Forrás: Index

MTI

Ehud Olmert izraeli kormányfő, Amir Perec védelmi miniszter és Dan Haluc vezérkari főnök ellen indított pert háborús bűnök elkövetése miatt egy belga állampolgárságú libanoni férfi. Ali Abdul-Sater családjával Libanonban nyaralt, de a bombázások miatt menekülnie kellett.

Háborús bűnök miatt pert indít az izraeli vezetés ellen egy libanoni származású belga család. A Soir című belga lap beszámolója szerint Ali Abdul-Sater és felesége – három gyerekükkel együtt – éppen vakációjukat töltötték Libanonban, amikor megindult az izraeliek támadása.

Menekülniük kellett, s végül sikerült is átjutniuk Szíriába, de mindaz, amit átéltek, sokkolta őket, s ráadásul bejrúti lakásuk is elpusztult a bombázások miatt. Panaszukban azonban nem csak saját esetükkel foglalkoznak, hanem általában az izraei akcióval: szándékos emberöléssel, javak lerombolásával, emberek menekülésre késztetésével vádolják a zsidó állam politikai és katonai vezetőit, név szerint Ehud Olmert kormányfőt, Amir Perec védelmi minisztert és Dan Haluc vezérkari főnököt.

A lap egyébként úgy tudja, hogy mások is készülnek hasonló beadványok benyújtására Belgiumban. Erre az ad lehetőséget, hogy az országban 1993 óta érvényben van egy törvény a belga bíróságok egyetemes illetékességéről. E jogszabály értelmében háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával Belgiumban eredetileg bárkit felelősségre lehetett vonni – még akkor is, ha semmi köze nincs ehhez az országhoz.

Ezt a lehetőséget kihasználva pár éve arab magánszemélyek Ariel Saront akarták elítéltetni két libanoni palesztin menekülttáborban történt vérengzés miatt. Pert indítottak George W. Bush ellen is. Mindez alaposan megrontotta Belgium viszonyát az Egyesült Államokkal és Izraellel – ezért 2003-ban a brüsszeli parlament módosította a törvényt, s belga bíróságok immár csak akkor illetékesek ilyen ügyekben, ha vagy az áldozat, vagy a perbe fogott személy belga állampolgár, illetve legalább 3 éve Belgiumban lakik.

Comments are closed.