Akár több százezer magyar zsidó sorsáról adhatnak pontos képet azok az akták, amelyek megnyitásáról most írt alá egyezményt a német kormány.
2006.07.31 08:24 reggel.hu
A Bad Arolsen-i holokausztarchívumban majd ötvenmillió dokumentum kerül most napvilágra. A fürdőiről ismert takaros német kisváros, a Kassel melletti Bad Arolsen holokausztarchívuma több millió, a II. világháború alatt deportált és megsemmisített zsidó, illetve politikai fogoly tragédiáját rejti. A dokumentumokat azonban eddig még a kutatók sem ismerhették. Egy 1955-ös szerződés kikötötte, a gyűjteményből információt csak a vészkorszak túlélői kaphattak saját magukról, vagy az áldozatok családtagjainak adtak ki eltűnt szeretteikről. Harmadik személy kizárólag holokauszt-túlélőtől származó írásbeli engedéllyel kérhetett adatokat.
„A Bad Arolsen-i akták többek között tábori listákat tartalmaznak – mondja Karsai László történész, egyetemi tanár. – Nem olyan új tények látnak napvilágot, amelyek alapjaiban változtatnák meg eddigi ismereteinket a holokausztról, és nem az áldozatok 5,5 millióra becsült számát fogják átírni. Konkrét emberi sorsokat fogunk megismerni, eltűnt személyeket lehet majd azonosítani.
A levéltár elődjét 1943-ban a brit vöröskereszt hozta létre a német koncentrációs táborokba hurcoltak felkutatására. A háború után a lefoglalt náci dokumentumokkal együtt az iratok Bad Arolsenbe kerültek, és tovább folytatódott az eltűntek keresése is, vagyis az akták száma folyamatosan nőtt. Az ötvenmillióból összességében úgy 10 millió dokumentum készülhetett a háború befejezése előtt – ad becslést a szakértő.
Az archívum megnyitásáért régóta kardoskodott több szervezet, a túlélők, illetve az áldozatok rokonai. Az irattár vezetői a titokban tartás mellett érveltek, véleményük szerint a nyilvánossá tétellel intim személyes adatok juthatnak illetéktelenek tudomására. A nácik ugyanis gondosan dokumentálták áldozataik azon megaláztatásait is, amelyet a túlélők egész további életükben még közeli rokonaik előtt is titkoltak.
Jó példa erre annak az idős férfinak az esete, aki a washingtoni holokausztmúzeumban tett látogatást egyszer családjával. A központi adatbázis keresőjébe a gyermekek édesapjuk nevét írták, s a digitalizált iratok nem csak az elhurcolás körülményeiről, a rabságról számoltak be részletesen, hanem arról is, az akkor 16 éves, szép fiatalember – a túlélés érdekében – az egyik homoszexuális tábori őr szeretője lett. Márpedig az érintett erről soha senkinek nem beszélt.
A történész szerint azonban a német szakértők vélekedése e példa ellenére sem lehet kifogás, egy kutatóban ugyanis lenni kell annyi etikai érzéknek, hogy tudja, mit és hogyan hozhat nyilvánosságra. Konkrét eseteket is említhet, hogy megtudjuk, milyen állapotok uralkodtak a lágerekben, de ez esetben a szereplőknek anonimitást illik biztosítani.
Fontos szempont volt a levéltár megnyitásában az is, hogy a vasfüggöny leomlásával a posztkommunista államok polgárai is kutatni kezdhettek. A feljegyzések bizonyítékként szolgáltak az elhurcolásra, kényszermunkára, így az üldözöttek és leszármazottaik ezek alapján folyamodhattak kárpótlásért vagy nyugdíjért. Az intézménybe tavaly 150 ezer igény érkezett, s már legalább félmillió a fel nem dolgozott kérések száma. Az adatokat gyakran 2-3 éves késéssel kapják meg az érintettek.
Magyar szempontból elsőrendű, hogy nyilvánosságra hozatallal a hazánkban élt zsidók tragédiájáról is többet tudhatunk meg.
