2006.07.27., 2006. évfolyam, 30. szám
szerző: László József forrás: 168óra
Libanon hegye alatt két olyan vidék található, amelyet világszerte ismernek: az egyik „az ígéret földje” (ez a Bekaa-völgy). A másik a Kánaán. Ez utóbbi Baalbek központtal, amely a valaha volt Heliopolis, Napváros. Ezért hát a tízezer négyzetkilométernyi ország, ahol a cédrusok kétezer évig is elélnek, sokak vágyának tárgya. A muszlim-keresztény országot, ahol csaknem húsz vallási felekezetet tartanak számon, két szomszédja, Szíria és Izrael az elmúlt években kétharmad-egyharmad arányban próbálta „befolyásolni”. Magyarán: felosztani, hiszen Szíria mindmáig nem létesített diplomáciai kapcsolatot Libanonnal, nem ismeri el az országot. Ám az elmúlt egy évben némi esély látszott a valóban független állam megteremtésére.
Ki emlékszik már a tavalyi, cédrusosnak nevezett forradalomra, amelyben egymillió ember vonult az utcára, Rafik Hariri volt kormányfő meggyilkolása után elsöpörve a Szíria-barát kormányt? Libanonban most furcsa koalíció kormányoz. Az első olyan kabinet az 1975-1990-es polgárháború óta, amely felett már nem bábáskodhatott a szír hadsereg, és amelyben meghatározó szerephez jutottak a Damaszkusz-ellenes erők. Libanonban – felekezeti megosztottságon alapuló állami berendezkedésének megfelelően – a politizálás elsősorban a klánok érdekein és a politikai hűségen alapszik.
A Szaad Hariri (a meggyilkolt elnök fia) által vezetett szunnita-drúz vonal reformokat és valódi nemzeti függetlenséget sürgetett; a síita szövetség prioritása a Hezbollah lefegyverzésére irányuló nyomás elhárítása; a Szíria-barát csoportok várhatóan személyes politikai túlélésüknek vetnek alá mindent; a maronita keresztények pedig igyekeznek megvédeni alkotmány adta kiváltságaikat, visszaszerezni elvesztett befolyásukat. Libanon sajátossága: 4 millió libanoni él otthon, míg 7 millió külföldön, ebből 3 millió Brazíliában.
Vitatott terület
A mostani konfliktus kirobbantóját, a Hezbollahot iráni fegyveresek alapították a nyolcvanas évek elején. Kormánytagsága nehezítette a szervezet lefegyverzését, amelyet egyébként ENSZ-határozat ír elő. Ám a Hezbollah, „Isten pártja”, épp azzal szerezte népszerűségét, hogy részben az ő támadásai következtében vonult ki Izrael 2000-ben Dél-Libanonból. Fegyveres akciói azóta főként olyan területre – a Seba-farmra – korlátozódtak, amelyet Izrael 1967-ben foglalt el, és amely nemcsak a zsidó állam, de az ENSZ szerint is Szíriához, nem pedig Libanonhoz tartozik. A szírek viszont azt mondják, a területet ők átadták Libanonnak…
A Heszbollah sikere azon stratégiában rejlik, amely egyrészt harccal, másrészt iskolák, kórházak építésével és működtetésével nyer támogatást. A militáns szervezet – amely mostanra az egész iszlám közösség nevében hirdetett háborút Izrael és az USA ellen, iráni támogatással – szociális intézmények sorát hozta létre Dél-Libanonban (is). A stratégia sikeres volt, támogatóik száma jelentősen emelkedett, elfogadottá váltak a társadalom nagy részében. Ilyen háttérrel indították a mostani támadást. (A Hamasz hasonló stratégiát alkalmazott efféle ügyekben.)
Libanon számára eddig a legfontosabb kérdés a Szíriával való kapcsolatok rendezése volt. Bejrút és Damaszkusz Hariri megölése után került szembe egymással, Libanonban a szunniták és a keresztények Szíriát gyanították a gyilkosság hátterében. A tavalyi cédrusos forradalomnak és a nemzetközi nyomásnak engedve vonta ki csapatait Damaszkusz Libanonból. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa mégis külső vizsgálatot rendelt el, és szintén azt sejtette: Szíria a felelős. Izrael eközben várt és figyelt, a Hezbollah pedig készülődött. Kisebb összecsapások voltak, de azoknak gyorsan a végére jártak.
A szétrombolt Bejrútot végül sikerült újjávarázsolni, de a mostani bombázások után szinte kezdhetik elölről a dolgot. A városban, ahol több mint 120 bankház működik, elsősorban az újjáéledt bizalom és remény dőlt romba…
Libanonban a két évvel korábbi 5 százalékos gazdasági növekedés után tavaly a politikai válság miatt csak
2 százalékos bővülést vártak. Ám az állam – főként a polgárháború utáni újjáépítés során – az éves GDP kétszeresének megfelelő, 36 milliárd dollárnyi külföldi adósságot halmozott fel. Ezért a gazdaság rendbetétele igencsak főfájást okoz az új kormányfőnek. Sziniora a meggyilkolt Hariri jobbkeze volt a politikában és az üzleti életben, jelenleg is elnöke, ügyvezető igazgatója annak a Groupe Mediterranée cégnek, amely a kiterjedt Hariri-féle üzleti birodalom négy bankját fogja össze. A Hariri-gyilkosság után egyébként több Szíria-ellenes politikust, újságírót megöltek. A tetteseket nem fogták el…
A parlamenti ellenzéket vezető Michel Aun tábornokra, a volt köztársasági elnökre még komoly szerep várhat a jövőben. Maronita keresztény, aki ismét elnöke lehet Libanonnak. A tábornok a szír erők miatt emigrált Párizsba, és tavaly májusban a szír hadsereg távozása után tért haza. Tisztelgett a meggyilkolt Hariri sírjánál, kifejezve: az ország egységére törekszik.
Primitív Demokrácia
2005 decemberében Aun exkluzív interjút adott a Duna TV-nek. Megkérdezték: a szírek távozása után van-e esély Libanon békés fejlődésére. A tábornok elmondta: sok dolog maradt, amelyet tisztázni kell mind biztonsági kérdésekben, mind a politikában; s persze konszolidálásra vár a központi kormányzat. A sajátos libanoni primitív demokráciából valódi demokráciát kellene létrehozni. Komoly gondnak nevezte, hogy sok fegyveres csoport van Libanonban, ezért óvatosságot javasolt a – remélhetőleg hat hónapon belüli – lefegyverzésben. Hozzáfűzte: bízik abban, hogy a Hezbollah integrálódik Libanon belső politikai életébe, s csak egy párt lesz a többi közül. Mindent egybevetve úgy vélte: ideje Libanont modern, fejlett országgá alakítani; Bejrút és Damaszkusz viszonyát rendezni, Izraellel a békefolyamat előrehaladását mielőbb gyorsítani…
Így vélekedett Aun tábornok, amikor Ariel Saron még Izrael kormányfője volt, a palesztin választásokon még nem nyert a radikális Hamasz, és a világ nem állt nyakig az újabb energiaválságban. Továbbá: még nem akartak „helyettesítő” háborút vívni Libanonban (iráni támogatással) Izrael ellen.
A békefolyamat megindításában ezért most igencsak korai reménykedni…
