Forrás: UNO

A Hezbollah szerint Izrael semmilyen katonai eredményt nem ért el szárazföldön, és a libanoni síita fegyveres szervezet „legendás ellenállása” vezetett odáig, hogy egyre többen szorgalmazzák a konfliktus politikai megoldását.

Erről Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője beszélt, szombaton sugárzott televíziós szónoklatában. Hozzátette: egyetlen libanoniban sem kellene riadalmat keltenie a Hezbollah győzelmeinek az izraeli szárazföldi csapatokkal vívott harcokban, mivel azokat az ország minden keresztényének és muzulmánjának szentelik. A Hezbollah vezetője kitért arra is, hogy az amerikai külügyminiszter azért érkezett ismételten a térségbe, hogy olyan feltételeket szabjon Libanon számára, melyekkel egy új közel-keleti rendet hozhatnak létre. Condoleezza Rice szombaton érkezett ismételten Izraelbe, hogy elősegítse a két szomszédos ország közötti konfliktus megoldását. Ezek között az azonnali tűzszünet kérdése nem, de a nemzetközi haderők telepítésének ügye szerepel. Közben az izraeli hadsereg bejelentette, hogy az elmúlt három napban legkevesebb 70 Hezbollah harcost öltek meg a különböző, dél-libanoni támadásokban.

Comments are closed.