Forrás: Népszava

A Nagy-Britanniában leleplezett merénylettervek legmegdöbbentőbb részlete – csakúgy, mint a tavaly júliusi londoni terrorcselekményeké – az volt, hogy résztvevői a hírek szerint brit állampolgárok. Dél-ázsiai származásúak, ám olyanok, akik éveken, évtizedeken át együtt éltek új hazájuk „törzsökös” polgáraival – kiszemelt áldozataikkal. Ha nem akadályozzák meg őket tervük végrehajtásában, akkor Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között közlekedő utasszállító gépeket robbantottak volna fel, esetleg több emberéletet pusztítva el, mint a 2001. szeptemberi New York-i és washingtoni merényletek elkövetői.

Az összeesküvők alaposan megzavarták a légiközlekedést, fennakadásokat és kényelmetlenségeket okozva. A nyugati világ gazdaságát azonban akkor sem tudták volna megbénítani, ha végig tudják vinni borzalmas tervüket. Az ehhez hasonló merénylettervek – és főként a végrehajtott merényletek – ugyanis leginkább saját hittestvéreik, a muzulmánok életét keserítik meg, éljenek ezek kisebbségként Nyugat-Európában vagy az Iszlám országaiban.

Nézzünk egy példát! Hogy Izrael Libanon elleni háborúját, ezt a muzulmán világot oly annyira felháborító akciót leginkább az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közvéleménye támogatja, nyilvánvalóan összefügg azon csapásokkal, melyeket az iszlám terrorizmus e két országra mért.

Még inkább érinti az iszlám terrorizmus a Nyugaton élő muzulmánokat. Ezek arról panaszkodnak – természetesen joggal -, hogy környezetük bizalmatlan, sőt, ellenséges velük szemben s mindegyikükben terroristát lát. A merényletek azonban, még ha megakadályozzák is őket, nyilvánvalóan csak erősítik az előítéleteket és egyfajta ördögi spirált indítanak el vagy gyorsítanak tovább. A Nyugaton élő, hátrányos megkülönböztetéstől szenvedő muzulmánok elidegenednek a befogadó országtól, ellenérzés, esetleg gyűlölet alakul ki bennük környezetükkel szemben. S ha ezek a érzések találkoznak a világszerte grasszáló iszlám fundamentalizmussal, akkor gyilkos eleggyé állhatnak össze. Természetesen csak az európai muzulmánok parányi kisebbségében, ám a terrorizmushoz ez bőven elegendő. A Nyugat szinte lehetetlen feladat előtt áll. Nem csak a terrorizmust kell leállítania, de a gyűlölet spirálját is.

Kepecs Ferenc

Comments are closed.