Forrás: NOL

Kevés az esély arra, hogy még a héten fegyvernyugvásban egyeznek meg a Libanonban hadakozó felek

Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2006. augusztus 2.

Bejrúti lakosok megmaradt értékeiket mentik lebombázott házaik romjai közül Kép: REUTERS – Issam Kobeisy Tegnap izraeli katonák öt-hét kilométer mélységben behatoltak libanoni területre. Egy szóvivő szerint a Hezbollah mintegy 2000 kiképzett harcosából 300-at öltek meg az elmúlt hetek harcai során.

Ma hajnalban lejár a kétnapos fegyvernyugvás, és Izrael felújítja légitámadásait a libanoni Hezbollah-célpontok ellen. Gyors tűzszünet nem várható, Izraelnek még mintegy két hétre lesz szüksége, hogy katonailag felmorzsolja a Hezbollah főerőit, és a Litani folyótól délre fekvő, mintegy 20 km-es övezetet (a jövendő ütközőzónát) megtisztítsa a terrorszervezet katonáitól, rakétaállásaitól. Izrael nem képes a Hezbollah rakétakészletének teljes megsemmisítésére – mondta kedden Meir Sitrit, izraeli építés- és lakásügyi miniszter. Az izraeli közvélemény elvárásait ezzel próbálják meg mérsékelni.

Becslések szerint a síita szervezetnek 13 ezer rakétája volt a harcok elején. Ennek csaknem kétharmadát megsemmisítették, vagy a Hezbollah kilőtte Izraelre. Izrael közölte: rakétatámadást intéz minden jármű ellen, amely fegyvereket szállít Szíriából Libanonba.

Mélyen be fog hatolni Dél-Libanonba az izraeli hadsereg és hetekig ellenőrzése alatt tartja a területet, amíg a nemzetközi erő képes nem lesz odatelepülni – döntött az izraeli biztonsági kabinet. Tűzszüneti megállapodás nélkül azonban kétséges, hogy a nemzetközi haderő bevonul-e Dél-Libanonba. A jelek szerint az izraeliek már nem elsősorban a határvidék közepén próbálkoznak (Bint-Dzsbeil és környéke), hanem inkább az északkeleti szegletében nyomulnak. A cél, hogy elérjék a határtól 20-30 kilométerre lévő Litani folyót, melytől északra élő libanoniakat már figyelmeztették: meneküljenek. A Hezbollah azt állította, hogy 35 fős veszteséget okozott az izraeli hadseregnek az Aita as-Saab dél-libanoni határfalunál. Az izraeli hadsereg közölte: húsz Hezbollah-fegyveressel végeztek. Izraeli harci gépek kedden síita falvakat bombáztak – írta az MTI.

Irán és az egész iszlám világ támogatásáról biztosította a Hezbollahot kedden Bejrútban az iráni külügyminiszter, aki bírálta az ENSZ tehetetlenségét. Manusehr Mottaki találkozott Emile Lahud libanoni elnökkel és meglepetésre Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszterrel is.

Mégsem elképzelhetetlen a fogolycsere – szellőztette meg tegnap a hírt a Haarec izraeli napilap. E szerint az ENSZ BT pénteken fog kiadni tűzszüneti felhívást. A lap úgy értesült, hogy a tűzszüneti tárgyalások során Izrael beleegyezne két libanoni szabadon engedésébe. A Gázai övezetben elrabolt izraeli katonával kapcsolatban pedig felmerült, hogy őt Egyiptomba szállítanák át vagy Mahmud Abbasz palesztin elnök gondjaira bíznák. Cserébe Izrael felfüggesztené az övezetben folytatott katonai akcióját, és nem élne a célzott likvidálások eszközével. Amennyiben a jövőben palesztin foglyokat enged el, Gilad Salit tizedes is visszatérhet Izraelbe.

Comments are closed.