Forrás: hirszerzo.hu

Izrael változatlan hévvel támad libanoni célpontokat

Hírszerző információ 2006. augusztus 4. 18:11

Veszélyben Libanon infrastruktúrája: az izraeli csapatok ismét Bejrútot, illetve a főváros környékének létesítményeit támadták. A bombázások következtében három híd vált használhatatlanná, így ellehetetlenedett az átjárás a főváros és Észak-Libanon között. A Hezbollah újra megfenyegette Izraelt: Tel Avivot is támadják, ha nem áll le azonnal a bombázás.

A síita szervezet vezére azzal fenyegetőzik, hogy ha a rakétatámadások a főváros központját is megcélozzák, akkor Tel-Aviv bombázásával fognak válaszolni. Hasszan Naszrallah ultimátumára Izrael úgy reagált, hogy kilátásba helyezte: a libanoni közlétesítmények bombázásába kezd.

A harcok kezdete óta libanoni információk szerint több mint kilencszáz ember halt meg, az izraeli áldozatok száma körülbelül hetven. Az állapotokat súlyosbítja, hogy ENSZ-jelentések szerint a segélyszállítmányok az olajkészlet jelentős megcsappanása miatt egyre nehézkesebben jutnak el a térségbe.

Legkevesebb 33 mezőgazdasági munkás vesztette életét, és körülbelül 30 megsebesült, amikor izraeli rakéta csapódott be egy teherautók megrakodására használt területen a szíriai-libanoni határ közelében, a Bekaa-völgyben. Biztonsági források és szemtanúk beszámolói szerint az egyik határátkelőhöz tartozó rakodóhelyen éppen mezőgazdasági termékeket rakodtak be hűtőkamionokba, amikor a légicsapás történt.

A Hezbollah feladja?

Hasszan Naszrallah bejelentette, hogy hajlandók lennének felhagyni rakétatámadásaikkal, ha Izrael nem bombázna több civil területet Libanonban. Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnök egyenesen azt mondta: „a Hezbollah meg fog szűnni, mihelyt megszűnnek a létrejöttét kiváltó okok”.

A probléma: Hasszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője (Fotó: political-news.org)

„Abban a pillanatban, hogy abbahagyják városaink, falvaink, lakosságunk és az infrastruktúra bombázását, mi sem fogunk több izraeli területet támadni” – mondta Naszrallah, majd hozzátette, hogy dicséretre méltónak találja Dél-Libanonban harcoló katonái hősiességét.

Dan Gillermann izraeli ENSZ-nagykövet szerint ez a felvetés a gyengeség jele, s a terrorszervezet csak kiutat keres a háborúból. E feltételezés ellenére a Hezbollah még mindig igen erősnek mutatkozik: a tegnapi nap folyamán több mint 160 rakétatámadást regisztráltak (nyolcan meghaltak, harmincheten pedig megsebesültek Észak-Izraelben), s ma is folytatódtak a rakétatámadások.

Hiába az optimizmus

A tűzszünet kérdésében nemzetközi szinten még mindig nem sikerült megegyezni: az erről szóló konferenciát már másodszor halasztották el. Bár az ENSZ-delegáció optimista, s szerintük hamar megszületik a döntés a kérdésben, a megfogalmazásokban még mindig vannak eltérések.

Condolezza Rice amerikai és Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter is megerősítette, hogy néhány napon belül megoldódhat a tűzszünet kérdése, s hamarosan tartós nyugalmi állapot jöhet létre a háborús felek között. A tűzszünethez azonban a síita szervezet nem járul hozzá mindaddig, amíg az összes izraeli katona el nem hagyja Libanont.

Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnök tartós megoldást szorgalmaz a konfliktusra, melyet az izraeli csapatok vitatott határterületekről való kivonulásában lát. Az ENSZ szerint ugyanis bizonyos Izrael által megszállt területek Szíria részét képezik.

„El fogjuk intézni, hogy Izrael visszakapja foglyul ejtett katonáit, s biztosítani fogjuk, hogy Libanonban ne legyen más fegyver, mint a sajátjaink” – mondta a miniszterelnök.

Az iráni elnök másképp kezelné a libanoni konfliktust: szerinte Izrael megsemmisítése lenne az igazi megoldás: „Noha az igazi gyógyír a konfliktusra a cionista rendszer megsemmisítése lenne, előbb azonnali tűzszünetre van szükség” – mondta Mahmúd Ahmadinezsád.

Irán az egyik fő támogatója a Hezbollahnak. Teherán pénzzel és fegyverrel is ellátja a libanoni síita szervezetet, hivatalos iráni állítás szerint azonban kizárólag erkölcsi és politikai jellegű támogatásról van szó.

Kivizsgálták a kanai bombázást

Izrael korábban már beismerte, hogy hibázott a kanai bombázás során, amely többségében gyermekek halálát követelte. A támadás olyan információkon alapult, melyek szerint Kanában, a házakban rejtőzködnek a Hezbollah harcosai, és ott rejtegetik fegyvereiket is.

Az izraeli hadsereg (IDF) jelentése szerint úgy vélték, hogy a lebombázott épületek már üresek, mivel ők korábban figyelmeztették a lakókat, hogy hagyják el a területet. Az IDF szerint, ha tudták volna, hogy a házakban civilek tartózkodnak, akkor nem történt volna meg a bombázás.

A libanoni Egészségügyi Minisztérium a bejelentett ötvenhét civil áldozatból csak huszonnyolc halálát tudta igazolni, ebből 16 gyermek volt.

(Forrás: Jerusalem Post, Haaretz, BBC, CNN, MTI)

Comments are closed.