Középen maradni, a lélek, a történések, a világ sodrásának epicentrumában. Egyszerűen csak létezni, elsajátítani az éber figyelem, a mások meghallgatásának képességét. Oly korban élünk, amely telis-tele van kivetítésekkel, önigazolásokkal arra nézve, hogy „én ugyan nem hibáztam, keresd a tettest másban”. Hivatkozásunk van bőven: a politika, a társadalom, a stressz, amibe a külső erők hajszolnak minket. Ha van pénzed, hatalmad, becsvágyad, valaki vagy. Ha nincs, könnyen leírnak, átgázolnak rajtad, eltaposnak.
Ember, hol a méltóságod? Mire használod a talentumaidat? Miben hiszel? „Ha nem tudod, merre tartasz, fordulj vissza, és nézd meg, honnan jöttél.” – tartja a szufi bölcselet.
Van egy kis szeglet Európa olasz „csizmáján”. A szlovén határ közelében. Ott, ahol a Giuliai Alpok kecses vonulata a Natisone folyó smaragdzöldjébe torkollik. Bukolikus táj. Reneszánsz festők ecsetjére méltó idilli vadkacsákkal, terméskövekkel, lankás lejtőkkel. Az emberek errefelé szilajak, kissé vadak, zárkózottak, legalábbis talján honfitársaikhoz képest. Friulánok, partizánok, hegymászók, védekezésre berendezkedettek leszármazottjai. A paraszti kultúra művelői, ha mégoly civilizációs jelmezt is öltenek magukra. Kőfaragásból, szőlőművelésből, kétkezi munkából élnek. Nos, Európának ez a szeglete, Cividale fel Friuli idestova másfél évtizede Közép-Európa művészeti fesztiválja, a Mittelfest révén a kulturális értékőrzés szigete. Művészeti igazgatója harmadik éve az etnikai, vallási, ideológiai különbözőségeket a maga letisztult lényével egyesítő Moni Ovadia. A jiddis kultúra legismertebb képviselője hazájában. Színházi ember, muzsikus, vicc-man, irigylésre méltó szabad szellem, a Talmud, a Korán, a Biblia kiváló ismerője. Szavain, jiddis viccein, songjain, szellemi bölcsességén egyaránt csüngenek idősek és fiatalok. Olyan „korszerűtlen” fogalmak elkötelezettje, mint emberi méltóság, tisztelet, éberség, szeretet. Hittel vallja: „A világ megváltozna, ha bármely kormány értékrendjében a kultúra szerepelne az első helyen.”
Moni Ovadia egy született bűvész tehetségével találkoztat művészeket, társulatokat, átír, színre visz, „kiforgat” elfeledett és ismert szerzőket. Tadeusz Kantor társulatától a Giorgio Strehler vezetette milánói Piccolo Teatróig a legnagyobbak hatásait szívta magába. Politikai színházat csinál, a társadalmi színleléseket provokálja az érzelmek, a spiritualitás nyelvén. A narrátor, a belső hang szerepét öltötte magára Ovadia a feledés homályába merült brechti parabola, A Keuner úr történetei Dóm téri előadásán. Kafkai mélységű kételyek fogalmazódnak meg a kapitalizmusból és a szocializmusból egyaránt kiábrándult Brecht alteregójának, a politika forgószelében elhagyott individuumként vergődő Keuner úrnak a szájából. Mindez az önfeledt szórakoztatás gyilkos iróniájával.
Önirónia és érzelmi mélységek hangján találkozhatott a Mittelfest közönsége Kertész Imre Kaddish egy meg nem született gyermekért című művének színpadi változatával. Ruggero Cara színész szenvedélyes elkötelezettségének köszönhetően készült el a Magyarországon élő Mariarosaria Sciglitano fordításában a holokauszt következményének legszemélyesebb vallomása olasz nyelven.
Szenvedélyeink börtönébe nyerhettünk látványos bepillantást az Itáliában népszerű komikus színész, Paolo Rossi rendezői debütálásában. Dosztojevszkij A játékosának szabad átiratát Shakespeare, Brecht, Gogol, Moliere idézetekkel fűszerezte. Delírium és groteszk látomás között egyensúlyozik a sorsot a szerencsejátékon keresztül megkísértő előadás a Paolo Diacono kollégium kertjében. A késő éjszakába nyúló happening korunkat nagy szerencsebarlangként értelmezi, tévedhetetlen utalásokkal a Berlusconi-éra bugyuta showműsoraira.
Az elektromos energia, a rádióhullámok, a lézersugár és a robotok terén végzett felfedezései avatták zseniális tudóssá a tragikus sorsú Nikola Teslát. Az ő életművének adózott a kortárs színház zsenijének tartott szlovén rendező, Tomaz Pandur és társulata a Tesla Electric Company című szín-és fénypompás előadással.
Freud ürügyén, a pszichonalízis atyja születésének százötvenedik évfordulója alkalmából dialogizált egymással Claudio Magris és Moni Ovadia a zsidó viccek témakörében. Egyetlen előadást sem kísért akkora érdeklődés, mint A zsidó doktor, aki fél a vértől címűt. A trieszti író, Magris, akinek Végtelen utazás című utolsó könyve alapműnek számít a zsidóság megértéséhez Ovadia szemében tiszteletbeli zsidó. „Azon kevés nem-zsidók egyike, akik a mélységig értik a zsidó viccek lényegét.” Freud életművének jelentős fejezete az erőszakot a túlélés energiájával transzformáló zsidó humor analizálása. „A jiddiskeit az élet kultusza. A jiddis kultúra megtanít téged együtt élni a mocskaiddal. És kinek ne lennének mocskai?”- teszi fel a kérdést Ovadia. Majd csak úgy ömlenek belőle a példázatok szellem, humor, irónia, önirónia témakörében. „Isten teremtő részesedést adott nekünk önmagából, és ennek egyik legevidensebb kifejezési formája a humor. A zsidók számára a humor sorskérdés. A holokauszt pokla sem volt képes kiölni a zsidóságból a humor teremtő hagyományát. Meggyőződésem, hogy a zsidóságnak ez az életközpontúsága a legnagyobb szálka az antiszemiták szemében. Számomra nem az az antiszemita, aki zsidózik, hanem az, aki a halál kultuszát hirdeti.”
Csodálatos ívű karrier birtokosa az Argentínában lengyel-litván-zsidó szülőktől született, New Yorkban tanult, Milánóban élő Lee Colbert. A jiddis dalok, Brecht-Weil songok kíváló tolmácsolója elfeledett kabaré dalokkal kápráztatta el a cividalei San Francesco templom hallgatóságát. Párizs munkásnegyedeitől a berlini kabarékon át a hollywoodi music hallokig terjed a puritán egyszerűségű Colbert zenei utazása Britten, Satie, Schönberg, Poulenc, Weil dalok mentén.
Hasonlóan éteri pillanatokat varázsolt a templomi csendbe a világhírű hegedűművész, Pavel Vernyikov. David Ojsztrah egykori tanítványa a Mittelfest visszatérő vendége. Éteri könnyedséggel peregnek az ujjain Sosztakovics, Schuman hegedűszólói. Idén a Gutman kvintett és a grúz komponista, Giya Kancheli számára és az észt hegedűművész-karmester Andres Mustonen számára alkotott hegedű duó előadójaként bűvölte el a közönséget.
Zenében, táncban, mozgásszínházban, prózában, bábjátékban az idei Mittelfest vezérfonala a munka volt. A munka becsülete, kultúrája, a dolgozó ember méltósága. Égető kérdés ez a „fogyassz többet, még akkor is, ha kevesebbet keresel” szlogent hirdető fogyasztói társadalomban. Korunk kis-nagy paradoxonát demonstratív módon igyekezett leleplezni a fesztivál. Cividale-szerte a legkülönfélébb mesterségek jelképeire utaló talicskákat helyeztek el az üzletek kirakatai előtt. Kovácsok, aranyművesek, patikusok, kőfaragók, pékek, vendéglősök, borászok, földművesek: megannyi mesterség képviselői csatlakoztak a Mittelfest munka-projektjéhez. A csúcspont egy új játszóhely kialakítása volt Tarpezzo San Pietro al Natisonéban. Itt található Friuli-Venezia Giulia legnagyobb kőbányája. A Tarpezzo-i bánya ember és természet gigantikus méretű találkozása. Bocskorban, izzadt trikóban, egy hajléktalan trubadúr érces hangján lakta be a teret Mauro Corona, egykori kőbányász, a hegyek költője. Fabio Vacchi és zenekara oratorikus művet komponált az alkalomra Aldo Nove monológjához, amelyben egy szárd nő meséli el élete megpróbáltatásait. Friulán munkadalok hangoztak fel helyi énekesek, kórusok tolmácsolásában. Erő, eltökéltség, a fizikai munkát végző emberek vallomásai összeolvadtak a természeti képek fenséges látványával. Még a legmegalázóbb munka is az emberi kreativitás kifejezési formája, amiért köszönet és tisztelet jár. Ennek az üzenetét tolmácsolták a közreműködők némi szégyenkezést keltve a nézőkben. Mélyen elgondolkodva korunk egyik népbetegségéről: a látszatokról, amelyben nem az a fontos, hogy ki vagy, hanem az, hogy kinek adod el magad.
A leleplezések energiája áradt Frenák Pál és társulatának Fiúk/Csajok előadásából. Az olasz színpadok világhírű drámai színésznőjének, Adelaide Ristorinak a nevét viselő Teatro Ristori közönsége még soha nem láthatott olyan provokatív erejű alkotást, mint a Frenák-koreográfia. Női érzékenységet felvállalni a férfiaknak egy macsó társadalomban, férfias szerepeket elsajátítani női testben: a nemek kibékíthetetlennek tűnő harcát vívjuk mindaddig, amíg nem vagyunk képesek hiányzó felünket integrálni magunkban. Ennek a szellemisége materializálódik a testiség vad, erőszakos nyelvén a tánc radikális mesterének tolmácsolásában.
A becketti abszurdot a papírbábúk nyelvén, narrációval és zenei kísérettel alakította élvezetes produkcióvá a Figurina Bábszínház. A rendszerváltás után a Siklósi Gábor által alapított első magyar magán bábszínházi társulat egy pályázat második helyezettjeként kapott meghívást a Mittelfestre. Peter Moore, hazánkban élő angol író tollából született meg a Speak No More című előadás, amely a becketti életmű leghíresebb momentumait, szereplőit idézi meg. Kalandos körülmények között, mindössze három hét leforgása alatt sikerült tető alá hozniuk szinte önköltségen ezt a kíváló, Beckett szellemiségéhez hű alkotást, amelynek ez volt a nem hivatalos világpremierje.
” Szétvetik a templom falait”-szavakkal vezette fel Moni Ovadia a Mittelfest záróakkordajként felhangzó koncertet. A Brüsszelben élő, a világ legrangosabb koncerttermeit is meghódító Roby Lakatos és együttese szabadon értelmezi a cigányzenét. Fire Dance című koncertjtük méltó lezárása volt Közép-Európa az emberi kreativitás előtt tisztelgő fesztiváljának.
Szentgyörgyi Rita
