Jó egy hete Magyarországon utazgatok. Külföldön őshazám súlyos megbetegedésének a hírét keltik, személyesen viszont azt tapasztaltam, hogy a vérkeringése kifogástalan. Például a Szeged-Budapest autópálya tökéletesen működik. Kivéve a Margit-hídi villamos forgalom nagy zavarát, az ebből fakadó hosszú dugókat, amelynek reparálásán éjjel nappal dolgoztak, míg helyreállt a rend. Ami pedig azokat a jelentéseket illeti, amelyek szerint az Európai Unió tagjai között a költségvetési hiány mértékét illetiően Magyarország az utolsó helyen áll, egy kiváló akadémikus professzortól azt a fölvilágosítást kaptam, hogy Magyarország a deficitet illetően tényleg nem jó helyen áll, viszont az életminőség szempontjából megelőz egyes skandináv és nyugati államokat is. A magyarok persze szeretnek panaszkodni, mégis úgy látom, hogy a többségük jól él. És ez az előny, mondotta informátorom, annak köszönhető, hogy a rendszerváltást követő kormányok, és főleg az utóbbi négy év kabinetjei, mindeddig hősiesen ellenálltak az EU és egyes közgazdaságok nyomásának, amely az életszínvonal sürgős és rendkívüli visszafogását követelte.
Kétségtelen, hogy a Gyurcsány-kormány ebből az ellenállásból bizonyos mértékben engedett, népszerűségét is kockáztatva az ország jövője érdekében. Erről viszont az a francia közmondás jut eszembe, amely szerint, ami az Alpeseken túl hazugság, az az Alpeseken innen igazság lehet (vagy fordítva). Ebből viszont arra következtethetek, hogy tévednek azok, akik szerint a bal-és a jobboldal szinte egyformán hazugságra építi a jövőjét, tehát a szenvedő állampolgárok legjobban teszik, ha nem hisznek egyiknek sem.. Véleményem szerint mégiscsak azoknak kell hinni, aki az európai szocializmus egyik alapítójának, az első német munkáspárt elnökének Ferdinand Lassalle-nak az axiómáját követik. Marx Károlynak ez a riválisa ugyanis arra a kérdésre, hogy mi is a szocializmus, azt felelte: a szocializmus elsősorban annak a felismerése és kimondása, ami van. Tisztán kell látni a társadalmi bajokat, és megfogalmazni kijavítási, gyógyítási módjaikat.
Ami pedig a bajokat illeti, hadd idézzem Ferdinand Lassalle magyar kortársának, a nagy liberális Deák Ferencnek egy megállapítását, amelyre Széchenyi Ágnes nemrégen megjelent kitűnő történelmi tanulmánykötetének a lapjain bukkantam. Sokan azt hiszik, – írta Deák Ferenc 1861. január 9-én kelt levelében sógorának, Ostländer Józsefnek, – hogyha megszűnt a tizenkét évi abszolutizmus, és a a helyébe alkotmányosság lépett, most már jól fog menni minden. De barátom, ennek a 12 évnek az abszolutizmusa megrontotta az állam organikus életének minden műszerét, elköltötte három avagy talán több következő generátionak a jövedelmét, kizsarolta az életerőt, földhöz verte az ipart és a kereskedelmet. Most már az alkotmányosság sem képes az utófájdalmakat elhárítani, az elveszett erőt visszateremteni ..
Az ország nehéz helyzetéről szólva Széchenyi Ágnes annakidején a pénzügyminisztériumban dolgozó Lukács Lászlónak a visszaemlékezéseit idézi: « Csodálatos volt az érzéketlenség, amelyet a törvényhozás az állami pénzügyekkel szemben tanúsított. A miniszterek maguk nem tartották fontosnak az ülések látogatását. Évközben ki-ki szabadon vett ki a kasszából a területén keletkezett hiány fedezésére. Ellenőrzés szinte nem létezett. A fiatal képviselőket, akiknek nem jutott hely a tekintélyes bizottságokban, a zárszámadást ellenőrző testületbe dugták .
A mai olvasóközönség meggyőződhet arról, hogy a jelenlegi válságos helyzet, amely a kilencvenes évek rendszerváltásával vette a kezdetét, nagy mértékben hasonlítható ahhoz, amelyben a XIX. század végi Magyarország a kiegyezés utáni időkben találta magát, amikoris az új pénzügyi vezetés a Rotschild-konzorcium és a nemzetközi befektetők segítségével rendbe hozta az ország ügyeit. Erről a történész azt írja, hogy a Rotschild-csoport képviseletében Magyarországra telepedett cseh-német-zsidó bankár, Kornfeld Zsigmond, aki csak felnőtt korában tanult meg magyarul, egyre inkább az ország érdekeit nézte és annyira gyökeret vert a magyarságban, hogy nemcsak az ország gazdasági modernizálásában játszott jelentékeny szerepet, hanem a kulturális élet felvirágoztatásában is, mint Gyulai Pál barátja, a nagynevű Franklin Kiadó alapítója,.
A kiegyezés értékelésében máig sem alakult ki egyforma vélemény. Az viszont tagadhatatlan, hogy a Deák-nemzedék megnyitotta Magyarországot a szabadelvű Európa előtt, és nem rajta múlott, hogy a magyar nemzet aranykora, amely ugyanakkor az integrálódó Európa aranykora is volt, a nacionalista ragály áldozata lett.
A szerző a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője
Fejtő Ferenc
