Forrás: NOL

Népszabadság * Dunai Péter * 2006. július 29.

A vezér Moszkvában is népszerű Kép: REUTERS – Sergei Karpukhin Haszan Naszrallah 14 éve a Közel-Kelet Izrael és Irán utáni harmadik legerősebb hadseregét, a Hezbollah nevű, sokarcú képződményt, pártot, szociális támogatórendszert, üzleti vállalkozáscsoportot vezeti. A világ egyik legjobban felszerelt, kiképzett, motivált hadserege, az izraeli két héttel a nagyarányú bombázások, tüzérségi csapások megkezdése után sem tudta megtörni a Hezbollah-csapatok gerincét.

Sokban hasonlít a sztálinizmus fanatikus vezetőire, nem véletlenül emlékezteti Robin Wrightot, a The Washington Post újságíróját Che Guevarára, a karizmatikus dél-amerikai populista-szélsőbalos gerillavezérre. Ha céljai úgy diktálják, demokrata, ha másképp, diktátor. Libanonban főleg a szegény síita rétegek körében népszerű szervezete demokratikus úton került a parlamentbe.

A libanoni születésű, 46 éves vezér a legjobb helyen, Khomeini ajatollah (az 1979-es iráni iszlám forradalom atyja) mellett tanulja a vallási tanokat az iraki Nedzsefben, a síiták egyik legszentebb városában. 1978-ban Szaddám Huszein (aki akkor még arab szocializmust építve ki nem állhatta az iszlamistákat) kitessékeli. Katonai kiképzést is kap, vélhetően Iránban. Damaszkuszban a minap találkozik a Khomeini unokával, aki maga is Hezbollah-harcos akar lenni.

Olyan új iszlámképet formáz, amely tudatosan kétarcú. Egyfelől bizonyos mérsékletet sugall, másfelől a legkeményebben leszámol azokkal, akiket belső vagy külső ellenségnek tart. Stratégiai szövetségesei diplomáciai útlevéllel járják a világot, sokan közülük szerepelnek a Nyugat terroristalistáin: az iráni klérus, Szíria világi vezetői, Irak síitái, az al-Kaida, Oszama bin Laden, a tálibok, más iszlamista terrorszervezetek. Nyilvánosan elítéli Irakban egy amerikai civil lefejezését, amelyet eszme-, és bajtársai hajtanak végre, mondván, az súlyosan rontja az iszlám imázsát. Szava sincs viszont ahhoz, hogy Iránban nyilvánosan felakasztanak egy 16 éves lányt, akinek az a bűne, hogy megerőszakolták.

Alapelve a harc, Izrael megsemmisítése. Ezt talán a kairói al-Ahramnak évekkel ezelőtt adott interjújában fogalmazza meg a legérthetőbben: „Ami Palesztinát illeti, az emberek gondolkodásában átalakulás megy végbe. Amikor majd felülkerekedik bennük az ellenállás és a felkelés szelleme a tárgyalások és tárgyalásos megoldások rovására, akkor érünk el a kritikus szakaszba, amely majd sok mindent meghatároz.”

Szerinte ez a kritikus szakasz 2006 júliusában következett be. Naszrallah azt hitte, rakétatúszul ejtheti Észak-Izraelt, ahol – hitte – kifutott a „harcosok” generációja és Ehud Olmert nagyrészt civilekből álló kormánya kapitulálni fog a Hezbollah előtt. Izrael természetesen nem engedett a Hezbollahnak, kíméletlenül visszavágott. Ha Naszrallah és a Hezbollah katonai vereséget szenved, az visszaüthet népszerűségére is, tovább távolítva Libanont Szíria és Irán befolyási övezetétől.

Comments are closed.