Libanon valamennyi vallási vezetője azt szeretné, hogy az állam vegye át az ellenőrzést a siíta Hezbollahtól az ország déli részén. Egy évtizede nem volt arra példa, hogy a keresztények és muzulmánok egységesen lépjenek fel egy ügyben.
A legnagyobb libanoni keresztény felekezet, a maronita patriarkátus székhelyén tartott csúcstalálkozón a résztvevők arról is megállapodtak, hogy támogatják azt a hétpontos béketervet, amelyet Fuád Szinjóra libanoni kormányfő terjesztett a múlt héten a római tanácskozásra összegyűlt nemzetközi közösség elé.
A terv szerint meg kell erősíteni a ENSZ libanoni katonai megfigyelő misszióját A vallási vezetők egyben felszólították a nemzetközi közösséget, hogy vessen véget Izrael katonai akcióinak.