Forrás: hirszerzo.hu

2006. augusztus 2. 19:52

A magyar kormánnyal való együttműködés hiányával, illetve a kormány álláspontjával való szembefordulással indokolta Polgár Viktor külügyi szóvivő, hogy nem jelölték ismét Morvai Krisztinát a nők hátrányos megkülönböztetésének felszámolását célzó ENSZ-bizottságba, a CEDAW-ba.

A hvg.hu internetes kiadvány honlapján „Magyar botrány az ENSZ-ben” címmel jelentetett meg írást azzal kapcsolatban, hogy az említett bizottság jelenlegi magyar szakértője, Morvai Krisztina „szenvedélyes hangú, kormányát kompromittálni igyekvő” levelet küldött az ENSZ-tagállamoknak.

Az új bizottsági tagok megválasztásáról tartott júniusi bizottsági ülés előtt írott levelében Morvai Krisztina – akinek négyéves megbízatása idén jár le – a honlap szerint „saját kormányát vádolta meg, hogy izraeli nyomásnak engedve a következő négy évre nem az ő mandátumát hosszabbították meg, hanem egy cionista nőszervezet aktivistáját, Pető Andreát jelölték a posztra”.

A New York-i magyar ENSZ-képviselet közölte: Magyarországot nem érte erkölcsi kár az ENSZ-ben amiatt, hogy a nők hátrányos megkülönböztetésének felszámolásával foglalkozó CEDAW-bizottságnak jövő évtől nem lesz magyar szakértő tagja.

Az ENSZ-képviselet, mint ahogy a magyar diplomácia másutt is, lobbizott, minél több ország támogatását meg akarta nyerni azért, hogy a magyar kormány jelöltje, Pető Andrea bekerüljön a bizottságba, de a jelölt nem kapta meg a kellő számú szavazatot.

(MTI)

Comments are closed.