2006. július 28. 20:45
A libanoni házelnökkel tárgyalt az EU küldöttsége ma Bejrútban. A külkapcsolatokért felelős biztos hangsúlyozta: az EU az „azonnali fegyverszünetért munkálkodik”.
Nabih Berrivel, a libanoni parlament síita elnökével tárgyalt az Európai Unió küldöttsége ma Bejrútban.
A Szíria-barát Amal mozgalom vezetője, aki a háború kitörése óta a síita Hezbollah egy fajta közvetítőjeként lép fel, Benita Ferrero-Waldnert, az unió külkapcsolatokért felelős biztosát, Erkki Tuomioját, az EU soros elnökségét betöltő Finnország külügyminiszterét, valamint Marc Ottét, az EU közel-keleti megbízottját fogadta.
A megbeszélés pontos tartalma egyelőre nem ismert, a találkozó után azonban Ferrero-Waldner, az unió külkapcsolatokért felelős biztosa azt mondta: „Azért jöttünk ide, hogy kifejezésre juttassuk szolidaritásunkat a libanoni néppel”. Waldner azt is hangsúlyozta, hogy az EU az „azonnali fegyverszünetért munkálkodik”.
Erkki Tuomioja finn külügyminiszter egy nemzetközi békefenntartó erőnek az izraeli-libanoni határon való állomásoztatásának tervével kapcsolatban közölte: „bölcs döntés lenne, ha az EU vállalná magára a feladat legnagyobb részét”.
Bejrútban nyilvánosságra hozott pénteki közleményében az EU ismét hangsúlyozta, hogy Izraelnek „joga van az önvédelemre”, egyúttal a Hezbollah által elrabolt két izraeli katona „azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását” követelte.
A közlemény felszólította a Hezbollahot, hogy szüntesse be rakétatámadásait Izrael ellen, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a zsidó államnak „nagyobb önmérsékletet” kell tanúsítania.
(hirado.hu)