Forrás: UNO

Az ENSZ főtitkára elítélte Kana, dél-libanoni falu vasárnap hajnali lebombázását, amelyben – a legutóbbi hírek szerint – 54 ember, köztük 30 vagy 35 gyermek vesztette életét. Kofi Annan arra szólította fel a rendkívüli ülésre összehívott Biztonsági Tanácsot, hogy azonnali tűzszünetre szólítsa fel az összes harcioló erőt a Közel-Keleten.

Izrael közben vizsgálatot kezdett a kanai támadással kapcsolatban és a hadsereg egy magasrangú tisztje gyanúsnak minősített több, a nap folyamán napvilágra került tényt. Amir Eser szerint az izraeli légierő éjfél és hajnali egy óra között támadta annak az épületnek a környékét, ahol a legtöbb áldozat volt, miután a négyemeletes ház összeomlott és rászakadt a pincébe menekült, csaknem 60 emberre. A légierő tisztje szerint az általuk támadott célpontok – a Hezbollah síita szervezet rakétakilövő állásai – körülbelül 500 méternyire voltak a romba dőlt épülettől. Szerinte légi felvételek és a pilóták jelentései is igazolják, hogy precíziós bombáik a kijelölt célpontokat találták el. „A hírek az első tömeges sebesülésekről csak reggel 8, fél 9 felé érkeztek, vagyis jó hét órával a légicsapásaink után” – mondta Eser, aki hozzátette: lehetséges, hogy a Hezbollah fegyvereket vagy lőszert tárolt az épületben és annak robbanása semmisítette meg a házat és egyúttal a rengeteg civil áldozatot. Az esetet „elfogadhatatlannak” nevezte a francia elnök, „háborús bűncselekménynek” a libanoni kormányfő, a brit miniszterelnök pedig „abszolút tragikus fejleménynek, ami rámutatott arra, hogy az erőszaknak mihamarabb véget kell vetni”. Az iráni államfő ugyanakkor azt mondta: Kana bombázása „befolyásolta” azt, hogy Teherán miként tekintsen a nukleáris programjával kapcsolatosan a nagyhatalmaktól kapott ajánlatra. Irán köztudottan a Hezbollah legfőbb támogatója.

Comments are closed.