Benyhe János, kultura@hetivalasz.hu
– Hogy fordíthatjuk magyarra azt a manapság úton-útfélen előforduló angol kifejezést, hogy politically correct? – kérdi tőlem valaki. Politikailag helyes – kínálkozik a kissé lapos válasz. De énnekem hiába kínálkozik.
Mert tudom, amit tudok. Jól emlékszem, milyen szakadatlan eszmei-szellemi tojástáncra kényszerítette bő fél évszázada a szovjetmajmoló Rákosi-rendszer (meg az árulásban, vérben fogant – bár néha kesztyűs kezű – Kádár-korszak) a magyar értelmiséget. Vagy inkább a magyar társadalmat. A teljes elzártság viszonyai közt érvényesítette – néphatalomnak nevezett – önkényuralmát egy klikk és egy aprólékosan fölépített totális állam. Szovjet mintaképe szintén totális rendszerű – háborús – politikai- katonai ellenfelének méltó párja. (Fejemhez vághatják, hogy bolsevikot és nácit „relativizálok”. Miért ne tenném?) A „hivatalos” véleményhez igazodott nálunk – legalábbis nyilvánosan – mindenki, az állami bankigazgatótól az üzemi szarkáig és az akadémikustól a dinnyecsőszig. A fejével játszott, mert eltért a (párt)vonaltól, aki nem azt szajkózta. Volt idő, hogy akasztófa járhatott érte. Hajtott is a szóra a megriadt magyar. Vonalas volt, ha vinni akarta valamire. (Kevesen tudtak visszahúzódni a lemondás vagy félreállás menedékébe, s az is veszélyes lehetett.)
Nem is kell emlékeznünk rá, hisz benne élünk, hogy ma is bőségesen kamatozik az önvédelem egykor kialakult módszere, amelyet régen úgy hívtak (de ma is úgy hívnak), hogy öncenzúra. Most is megválogatja a szavait, aki jót akar magának. Nemcsak a büszkén nyomorgó béketábor sok évtizedes „szocializmusból” ocsúdozó egykori államaiban, hanem az úgynevezett szabad világban is. Ott is tudja mindenki, hogy ha munkát, állást, nyilvánosságot, pénzt, elismerést akar, kétszer is gondolja meg, mit beszél olyasmikről, hogy piac, nagytőke, államosítás, magánosítás, patrióta gazdaság, nemzeti érdekvédelem, a munkaerő szabad áramlása, új gyarmatosítás, terrorizmus, „megelőző csapás”, Amerika, Izrael, az arab világ stb. Ha olyan körültekintően nyilatkozik az ember, hogy nem üti meg a bokáját miatta, akkor biztosan politically correct, amit mond.
Nocsak. Most veszem ám észre, hogy még mindig nem fordítottuk le ezt az angol kifejezést. Pedig az volt a célom. De azért ha jól utánagondolok, már mégis lefordítottuk. Úgy, hogy vonalas. Ma is érvényes az a régi. Múlt és jelen közt feszül itt egy kockázatkötél, s imbolyogva egyensúlyoz rajta a vonalas kötéltáncos. Van azért egy fontos különbség. Ma már van biztonsági háló: nem jár akasztófa a „lebukásért”. De sokkal jobb-e az éhhalál?
