„Azonnal elkezdenek dolgozni a tűzszüneten”
Nem tudtak megállapodni a libanoni tűzszünet jellegéről a római konferencián. Izrael két kilométer széles Hezbollah-mentes övezet létrehozását tervezi Dél-Libanonban.
A harcokban megsérült izraeli katonákat helikopterrel szállították a haifai kórházba (fotó: Reuters – Eliana Aponte)
A vendéglátó Massimo D”Alema olasz külügyminiszter szerint a konferencia résztvevői megállapodtak, hogy „azonnal elkezdenek dolgozni a tűzszüneten”. Az újságírók előtt megjelent Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és Kofi Annan ENSZ-főtitkár is. Előbbi megismételte: az Egyesült Államok támogatja a gyors fegyvernyugvást, de azt nem fogadja el, hogy visszatérjenek „a politikai bizonytalanság és instabilitás status quójához”, amely eddig is uralkodott Dél-Libanonban. Vagyis Washington változatlanul nem hajlandó feltétel nélküli tűzszünetre felszólítani Izraelt, hiába próbált nyomást gyakorolni rá a többi résztvevő, köztük szinte valamennyi európai és mérsékelt arab szövetségese. Szokás szerint csupán Nagy-Britannia állt az Egyesült Államok mellé. Az EU külügyminiszterei külön is tárgyalnak majd a libanoni válságról augusztus elsején.
A római konferencián egyetértettek abban, hogy Dél-Libanonba az ENSZ felügyelete alatt álló nemzetközi békeerőt kell küldeni, amely Rice szavai szerint „elég erős” arra, hogy elősegítse a béke megteremtését, a humanitárius válság megoldását és az erőszak lezárását.
A tervek szerint a nemzetközi békeerőt – amelynek telepítését Izrael is támogatja – a NATO-nak kellene adnia. A szervezet főtitkára azonban tegnap óvatosan fogalmazott az esetleges szerepvállalásról. „Nem zárok ki semmit, de nem is fogok spekulációkba bocsátkozni” – mondta Jaap de Hoop Scheffer Brüsszelben.
Az értekezlet elején Fuad Szinjora libanoni külügyminiszter bejelentette: Libanon be fogja perelni Izraelt és kártérítést követel tőle a „barbár pusztításért”.
Izrael azt tervezi, hogy Dél-Libanonban két kilométer széles Hezbollah-mentes övezetet alakít ki. Ezt Ehud Olmert kormányfő jelentette be tegnap a knesszet külügyi és védelmi bizottságának zárt ülésén. A Haarec képviselőktől úgy értesült, hogy a kormányfő azt is elmondta: nem lepte meg Izraelt a Hezbollah heves ellenállása az izraeli-libanoni határtól négy kilométerre északra lévő Bint-Dzsbeilnél, ahol tegnap is folytatódtak az ádáz harcok a két fél között. A Hezbollah becslése szerint az izraeliek harminc embert vesztettek, és nem tudták kimenekíteni sebesültjeiket sem a harcok dúlta térségből. Az izraeli hadsereg nyolc katonája elvesztését ismerte el. A sajtó szerint nehézséget okoz a sebesültek kimentése.
Olmert korábban beszélt Kofi Annan ENSZ-főtitkárral is, és sajnálkozását fejezte ki a libanoni ENSZ-erők (UNIFIL) négy tagjának halála miatt. Megígérte, hogy szigorú vizsgálatot indít az eset kiderítésére. Annan „nyilvánvalóan szándékosnak” nevezte a támadást, amelyben osztrák, finn, kanadai és kínai megfigyelők vesztették életüket. Az ENSZ szerint a megfigyelők tízszer figyelmeztették az állásukat bombázó izraeli erőket a veszélyre, és minden alkalommal arról biztosították őket, hogy leállítják a támadást.
MH-összeállítás