2006. augusztus 2. 19:21
Az 1999-ben három Oscar-díjat nyert emlékezetes olasz film, a Roberto Benigni által rendezett „Az élet szép” főszereplő fiúcskája, az akkor 5 éves Giorgio Cantarini újra filmet forgat.
A 14 éves, hosszú hajú ifjú ezúttal nem a náci haláltáborba, hanem Szent Ferenc korába, 1220-ba tér vissza, bár ezúttal is zsidó fiút alakít. Miután Giorgio 2000-ben a Gladiátorban Maximus fiának szerepét alakította, ugyanebben az évben a „Szerelemben és háborúban” című amerikai tévé-sorozatban is játszott egy kisebb szerepet.
Bár az új olasz film a 13. században játszódik, témája ma is aktuális: három különböző vallás és kultúra együttélésének nehézségeit mutatja be. A 73 éves Paolo Bianchini „Az este, az éjszaka, majd a hajnal” című filmje két eltérő gondolkodású ember találkozásáról szól, viszont mindketten, Assisi Szent Ferenc (Francesco Salvi) és a keresztes hadjáratra induló II. Hohenstaufen Frigyes (Giulio Brunetti) is értelmetlennek látja a vallásháborút. Giorgio Cantarini egy prostituált fiát alakítja, aki egy arab fiúval köt életre szóló barátságot, vele együtt éli át az élet szépségeit és a háború borzalmait.
Giorgio az arab-izraeli konfliktusról írt nemrégiben egy dolgozatot. „Nehéz megmondani, kinek van igaza, az izraelieknek, vagy a palesztinoknak. Mindkettőjüknek joga van az élethez és a hazához. Az a probléma, hogy a háború és az erőszak csak növeli a kölcsönös gyűlöletet”, véli a kamasz fiú, aki a barátaitól hallott az új film tervéről, utánanézett az Interneten, majd küldött egy e-mail-t a rendezőnek.
A Benignivel való forgatásra így emlékszik: „Fárasztó volt, kicsi voltam, nem emlékszem sok mindenre, de szép volt és szórakoztató. Roberto és Nicoletta nagyon kedvesek voltak velem. Mindig újra nézem a filmet, már vagy ötvenszer láttam. Robertóval néhány hónapja beszéltem. Még nem tud az új filmről, de majd elmondom neki Firenzében, ahol Dantét alakítja. Szerintem tetszeni fog neki és az embereknek, mert háborúellenes.” A fiú elmondta: ha lenne rá lehetősége, akár azonnal újra forgatna Benignivel.
A Shake rovat híreit a Spicy Press Hírügynökség szolgáltatja.

