Libanon és Gáza, Izrael kétfrontos harca nem helyi, még csak nem is regionális háború. Más és több: globális krízis, közepében az iráni atomprogrammal. A Hamasz és a Hezbollah egyike sem nemzeti, hanem iszlám mozgalom. Stratégiai céljuk Iránéval közös: letörölni a zsidó államot a Közel-Kelet térképérol. Ennek végrehajtására külön-külön, de együtt sem elég erosek. Az iráni atombomba azonban alkalmas lehet közös céljuk elérésére.
A Hamasz a Muzulmán Testvériség helyi szervezeteként 1993-ban került kapcsolatba az iráni Iszlám Forradalmi Gárda alapította Hezbollahhal, amikor Jichak Rabin kormányfo négyszáz hamaszost Libanonba számuzött. Itt ismerkedtek meg a bombakészítés és az öngyilkos merénylet „rejtelmeivel”. Az izraeli miniszterelnök azonban az egyre erosödo nemzetközi nyomás miatt kénytelen volt visszatelepíteni oket. Irán mindkét szervezetet pénzzel, fegyverekkel, technológiával és modern harci eszközökkel látta el.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a Biztonsági Tanács elé rendelte az iráni atomprogram ügyét. Oroszország és Kína elore jelezte: Teheránnal szemben nem hajlandó megszavazni a szankciókat. A nemzetközi közösség ezért olyan csomagot állított össze, amellyel ösztönözte volna Iránt az önálló urándúsításról való lemondásra. Mostanra kellett volna választ adnia, ám Irán jelezte: csak augusztus 22-én hajlandó a válaszadásra. Ali Laridzsani iráni fotárgyaló még meg is fenyegette a Nyugatot, arra az esetre, ha ügyüket a BT elé citálják. Várható volt, hogy Szentpéterváron a G8-ak közös nyilatkozatban foglalkoznak a legújabb fejleményekkel. Hogy mégsem tették, annak oka az iráni közremuködéssel kirobbantott libanoni háború.
E provokációval Iránnak valószínuleg kettos célja volt. Egyrészt tesztelni akarta, hogy a zsidó állam miképpen reagál az ot ért támadásra. Másfelol meg akarta osztani az iráni atomprogram elutasításában egységes nemzetközi közösséget, ami sikerült is: bár az EU elismerte Izrael jogát az önvédelemre, bírálta a zsidó államot a szerinte aránytalan ero alkalmazásáért. A brüszszeli tuzszüneti javaslat nem késett: a Hamasz, a Hezbollah adja ki az elrabolt izraeli katonákat, a két szembenálló fél pedig azonnali hatállyal szüntesse be a hadmuveleteket. A status quo fenntartása megfelelne a teheráni várakozásoknak. Az európai javaslat azonban csak szonyeg alá söpörné a Hezbollah-problémát, és meghagyná Iránnak a lehetoséget, hogy egy késobbi idopontban egy ellene indított támadást a zsidó államon toroljon meg.
Június közepén Irán és Szíria kibovítette katonai együttmuködését. Teherán saját pénzen felfegyverezte Szíriát és a Hezbollahot orosz, kínai, ukrán és iráni fegyverekkel, és olyan rakétákkal, amelyek akár Tel Avivot is elérhetik. Soraiban szép számmal vannak jelen az Iszlám Forradalmi Gárda tagjai, egységeiket iráni katonatisztek irányítják. Idáig kilenc, Libanonban elesett iráni fegyverest azonosítottak.
Az Egyesült Államok azonban nem hátrál meg a nemzetközi nyomás elol. Érdekei most teljességgel egybeesnek Izraelével. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki a térségbe utazott, elutasítja az azonnali tuzszünetet: Izraelnek elobb le kell fegyvereznie a Hezbollahot. Az a cél, hogy a libanoni kormány terjessze ki szuverenitását a déli országrészre is, és vegye ellenorzés alá a határt. Nem véletlen, hogy az Arab Liga Kairóban nem támogatta a Hezbollahot; Szaúd-Arábia, Jordánia és Egyiptom nem örül annak, hogy Irán ismét háborúba rángatná oket a zsidó állammal.
A helyzetet bonyolítja, hogy Irán és Szíria mögött két nagy támogató, Oroszország és Kína áll. Moszkvának nagy üzlet az iráni atom, a Hamasz pedig híd a Közel-Keletre; Irán ugyanakkor szabad kezet adott Moszkvának a csecsen probléma rendezésére. Oroszország, Európa legnagyobb gáz- és olajszállítója Irán segítségére lehet Európa befolyásolásában. Kína pedig lekötelezettje Iránnak, mivel rohamosan növekvo energiaszükségletének több mint a felét innen elégíti ki.
Ha Izraelnek a nemzetközi közösség nem engedi meg a Hezbollah megsemmisítését, ezzel nagy mértékben csökken az iráni atomprogram leállításának esélye. A status quo, és vele a probléma fennmarad. Ha azonban a nemzetközi közösség euroatlanti szövetsége Izrael kérdésében is összezár, a Hezbollahot az ENSZ BT 1559-es határozatának megfeleloen felszámolhatják. Irán kénytelen lesz visszavonulót fújni, és az atomkrízisben jó esély lenne a békés megoldásra. Ellenkezo esetben a mostani háború csak elojátéka egy Iránnal vívandó nagy háborúnak.