Forrás: Híradó

Emek Refaim címmel kétnapos zsidó kulturális rendezvényt szervez a Marom Egyesület és a pilpul.net kulturális honlap a Művészetek Völgye Fesztivál keretében Taliándörögdön szerdán és csütörtökön

„Emek Refaim címmel kétnapos zsidó kulturális rendezvényt szervez a Marom Egyesület és a pilpul.net kulturális honlap a Művészetek Völgye Fesztivál keretében Taliándörögdön szerdán és csütörtökön” – mondta el az MTI-nek Sturovics Andrea, az egyesület program szervezője kedden.

Émek Refáim Jeruzsálem egy völgyben lévő része, a város kulturális központja, s az egykori lerombolt Szentélyből máig álló úgynevezett Nyugati Fal – a Siratófal – szomszédságában terül el.

A színes programok között szerepelnek az úgynevezett pilpul.net beszélgetések, amelyben többek közel-keleti témájú kérdéseket is megvitatnak a meghívott szakértő vendégek.

Az érdeklődők megtekinthetik a Haheszder című, 2000-ben készült, számos díjjal kitüntetett izraeli filmet, és Hanoch Levin Jákobi és Lajdentál című színpadi játékát a Gólem zsidó színház előadásában.

A kétnapos rendezvényt az etióp zsidó népzenét játszó Shibate zenekar koncertje zárja.

A programok minden nap 14 órakor kezdődnek Taliándörögdön.

(MTI-Panoráma)

Comments are closed.