Forrás: hirszerzo.hu

2006. augusztus 3. 09:21

Már több mint 500 polgári engedetlenségre is elszánt nemzeti radikális áll készenlétben, hogy szükség esetén élőlánccal védje meg a hegyvidéki turulszobrot – írja a Jobbik közleményében.

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom válsághelyzetben számítógépes sms-küldő rendszerével mozgósítja a tagjaiból és szimpatizánsaiból toborzott akciócsoportját, a védelemhez szükséges felszerelést pedig már elhelyezte egy közeli raktárhelyen” – áll párt közleményében.

A Jobbik szerint „turulmadár-influenzában szenved a balliberális oldal néhány szélsőséges alakja”. Úgy vélik: „össznemzeti jelképeinket nem

sajátíthatja ki semmilyen csoport”. „A Jobbik nem tűri a kettős mércét sem:

ha a szintén a XII. kerületben állított, Igazak fala nevű holokausztemlékmű állhat engedély nélkül, akkor ne merjen senki kezet emelni az egy héttel később épített turulszoborra sem” – írják.

„A Jobbik azért is támogatja Tarlós Istvánt, mert komoly esély van Demszky

Gábor leváltására, ami után a turulszobor ügye jogilag is rendeződhet. Ahogy főpolgármester-jelöltünk fellépett a heterofóbok homoszexuális

propagandájával szemben, úgy várható, hogy a hungarofóbok magyarellenes lobbiját sem tűri majd” – áll a közleményben.

„Addig azonban a Jobbik – mintha kiemelten közhasznú szervezet lenne –

kénytelen maga ellátni bizonyos állami feladatokat. A nemzeti önvédelem

jegyében ezért megszervezi a turulszobor biztosítását, miként a rendőrség

a Szabadság téri, kommunista önkényuralmi emlékmű egyhektáros területének kordonozását” – írják. (Hírszerző)

Comments are closed.