2006.07.27., 2006. évfolyam, 30. szám
szerző: Nagy József forrás: 168óra
Azt mondja, „gyengeség mutatkozik meg abban, ha az ellenzék csak egy jelöltben, annak kivételes politikai képességében képes gondolkodni”. Pártja, a Fidesz egyelőre vitázik a hogyan továbbról, de az alelnök ígéri, jövő tavasszal olyan vezetés áll fel, amelyben szerepet kapnak a lehetséges utódok is.
A múltkor azt állítottam önről, hogy öt gyermeke van. Pedig csak négy, elnézést. Engesztelésül hoztam néhány minyont a srácoknak.
Kóstoljuk meg. Ők úgyis kaptak reggel egy kalácsból font gyíkot ajándékba. Már kora reggel várt ránk a közeli pékmester.
Apró figyelmesség a Pokorni gyerekeknek…
Nem a Pokorni gyerekeknek, hanem annak a két gyereknek.
Valószínűleg azért írtam négy helyett ötöt, mert összekevertem a Pokorni család létszámát az Orbán családéval.
Már-már hízelgő párhuzam.
Más viszont úgy véli, ön keveri össze magát Orbán Viktorral. Május végén a Magyar Nemzetben az Egei Antal egyetemista néven publikáló szerzőtől tudtuk meg, hogy Pokorni Orbán pozíciójára tör, amiben „minden hájjal megkent üzletemberek” tanácsai segítik, továbbá I-II-XII. kerületi tengelyt kíván létrehozni Budapesten hátországul. Felrótta továbbá az írás, hogy az ön oktatási minisztersége idején lett holokauszt-emléknapja az országnak, s hogy siratófalat állíttatott a XII. kerületben. Ráadásul jó viszonyt ápol idegen értékrendű újságírókkal… Lehet, mégsem kellett volna ez a minyon.
Sosem találkoztam Egei Antallal, talán fölhív egyszer, szívesen beszélgetnék vele. Állításainak egy része téves, a stílus – a zsidózó megjegyzések – bőszítő.
„Csupán” kódolt zsidózás. Van annak hagyománya mifelénk.
Ne legyen cinikus, a dolog tűrhetetlen. Persze a cikk egésze mögött komoly, nem elsősorban az én személyemhez kötődő dilemma áll: az egység vagy az egyformaság kérdése. Az, hogy miként lehet egységes a Fidesz szövetségi rendszere anélkül, hogy egyszínűvé szürkülne. Az egyén szempontjából: hogyan képes ki-ki megőrizni az arcát ebben a hatalmas néppárti konglomerátumban.
Hol tart most a Fidesz e dilemmában?
Nem áll jól. Bár elvileg van arra lehetőség, hogy kisgazdák, kereszténydemokraták, tagozatosok, radikálisok, mérsékeltek és fundamentalisták a magoszosoktól a debreceni motorosklubig mind-mind megőrizzék arcukat, s közben alapkérdésekben egyetértsenek.
A szövetségből nincs kidumálás. Ha mégis – mondjuk Pokorni roszszul mozdul -, akkor valami Egei nekiesik a Magyar Nemzetben.
Ez önmagában még nem baj.
Szerintem sem. Csak mást jelent, ha Pokorni Zoltánt támadják a Nemzetben, mint ha – teszem azt – Szekeres Imrét a Népszavában.
A mi oldalunkon ez nem szokás. Visszatérve: a cikk szerzőjével vagy inspirálóival ellentétben én nem tartom magam alkalmasnak összefogni a szövetséget, és nincs is ilyen szándék bennem. Az elmúlt két-három hónapban rendkívül izgalmas vita folyt a pártban a hogyan továbbról, az egyformaságtól mentes egységről. Tizennégy éve vagyok a Fideszben, de ilyen inspiráló beszélgetéseken még nem vettem részt.
Mondana valami inspiráló konkrétumot?
Rengeteget vitáztam, sok megbeszélésen, találkozón vettem részt, de elhatároztam, kifelé egy szót sem szólok erről. Jobb ez így.
Ha ezen múlik, egy órára belépek a Fideszbe, tessék nekem tartani egy taggyűlést, aztán kifelé menet kilépek.
Ha szervez egy jelentős Fidesz-csoportot, semmi akadálya.
Jó, maradok inkább pártonkívüli. Mikorra érik be a nagy beszélgetések gyümölcse?
Már érik. Az, hogy Navracsics Tibor a frakcióvezető, ezt jelzi.
Szijjártó pedig a megmondóember. Az meg nem ezt jelzi.
Ez az ön véleménye.
Igen.
A Navracsics által megjelenített stílussal sokat nyert a párt. Az önkormányzati választásokra való felkészülésben egyébként mindenkire szükségünk van. A második Gyurcsány-kormány hazugságai, bőszítő színeváltozása bőven ad feladatot az ellenzéknek.
Lehet, hogy bőszítő, de semmiképpen sem meglepő.
De meglepő. És nem is fogadható el, hogy nyílt cinizmussal kijelentse valaki: hazudtunk, na és, ti is hazudtatok volna, ez volt a hatalom megtartásának ára.
Hát nem így van? Önök is boldogan szegnék meg ígéreteiket – ha megnyerték volna a választásokat. Nem nyerték meg, most beszélhetnek bármit.
Ezt én másként látom. Nem állítom, hogy a Fidesz az utolsó vesszőig minden részletét kidolgozta a programjának, de azt igen, hogy valóban meg akarta azt valósítani. A szöges ellentétét tenni az ígéreteknek, az nem politikai racionalitás, hanem hazugság.
Orbán Viktor a hétvégén Tusnádfürdőn úgy vélte: nem kell 2010-ig várni a következő országgyűlési választásokra.
Most nem a kormány, hanem a megszorító csomag megbuktatása, visszavonása a tét. Gyurcsány Ferenc hiteltelensége, a hazugság az egyik probléma. A másik, hogy ártalmas hatású és rossz irányú a „csomag”. Nem az adók emelésével, hanem a munkavállalók, az adózók számának növelésével lehet kijutni a válságból. A csomag hatására a GDP-növekedés 1 százalékra fog csökkenni, tragikus következményekkel. Szinte minden elemző egyetért abban, hogy a válság kezelésének a csomag rossz irányt szabott.
Pár hete interjúvoltuk Kósa Lajost, idézek tőle, kérem, kommentálja. „Orbán Viktor a magyar politikai mezőny egyik legtehetségesebb alakja, a jövőben is ő lehet a jobboldal kovásza. De táltosnak sokkalta alkalmasabb, mint operatív irányítónak.”
Orbán Viktor személyében kiváló operatív irányítót ismertem meg.
Ön óvatosabb, mint Kósa.
Nem óvatosabb vagyok, hanem nem vagyunk egyformák… Orbán Viktor sokkal operatívabb, hatékonyabb, mint például én. A tavaszi vereséget követően a szerepek kettéválasztását fogalmazták meg többen. Hogy ezt a kudarc okozta pszichózis szuggerálta belénk, vagy a szükségszerűség felismerése, nem tudom. Valószínűleg gyengeség mutatkozik meg abban, ha az ellenzék csak egy jelöltben, annak kivételes politikai képességében képes gondolkodni. Az önkormányzati választások után ráérünk kitalálni, mi kell ahhoz, hogy jövő tavasszal olyan vezetés jöjjön létre, amelyben szerepet kapnak a lehetséges utódok. Orbán Viktor utódja, Pokorni Zoltáné és akár Kósa Lajosé is.
Ballib oldalon egyre többen osztják a nézetet, miszerint nekik az a jó, ha Orbán erősödik és marad. Mert ő – vélik – csak a szoros vereséget képes hozni a Fidesz számára. Egy új vezetőben viszont ugyan benne van a nagy bukás, de a győzelem is.
Érdekes spekuláció.
És?
Nem tartom kizártnak, hogy van ilyen megfontolás.
Lépjünk tovább?
Ön készíti az interjút.
„Megismertük, milyen úgy veszíteni, hogy közben állandóan azt lessük, mit akarnak hallani az emberek. És közben még rosszul is éreztük magunkat.” Ezt is Kósa mondja.
Szörnyű ez a virtuális, a valóságtól teljesen független médiatérben létező magyar politika, ez a tömegdemokrácia, ahol szinte minden megtehető, szinte minden eladható. Ahol nincs idő a lényeg elmondására, csak a felszín kapargatására. Próbálok menekülni belőle.
Hová?
A valóságba. Számomra a XII. kerületi önkormányzat a valóság. Helyben nem arról van szó, hogy dübörgünk vagy nem dübörgünk. Helyben vagy betömjük a kátyút, vagy nem.
Országosan pedig vagy megépítjük a sztrádát, vagy nem.
A Hegyvidéken kevéssé lehet kommunikációs trükkökkel manipulálni, közelebb áll a valósághoz, mint az országos absztrakt. Igaza van Kósának: ha a mindenkinek való megfelelés érdekében a párt vagy a politikus átlép bizonyos határokat, akkor kontúrját veszti, guzmissá válik.
Ugye mindkét oldal guzmis?
Nálunk – szerintem – kevesebb az ilyen. A kampány árt a legtöbbet – az nem éppen az intellektuális szárnyalás időszaka, sokkal inkább a monotóniatűrésé. Sulykolni, sulykolni, bármit kérdeznek, te csak mondod, mondod a saját üzenetedet. „Magyarországért, a köztársaságért.”
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!”
Minek az érdekében válsz is minden szépet és jót ígérő álszentté? Hát hogy hatalmad legyen. De mire kell neked a hatalom? Önmagáért? Mint amikor Peer Gynt a hagymát bontogatja, hogy mi van a mélyén. Héj, héj, héj…
Lassan átcsúszunk mélyinterjúba, de azt még csak megkérdem, önnél mi lapul a héj alatt.
Látja, erről beszéltem az előbb. Mondjak néhány üres szlogent? Négy éve úgy éreztem, elveszítettem a lényeget. Nem tett jót a pártelnökség, nem tett jót a választási vereség és édesapám ügynökmúltjának megismerése sem. Visszahúzódtam oktatáspolitikussá, hisz annak idején az oktatás miatt lettem politikus, ott érzem a talajt a lábam alatt. Ma már a XII. kerülettel is így vagyok. Ha lehet, kerülöm az illetékes elvtárs „mindenhez értek” szerepét.
Pletyka lenne, hogy Stumpf, Pokorni és talán Kósa Lajos vezetésével nemzeti-liberális, konzervatív-liberális,
konzervatív-szabadelvű – nevezzük bárhogy – tagozat, netán párt szerveződik, amely mint az SZDSZ az MSZP-t, 2010-ben kívülről segítené a Fideszt? Volna rá szükség, hiszen az MDF-et sikerült talán végleg elvadítani, a kisgömböc által befalt kisgazdák satöbbik pedig legföljebb logónak jók.
Én inkább azt a Fideszben szándékként, hagyományként jelen lévő, de napi gyakorlatként mégsem működő kultúrát erősíteném, amely nem politikai fügefalevélnek használná a kisgazdákat, a nemzeti fórumosokat vagy éppen a szabadelvűeket. Egyébként leginkább a Fidesz városias, konzervatív szabadelvű tagjait képviselem, de jól érzem magam a többiek között is, mert több dolog köt össze, mint amiben vitánk van egymással… Tudja, mit sajnálok igazán? A liberalizmus mint kifejezés sorsát. A közbeszéd ma liberalizmusnak nevezi azt a szomorú, az ember magárahagyatottságát fátumként elfogadó individualizmust, ami a szabad demokraták politikájából tükröződik.
Leginkább a jobboldali közvélemény gondolkodik így. Emlékszik, Orbán mit mondott pár éve a liberalizmusról? Hogy ami érték benne, azt felszívta a konzervativizmus és a szociáldemokrácia, ergo liberalizmusra szükség nincs, meghaladta az idő.
Szerintem túlzottan leegyszerűsíti ezt a kérdést.
Mire kell önnek a XII. kerület azon túl, hogy az a valóság? A pártban – másokkal együtt – hátrébb szorult. A tisztújítás után tán alelnök sem lesz Pokorni Zoltánból. Ráadásul az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöki posztját is elvette öntől Orbán. Tudtommal nincsenek jól jövedelmező vállalkozásai sem. Valamiből csak fel kell nevelni a négy gyereket.
A pártalelnökség nem jár fizetéssel. Az megbecsülés. Lehet sokat utazni. Kampánygyűlésről kampánygyűlésre. De szívesen csinálom. Az oktatás pedig szenvedély. A bizottság új, fideszes alelnökével, Zsigó Róberttel jól együtt dolgozunk.
Zsigó bizonyára remek szakember, na de az csak kínos, hogy érte vesznek le egy Pokornit a tábláról.
Megkezdtem a fölkészülést a polgármesterségre és a kampányra, arra kell az energia. Szeretnék „mintakerületet” létrehozni a Hegyvidéken. Jó esélyünk van arra, hogy ez a városrész olyan legyen, amilyennek az országnak lennie kéne.
Meddig bírja majd a talmi országos politika nélkül?
Nem akarok eltűnni az országos politikából. Bár kérdés, működik-e, hogy hétfőn, kedden azt a minisztert csipkedem, aki szerdán elbírálja önkormányzatom valamelyik pályázatát. Meglátjuk, van-e nagyvonalúság a politikában. Nem adom fel az oktatáspolitikát sem.
Néhány hét alatt kétszer is nemet mondott Orbánnak. A választások két fordulója között a jobboldal kvázi-miniszterelnökjelöltségét, utóbb a frakcióvezetést utasította vissza. Ez az oka a háttérbe szorulásnak?
Munka elől sosem futottam el. Mások a feladataim, mint korábban. Részben az élet hozta így, részben én akartam így. Mást szeretnék csinálni, mint a mögöttünk hagyott négy évben.
Megmaradt a minyon.
Eredetileg is a gyerekeket illette, így van ez jól.
