2006.08.01., 2006. évfolyam, 30. szám
szerző: Trencséni Dávid forrás: 168óra
cimkék: politika, Sólyom László
Egy évvel ezelőtt ezekben a napokban Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnöke kilenc unokájával a Mátrában nyaralt. Túl volt már botrányos megválasztásán, de hivatalát nem foglalta el. Mindenki találgatta: a jobboldal szavazataival magas polcra került jogtudós hova húz majd.
Sólyom László elnöki regnálásának áttekintéséhez fel kell idézni megválasztásának sajátos (sajnálatos) körülményeit.
2005 nyarán a szocialisták belvillongásainak eredményeként az SZDSZ számára elfogadhatatlan jelöltet állítottak. A Fidesz meg sem próbált ellenzéki aspiránst keríteni. (Jobb híján Mádlt győzködték – csekély hévvel -, aki még megválasztásakor kijelentette: egy ciklusra fogadja el a tisztet.) Így lehetett politikai rögvalóság a Védegylet közjogi blöffje: a pártok támogassanak valódi civil jelöltet. Sólyom László volt alkotmánybírósági elnököt.
Az MDF lecsapott az ötletre. A védegyletesek megspórolták neki a saját jelölt felkutatására fordított energiát és postaköltséget. Dávidék Antall harcostársát, „az európai értelemben vett konzervatív értékek hordozóját” próbálták látni a volt AB-elnökben.
Civilek favoritja
Ötlet híján Orbán Viktor betolakodott a Sólyom mögött álló hosszú sorba. Hamarosan „lekommunikálta” az alkotmánybíráról a Védegyletet és az MDF-et. Így vált ellenzéki, sőt, jobboldali aspiránssá a civilek favoritja.
Az azonosulás a Fidesz számára sem okozott problémát. Bár Sólyom alkotmánybíraként valaha több kezdeményezésüket is az iratmegsemmisítőbe továbbította (legemlékezetesebb példa a sajtóriogató lex Répássy szanálása), hívő katolikus mivolta, kiállása „a társadalom morális megújhodása mellett” illeszkedett az Orbán-párt ideológiai eklekticizmusához. (A polgári tábort az sem rettentette el, hogy jelöltje minden fórumon felszólalt a pénzzel mérhető anyagi értékek dominanciája, a fogyasztás, a globalizáció ellen.)
A végeredmény ismert. Sólyom a választás harmadik fordulójában minimális többséget szerzett. Hogy a voksolás mennyire volt jogszerű, hivatalból senki nem vizsgálta. A legérintettebb szerint minden rendben volt, hisz megmondta a Fidesznek és az MDF-nek is: ha balhé lesz, ő visszalép.
A Fidesz zajosan ünnepelt. Nem a frissiben megválasztott elnököt éltette. Önmagát. A parlamenti ciklus második legfontosabb voksolását (2004: EP-képviselők választása) nyerte meg. A nagy jókedvben elkövettek egy – az elnöki tettek megítélése és saját illúzióik szempontjából – végzetes hibát: megpróbáltak Sólyom László fejével gondolkodni. Látszólag. Valójában saját normáikat vetítették ki. A gondolatmenet egyszerű. Szavazatainkkal lettél elnök, tehát a mi elnökünk vagy.
Hasonló hibába estek a szocialisták is, fordított előjellel. Minthogy nekik volt saját jelöltjük, aki alulmaradt, a formális logika szabályai szerint az ellenfél győzött. Emberük lett a befutó. Szavazataikkal lett elnök, tehát az ő elnökük.
Az eredmény: mindkét nagy párt (holdudvara, sajtója, szavazótábora) berendezkedett a Mádl-korszak folytatására.
Valójában az SZDSZ és az MDF állt legközelebb Sólyom pontos megítéléséhez. A szabad demokraták konzervatív liberálist láttak az új elnökben, aki mindig kiállt a szívüknek kedves ügyekért. A szólásszabadság teljességéért (támogatta a szocialisták gyűlöletbeszéd-törvényének elkaszálását az AB-n), sőt – felülemelkedve önmagán – elfogadta a bírák többségi döntését az abortusz liberálisabb megítélésében. Az MDF annak idején súlyosan megorrolt az abortuszdöntésért, ám most liberális konzervatívként könyvelte el az elnököt.
Elnöki hivatal
Sólyom beiktatási beszéde mindenkit megerősített abban: az MDF ítélte meg helyesen a megválasztott elnököt. A köszöntő – a parlamenti patkó nyelvi kódja szerint – egyként tartalmazott a bal- és jobboldali elemeket is. A honfiúság és a hűség felemlegetése fideszes füleknek eshetett jól, a politikai közbeszédbe bevonuló hazaárulózás elítélése a szocialisták felé tett gesztus lehetett. Ennek ellenére inkább „polgárinak” tűnt a beszéd, mint civilnek.
Eddig is érzékelhető volt: az elnök személyének, tetteinek méricskélése legalább három fórumon zajlott. Értelmezte a pártpolitika, a nagyközönség és maga Sólyom László. Utóbbiról tudunk legkevesebbet, minthogy a köztársasági elnök bejelentette: nem akar minden csip-csup ügyben megszólalni. Azóta sem adott két tucatnál több interjút. (Ha nyilatkozik, gyakran hangoztatja, „tájékozottan hallgat”.)
Első döntései átgondoltnak tetszettek. Ez ellentmond Sólyom állításainak, miszerint maga sem hitt megválasztásában. (A valósághoz közelebbi olvasat, hogy az AB elnöki székéből az egykori alkotmánybíró öt évvel megválasztása előtt megcélozhatta a köztársasági elnöki széket. 2000-ben hoszszan tartotta magát a hír: Torgyán József helyett Sólyom Lászlót delegálná Orbán.) A Sándor-palota új lakója habozás nélkül kezdett az elnöki hivatal átszabásához. Megalapította saját protokoll- és bérszámfejtő osztályát: e lépések eredményeként függetlenedett a kormánytól. (Az elnökök külországi szerepléseit korábban a Külügyminisztérium bonyolította.)
Hivatalba lépése után (2005. augusztus 5.) „raportra hívta” Gyurcsány miniszterelnököt: adjon részletes beszámolót az ország valós gazdasági helyzetéről. S miközben Gyurcsányra várt, bejelentette: addig nem lép az Egyesült Államok területére, amíg határátlépéskor ujjlenyomatot vesznek a magyaroktól. Az ellenzék visszaigazolva látta új keletű USA-fóbiáját. A kabinetet idegesítette a nem tervezett konfliktus az évek óta húzódó vízumügyben. (De Sólyom reputációjának sem tett jót, hogy jogvédő álláspontja ellenére elutazott az ENSZ-közgyűlésre, New Yorkba. Magyarázata, hogy világszervezeti vízummal lépett amerikai földre, halovány volt.)
Az sem kerülte el a politizáló közönség figyelmét, hogy a köztársasági elnök a beiktatási beszédben nem emlegetett 15 millió magyart. Első elnöki interjúját azonban a pozsonyi Magyar Szónak adta. Rajta kívül kevesen sejtették: fordulatot sürget a magyar-magyar kapcsolatokban.
A jelek szerint kevés figyelmet szenteltek a pártok Sólyom első nyilatkozatainak. Az új elnök szűkre szabta a kommunikációs csatornát, ám alapvetéseit sokszor ismételte. Ezek közül a legfontosabbak: civil elnöknek tartja magát, aki minimális érintkezési felületet tart a politikai pártokkal. Egész népét fogja – köztársasági elnöki fokon – civil kurázsira tanítani. És általában rühelli a „parlamenti politikának” csúfolt ocsmányságot. Posztját nem tekinti az alkotmánybírói regnálás meghosszabbításának, így olyan esetekben él törvény adta jogaival, amikor különösen indokolt. Apró-cseprő ügyekkel nem foglalkozik.
Sajátos módon nem keltett feltűnést az elnök múlt novemberi interjúja, amelyben bejelentette: szakít a hagyományokkal, ezentúl nem egyeztet a pártokkal olyan kérdésekről, amelyekre az alkotmány nem kötelezi. Jelesül: maga dönti el, mikor lesznek a választások, és legfőbb ügyészt is az elnöki dolgozószoba magányában választ. A zajos kampány akkor túlharsogta a figyelmeztetést.
Felelős Ember
Hosszabb – tartalmas – hallgatást követően az első komoly vihart karácsonykor kavarta az elnök, amikor írásban üdvözölte a parlament előtt hanukagyertyát állító ünneplőket. Néhány soros üzenetét a szélsőjobb színvallásként értékelte. Ők már a kezdet kezdetén sejtették – írta Csurka -, sok jót nem várhatnak egy Fidesz és SZDSZ választotta elnöktől. Azt mégsem várták, hogy a karácsonyt semmibe véve a zsidókat köszöntse. Sólyom rutintalanul magyarázkodni kezdett: őt meghívták az ünnepre, de válaszul csak levelet írt. Szentestére viszont senki sem invitálta.
Majd újabb hagyománytörő és „polgár”-pukkasztó tettre szánta el magát a harmadik köztársaság harmadik elnöke. Első újévi köszöntőjét – kényes értelmiségi felfogásának megfelően – nem az éjféli koccintás eufóriájában, hanem másnap délben mondta el. Amikor mindenki alszik. A skandalum azért robbant ki, mert Sólyom háta mögött nem állott ott a nemzeti lobogó. Erre még a középpolgárok is felkapták a fejüket. Elnökünk nem hazafi? Sólyom professzorosan magyarázta el: csak nemzeti ünnepeken használatos a trikolór. Az újév nehezen tekinthető hungarikumnak. Magának a beszédnek kevesebb figyelmet szenteltek, pedig Sólyom elindította ötéves népnevelő szemináriumát. A választások kapcsán kijelentette: „A felelős ember ad magára.”
Nem vesz be hazugságokat, általában mindazt, amit a pártok ilyenkor meg akarnak etetni az emberekkel.
A köszöntővel mindenki igyekezett egyetérteni. Az ellenzék és a kormányoldal váltig állította: maga is így gondolta, a kampányban soha nem alkalmazna nemtelen eszközöket, csak hát a másik oldal…
Választójogi szakértők számára egyértelmű volt, nincs alternatívája az április 9-i voksolásnak. Ennek ellenére találgattak az elemzők, felmelegítve a magyar politikai folklór legszebb legendáját: ha a voksolás húsvéthoz esik közelebb, az a jobboldalnak kedvez, ha május elseje a közelebbi dátum, a baloldalnál az előny.
Zavart keltett, amikor Orbán Viktor egy kampányrendezvényen bemondta a tutit. Még 125-öt kell aludni. A dolog pikáns része: pár nappal korábban vendégeskedett a Fidesz-vezér a Sándor-palotában. A következtetés (amelyet elsőként Dávid Ibolya vont le) egyértelmű: Sólyom fülbe súgta Orbánnak az információt. Sőt, talán fordítva történt.
Sólyom László személyiségéből ered – mondják ismerői -, hogy nem híve az egyenlő elbánásnak. Nem kedveli, ha úgy tesznek vele, ahogy ő tesz másokkal. Efféle konfliktusba futott bele a március 15-i állami elismerések ügyében. A jogszabály értelmében a Széchenyi- és Kossuth-díjakra független zsűri jelöl, a végső szót a miniszterelnök mondja ki, a köztársasági elnök csak aláír. Sólyom másként gondolta. Ízlése szerint sem olyan vízmérnököt nem tüntetett volna ki, aki részt vett a bősi vízlépcső tervezésében, sem a múlt rendszer két gazdaságpolitikusát. A kormányfő az ő egyetértését nem, csak az aláírását kérte.
Két nappal az ünnep előtt Sólyom a nyilvánosság elé lépett kifogásaival, kérve az Alkotmánybíróságot: döntse el, van-e vétójoga. (Ha a hóhért akasztják… Sólyom AB-elnökként több ízben korlátozta a köztársasági elnök jogkörét. Akkor Göncz Árpád rovására. Most az akkori határozatot próbálta megkerülni.)
Az ünnepi aktuson sikerült botrányt kavarni. A díjakat átvevő „elvtársakkal” az elnök nem fogott kezet. A jobboldal lecsapott, kampánytémává téve az elmaradt parolát. A baloldal is reagált: a jobboldal kampányának támogatásával vádolta meg a köztársasági elnököt.
Az utolsó csepp a szocialisták „méregpoharában” a legfőbb ügyész jelölésének módja volt. Sólyom indoklása szerint az állami fővádlónak politikától függetlennek kell lennie. Kézenfekvő, hogy csak civil jelölheti. Végül Horányi Miklóst, Polt egykori helyettesét javasolta az Országgyűlésnek. A kormányoldal előbb informálisan, majd formálisan is nemet mondott, míg az ellenzék (demonstrálva tiszteletét a köztársasági elnök iránt) igent.
A legfrissebb konfliktus a Gyurcsány-csomag szignálása. Pontosabban: nem volt konfliktus. A politikai pártok ismét saját fejükkel gondolkodtak: az elnököt az ellenzék juttatta székbe, a kormányoldal fúrta meg főügyészjelöltjét. Minimum visszadobja a parlamentnek az anyagot, de valószínűbb, hogy az
Alkotmánybírósághoz fordul normakontrollért. Az eredmény mindkét esetben azonos: a törvények heteket, hónapokat csúsznak, államcsőd fenyeget.
Ezt a forgatókönyvet valószínűsítette Sólyom furcsa mozgása, aki bejelentette: kihasználja a rendelkezésére álló öt napot. Ha a Sándor-palotába nem jutottak is be, a sajtón keresztül sokan üzentek az elnöknek, kérve: dobja koncként az AB-nek a tervezetet.
A köztársasági elnök azonban aláírta a csomagot. Tettét hivatala azzal indokolta, hogy nem talált komoly alkotmányos aggályt a paragrafusokban. (Ha van benne rossz mondat, keressék a civilek. Forduljanak ők a taláros testülethez; egy kis testmozgás senkinek sem árt.) A gazdasági helyzet sem engedi, hogy hónapokig húzódjanak a költségvetés „megkönnyebbítését” célzó rapid intézkedések.
Az ellenzék most csalódott. A kormányoldal fellélegzett. Időlegesen. Sólyom megítélése, ha az elmúlt egy év nyomán cizellálódott is, nem mozdult el a kiinduló pontról. A szocialistáknak túl konzervatív, a jobboldalnak „túl balos”.
Sólyom mosolyog. Oda áll, ahova a belgák.
