Az izraeli hadsereget meglepte a Hezbollah makacs ellenállása. Fordulatot jelez ez a térség erőviszonyaiban?
– A hadviselés nem olyan egzakt tudomány, mint a matematika. Tudomásul kell venni, hogy hibák, kudarcok előfordulnak, és ettől az izraeli fegyveres erők sem mentesek. Különösen igaz ez olyan helyeken, mint a libanoni határ, ahol a fegyveres erők védelmi feladatot láttak el. Bármenynyire szeretnénk is, egy nyolcvan-száz kilométeres front vagy határ minden méterét nem lehet egyformán biztonságossá tenni. De kétségtelen, hogy Izrael fegyveres erői ma nem tűnnek olyan legyőzhetetlennek, mint 1967-ben vagy 1973-ban.
Mi az oka ennek?
– A folyamat a nyolcvanas évek óta tart. Az egyik ok a nyugat-európai politikai és értelmiségi elit következetes Izrael-ellenessége, amelyet az egymást követő izraeli kormányok sikertelenül próbáltak leszerelni azzal, hogy Izrael biztonságának rovására engedményeket tettek. A másik az egyetlen valamennyire megbízható szövetséges, Amerika magatartása, különösen a Clinton-éra idején: beindult az oslói folyamat, Arafat visszatért Gázába, elkezdődött a második intifáda. Ide kell még sorolnunk Dél-Libanon megszállását is: itt nem a megszállással volt a baj, hanem azzal, hogy Izrael nem tudta elfogadtatni a világgal, hogy ez egy indokolt és szükséges hadművelet.
Naszrallah sejk az elmúlt években azzal kérkedett, hogy a Hezbollah űzte ki az izraeli hadsereget Libanonból, és most is sikerrel száll szembe a megszállókkal. Ez csak propaganda, vagy tényleg így is gondolják?
– A nyilvánvaló retorika mellett tény, hogy Izrael ellenségei egyre sikeresebben alkalmazták az úgynevezett negyedik generációs hadviselés eljárásait, amelyekkel szemben a fegyveres erők tehetetlennek tűntek: tűzerejük nagyrészt hatástalannak bizonyult. A Hezbollah sikerrel vette föl a harcot Izrael ellen Dél-Libanonban, és a közel húszéves gerillaharcban visszavonulásra késztette a Közel-Kelet legerősebb hadseregét. Az első intifáda eredményeként Arafat és a PFSZ visszatért Gázába és Ciszjordániába, a második intifáda eredményeként pedig Izrael kivonult Gázából és Ciszjordánia jelentős részéből. E fejlemények következtében az izraeli fegyveres erők fokozatosan elvesztették elrettentő hatásukat. Erejük, csapásmérő képességük változatlan – de Izrael ellenségei egyre kevésbé tartanak tőlük, visszafogottságukat Izrael ellenségei gyengeségnek tartják.
Mit ért „negyedik generációs hadviselés” alatt?
– A negyedik generációs hadviselés lényege, hogy ismét megjelentek a nem állami hadviselő felek, a hadviselés szabályaival összeegyeztethetetlen eszközök és eljárások. Nincsenek világosan felismerhető frontvonalak, nincs könnyen azonosítható ellenség egyenruhát viselő katonákkal, hadosztályokkal, főparancsnoksággal, katonai infrastruktúrával, hátországgal. Mindenkit veszély fenyeget, mert a támadások célpontjai elsősorban a civilek és a civil infrastruktúra. A negyedik generációs hadviselés harcosai – elsősorban, de nem kizárólag, a terrorista szervezetek – váratlan, kiszámíthatatlan támadásokkal az élet minden területére kiható bénító rettegést és aggodalmat keltenek, és ezzel lehetetlenné teszik a polgárok normális, mindennapi tevékenységét. Bár ez a hadviselés nem az iszlám világ vívmánya, szervezési elvei sokkal jobban illenek az iszlám hagyományos hadviselési módszereihez, mint a nyugatiakhoz.
A Hezbollah támadásait az izraeli rakétavédelmi rendszer miért nem tudta elhárítani?
– Rakétavédelmi rendszert csak a nagy lőtávolságú, potenciálisan nagy pusztításra képes ballisztikus rakéták, mint a Scudok vagy az iráni Sahab-sorozat ellen érdemes és szabad létrehozni. (folytatás)
