2006. augusztus 4. 07:47
Szíria beleegyezett abba, hogy az európai menekültek elszállítása érdekében továbbra is Damaszkuszba repüljenek a Malév bejrúti járatai.
Ezt közölte csütörtökön Medgyes Péter magyar nagykövet azután, hogy Damaszkuszban fogadta őt a szíriai közlekedési miniszter. Medgyes Péter elmondta, a Malév-iroda kérésére tárgyalt a szíriai közlekedési miniszterrel, mivel július végével lejárt az az engedély, amelynek alapján a háború kitörése óta a különböző légitársaságok bejrúti járatait átirányították Damaszkuszba. A Malév értesülései szerint rengeteg utas van még – nem csupán magyarok – akik Budapesten keresztül szándékoznak hazajutni.
A megbeszélések eredményeképp a menetrend szerint hetente hatszor Budapest és Damaszkusz között közlekedő Malév-járat mellett a szíriai hatóságok augusztus 31-ig továbbra is lehetővé teszik, hogy a Malév heti három alkalommal közlekedő bejrúti járata Damaszkuszban szálljon le – fejtette ki Medgyes Péter.
A nagykövet tájékoztatása szerint a bejrúti nagykövetségnek további hat-nyolc magyar jelezte, hogy Szírián keresztül kívánják elhagyni a háború sújtotta Libanont. Medgyes Péter azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a Libanonból történő kijutás egyre nehezebb, mert az izraeli légierő most már az ország északi részein is felrobbantja az utakat. (MTI)

