Nyolcvanhat éves korában elhunyt Zenthe Ferenc
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Zenthe Ferenc, a nemzet színésze, Kossuth-, Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész. Hosszan tartó betegség után, vasárnap érte a halál. Idén már nem lépett színpadra. A Szabó család című rádiójáték-sorozat stábja a kórházban több részt felvett vele, így augusztus végéig hallható még a Magyar Rádió műsorában.
(fotó: Hegedűs Márta)
Ötven statiszta közül szúrta ki Zenthe Ferencet Bán Frigyes rendező a Föltámadott a tengerben, amikor a Rákóczi hadnagya című filmjéhez főszereplőt keresett. Megkérdezte, ki az az ismeretlen színész abban a szörnyű sisakban. Nem nagyon tudták, ki kellett nyomozni. Zenthe Ferenc akkor éppen Debrecenben játszott, és ki gondolná ma már róla, hogy Pécsett még negatív figurákat is alakított. Nem volt velük sikere. Mindenkinek rá kellett jönnie, hogy arcáról lerí a becsületesség. Ez az arc vidéki, városi vagy akár értelmiségi ember ábrázolásához is ideális volt. Ezért játszhatta Zenthe Ferenc a filmszerepek garmadáját, a 2 x 2 néha 5-ben például szerelmetes pilóta az igéző Ferrari Violetta oldalán, majd jó néhány évtizeddel később öreg zsidó paraszt a Jób lázadásában. Sorozathős is vált belőle, a mai napig ismétlik A Tenkes kapitányát, melyben Eke Mátét, a nagy igazságtevőt adta harciasan. A Szomszédokat is ugyanúgy ismétlik: Taki bácsi, a zsörtölődő, de aranyszívű taxisofőr is sokak kedvence. Amikor pedig a Szabó család rádiósorozatából ki akarták írni, mert a történet szerint Dunába fulladt a bárzongorista, akit játszott, ládaszám érkeztek a felháborodott levelek, így aztán feltámasztották. A sikerek ellenére sohasem szállt fejébe a dicsőség. Nyolcvanöt évesen is villamossal járt. Nem voltak botrányok körülötte, szinte kispolgári idillben élt imádott feleségével, s amikor elvesztette, a színpad jelentett neki gyógyírt, majd új szerető asszonyával is, akihez szintén erős kötelék fűzte.
Hat éve adják át a Nemzet Színésze elismerést. Azok a 62. életévüket betöltött művészek kaphatják meg, akik negyven évet a színészi pályán vagy legalább húsz évadot a Nemzeti Színház színpadán töltöttek; a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet fejlesztése és népszerűsítése terén szereztek kimagasló érdemeket. A cím halálig szól, tizenketten viselhetik, havonta ötszázezer forint juttatással jár. A megüresedett helyre a címben részesülők egyhangú szavazással tehetnek javaslatot. (mh/mti) Színpadon nem volt olyan szerencséje, mint filmen. Gátlásai voltak, amikor Várkonyi Zoltán a Vígbe hívta, félt a kolosszális színészektől. Így aztán egy életen át hűséges maradt a Madách Színházhoz, ahol pályája közepétől csak epizódokat alakított. Volt szarkasztikus atyaúristen a Csíksomlyói passióban, aki pecabottal akarja kihalászni az első emberpárt; rezignált idős titkár, aki csak villanásnyi időre jelenik meg Molnár Ferenc Egy, kettő, három című vígjátékában. Hetvenöt évesen úgy nyilatkozott a Magyar Hírlapnak: „Vannak Mercedesek, és vannak Daihatsuk. Én inkább Daihatsu vagyok, mint Mercedes. De mind a kettő autó.” Tudta magáról, ő nem Othello vagy Lear király. Azzal is tisztában volt, neki van mire szerénynek lennie. Nagy színész volt.
Emlékeznek
Horváth Ádám rendező: Az a baj, hogy már most a „volt” szót használjuk, ha Zenthe Ferencről akarunk mondani valamit. Pedig ő az egyik legnagyobb színész; ahogy tegnap az volt, úgy ma is. Nagyon mély barátság volt köztünk, szinte már testvérinek mondanám. Kevés ilyen kvalitású embert ismerek, aki ennyire barátságos, közvetlen tudott maradni. Mindeközben színészi képességeit is csak szuperlatívuszokban lehet méltatni. Egyszerre tudott felhőtlenül mulattatni és a legmélyebb drámákat eljátszani úgy, hogy ehhez nem kellett külön színészi eszközöket bevetnie: minden játéka személyiségéből fakadt. Merem állítani, hogy nélküle például A Tenkes kapitánya sem lehetett volna egy egész generáció alapműve, az ő alakításában válhatott ez a mesehős mindenkinek megközelíthetővé, emberivé. Ugyanezért volt tizenhárom éven át a Szomszédok egyik legkedveltebb szereplője, ő alakította Taki bácsit. Utoljára a születésnapján gratuláltam neki, akkor már súlyos beteg volt. A híresen szívélyes vendéglátó már nem akart vendégeket fogadni, talán mert nem szerette volna, hogy barátai kiszolgáltatott állapotban lássák.
Törőcsik Mari: Zenthe Ferenc a múltam része. Nagy-nagy fájdalom az ő elvesztése. Régóta tudtam, hogy beteg. Betegségét nagy-nagy életerővel viselte. Nem játszottam vele soha ugyanabban a színházban, de sok filmben szerepeltünk együtt. Ahogy rá gondolok, eszembe jut a fiatalságom, hogy mennyit nevettünk együtt, hogy hányszor jártunk náluk a forgatások, például a Kard és kocka szüneteiben. Akkoriban még volt időnk egymásra. Zenthe Ferenc azon kevesek közé tartozott, akik még tudnak szeretni, és akik képesek ebből az életszeretetből másoknak is adni.
Bóta Gábor
