A szervezők szerint tavaly még rosszabb idő volt
Ha MIÉP-Jobbik koalíciós kormány kerül hatalomra, remélem, első dolga lesz, hogy megcsinálja Verőcén a Magyar Szigethez vezető utat. Méltatlan ugyanis, hogy így kelljen megközelíteni egy nagy múltú rendezvényt, amelyet idén sem tudott ellehetetleníteni sem a vacak idő, sem a zsidó lobbi, sem a megszorító csomag, bár lehet, hogy az utóbbi kettő ugyanaz.
A szervezők szerint tavaly még rosszabb idő volt, úgyhogy az idei, hatodik rendezvény mérlege kedvezőbb lesz, naponta átlagosan háromezer vendéggel számolnak. Persze javarészt az esti koncertekre jönnek, nap közben csak néhányan csúszkálnak a sárban, amely olyan nagy, hogy le is szögezném: aki ide bakancsban jön, az nem szkinhed, hanem előrelátó. A körülményekről akár fényképet is mutathatnánk, ha a szervezők a fotósunktól nem kértek volna cserébe hatvanezer forintot. És bár az olvasó nekünk mindennél drágább, azért tudjuk, hol húzódik a határ amely az odaadást a majomszeretettől elválasztja.
Engem viszont ingyen engedtek be, ami nagyvonalú gesztus, ha figyelembe veszem, hogy sok jó szót nem várhatnak. Egy ravasz csellel mindenesetre először dicséretbe kezdek: amikor pár éve itt voltam, akkor még az egykori KISZ-tábor betonbungalói fogadtak, ma már helyes faházak között állnak a sátrak és jó néhány jurta is, bár az elmúlt ezer évben a vízhatlanná tétel technikája sajnos feledésbe merült, viszont lett nejlonfólia. Aztán kiváló a szkíta ételbemutató is, a krumplis-sajtos lepény csak akkor keseredik meg a számban, amikor meghallom, hogy a szétszakíttatás és a kommunizmus örökségeként a kabar szakácsnő és magyar segítője oroszul kommunikál. A büfé étlapja még elszomorítóbb.
– Hamburger? Nincs ebben valami ellentmondás? Miért úszták meg a mangalicák és a rackajuhok? – kérdezem a mellém adott kísérőtől.
– A büfét nem mi üzemeltetjük.
A tetoválószalonban már jobb a helyzet. „Turul, címer, Nagy-Magyarország” – sorolják a legnépszerűbb mintákat.
Kicsit arrébb íjászversenyt rendeztek. A célpont nem a globalizáció: a győztes jutalma nyílvessző (made in USA), rovásírásos póló (made in Syria), de legalább a bögre magyar. A határon túli magyar kisebbségnél csak egy másik kisebbségről esik több szó: így derül ki, hogy a Magyar Hírlap zsidó lap, bár valószínűleg már az információs sátorban lebuktam, amikor mohón eltettem az ingyen kínált Golden Harmony lakberendezési magazin tavaszi számát, hiszen nem elég, hogy nem kell fizetni érte, de még az arany is szerepel a címében.
A vetítőteremben az Igazságot Magyarországnak című film megy, nézői kommentárokkal, amelyek a kormánypárti megszólalókat leplezik le: „hogy próbálja eltakarni a hajával a hatalmas fülét!” – ez például Fodor Gáborra vonatkozik, és ez az egyetlen zsidózás, amelyik egyáltalán közölhető. Egy ajtóval arrébb Vass Krisztián az európai jobboldalról tart előadást, majd válaszol kérdésekre, egyebek között ismertetve azt a talán még Londonban sem mindenki által ismert axiómát, mely szerint a Munkáspárt és a konzervatívok között az a különbség, hogy az előbbiek csak szellemileg zsidók, utóbbiak gyakorlatilag is.
Egyébként békés, kisgyerekes családoknak is alkalmas a hely. Ma az utolsó nap, gondolják meg.
Sztankóczy András
