között. A helyzetet csak tovább súlyosbította, hogy hétfőn a zsidó állam közölte katonai célpontnak tekint minden teherautót Libanon déli részén. (MTI)

